„Milyen vagy társnak, ha senki nem kér számon másnap” – Itt az Úrfi japán lelkihorrorba hajló új klipje

2024.09.11. 14:53, srecorder

onryo02.jpg

Decemberben itt, a Recorderen debütált az Úrfi lassú, visszafojtott feszültségből és mélyen szégyellt, személyes hibákból építkező dala, a Pipacs, aminek most elkészült a kvázi-folytatása, a Tulipános láda. Premier!

„A Tulipános láda a személyes felelősségvállalásról szól. Arról, hogy bár utólag könnyű megmagyarázni a rossz döntéseinket és a végtelenségig racionalizálhatjuk őket, mégis limitált idő áll a rendelkezésünkre, hogy a tőlünk telhető legjobban intézzük a dolgainkat. Bizonyos értelemben ez az előző dalunk, a Pipacs folytatása” – mondja Száraz Bence, az Úrfi frontembere, a klip rendezője és sok mindenese, aki a Magyarországon forgó hollywoodi produkciókban (Dűne, Halo, Until Dawn) szerzett tapasztalatait akarta kamatoztatni a videóban.

„NÉHA AZT KÍVÁNOM, NE ÁRTSAK” – A PIPACS PREMIERJE A RECORDEREN.

„A felelősségvállalást vagy annak hiányát nagyon könnyű emberi kapcsolatokon keresztül bemutatni, de nem szerettem volna beérni pusztán ennek a megjelenítésével. Az volt a szándékom, hogy ennek a belső nehézségeit is vizualizáljam, így a klipben megjelenik szereplőként a Főhős lelkiismerete is. A kettejük viszonya viszont csak a klip legvégén válik egyértelművé. A Lelkiismeret megformálásában Zilinszki Luca maszkmester volt segítségünkre, aki szintén dolgozott a Halo sorozaton” – mesélte Bence, akit a Lelkiismeret megformálásában a japán néphiedelem egyik alakja, az onryō inspirált. „Ő általában egy női alak vagy a feleség szelleme, aki visszatér kísérteni az őt ért sérelmek miatt.”

A főszerepet az Aranyéletben Endre bát (Anger Zsolt) fiatalon játszó Kovács Tamás alakítja.

Az Úrfi csütörtökön játszik az A38 Hajón, előttük az altert darkosabb hangzásba csomagoló Planéta melegít. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

„TARTOZUNK MAGUNKNAK ANNYIVAL, HOGY MEGPRÓBÁLJUNK BOLDOGOK LENNI” – AZ ÚRFI ELŐZŐ LEMEZÉRŐL

 

Úrfi a FacebookonInstagramon. Honlap.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/09/11/milyen_vagy_tarsnak_ha_senki_nem_ker_szamon_masnap_itt_az_urfi_japan_lelkihorrorba_hajlo_uj_klipje
„Milyen vagy társnak, ha senki nem kér számon másnap” – Itt az Úrfi japán lelkihorrorba hajló új klipje
süti beállítások módosítása