2014 októberében mutatták be a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant. A 10. születésnapon egy különleges, élő zenés vetítéssel és a VAN filmzenekar koncertjével lepik meg Reisz Gáborék a közönséget a Trafóban.
„Amikor ötéves volt a VAN, egy-két nappal az évforduló előtt kitaláltuk, hogy csinálunk egy koncertet az akkori törzshelyünkön. Már akkor sejtettem, hogy öt évvel később újra összehozunk majd valamit” – mesélte Reisz Gábor. Az eseményen a filmben elhangzó dalok élőben szólalnak majd meg. „Láttam néhány ilyen vetítést, mind nagyon jó hangulatú volt. Úgy éreztem, a VAN is olyan film, aminek a zenéje nem kell, hogy túlhangszerelten és pontosan kövessen egy meghatározott ütemet, emiatt is lesz talán érdekes ezt az akusztikus, indie-folk stílusú zenét élőben hallani majd alatta” – mondta.
"MEGHALLOD, ÉS OTT ÉRZED MAGAD EGY SZALAGAVATÓN": REISZ GÁBOR A FILMZENE PODCASTBAN
A filmmel együtt a zenekar is évfordulót ünnepel, Reisz Gábor erre is kitért: „Mi is tízévesek leszünk, és ugyan nem a teljesen eredeti felállásban, de magunkat is szeretnénk egy kicsit megünnepelni. Mindannyiunknak sok más dolga van, az elmúlt hónapokban ez halmozottan jellemző volt, és nem szeretnék senkire plusz nyomást helyezni ezzel, de elég ritka, hogy összejövünk zenélni. Nagyon örülök ennek az eseménynek, már csak azért is, mert Csorba Lóci is velünk lesz: nélküle elképzelhetetlen lett volna, hiszen annak idején együtt írtuk a VAN dalait.”
„Őrületes nosztalgia számomra ez az egész. Elképesztően távolinak érzem, mégis pontosan emlékszem mindenre. Nagyon fontos része az életemnek a VAN, és ez így is marad már. Nem szoktam visszanézni a filmeket, amiket csinálunk, de az elmúlt hetekben ebbe bele-belenéztem, és magam is meglepődtem, milyen jól szórakoztam egy-egy jeleneten. Izgatottan várjuk, hogy találkozzunk a közönséggel a Trafóban” – mondta Reisz.
VAN TÍZ - 10. születésnapi élő zenés vetítés és koncert
Helyszín: Trafó
Időpont: 2024. október 25. (péntek) 19.30
Belépő: 7-8-9000 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.