Készült egy új Pátkai Rozina-klip, a 2021-es Pilinszky-album Impromptu című triphopos dalára, különösebb apropó nélkül – emlékeztetve minket rá, hogy Pilinszky költészete mindig aktuális.
„Pátkai Rozina 2021 tavaszán megjelent Minkája sokszínű, sokszor hallgatható versfeldolgozás-lemez volt. Az év végén kijött Pilinszky-album elsőre egyneműbbnek tűnt: elektronikus fókuszú, kísérletező, sokszor sötét és zajos zene. Ám többszöri hallgatás után már ezt is ugyanolyan változatosnak hallom: a finom, emelkedett daraboktól a súlyosakig, a komoly odafigyelést igénylőktől a szinte slágeres rockolásig terjed a skála” – írtuk az albumról, amihez közel 3 év után most új klip készült, és ez persze tökéletesen passzol az impromptu („rögtönzött”, „spontán”) jelentéséhez.
„MA SEM FÉLEK SAJÁT SZÓRAKOZÁSOMRA VERSET ELEMEZNI” – A MÁSIK MINKÁS ROZINA-INTERJÚNK
A klipet az Angliában dolgozó intermédia-művész, Éliás Tamás készítette. „Minden effektet úgy alakítottam ki, hogy azok visszahassanak egymásra, és az előre megvágott videó egy fél-automata, procedurális rendszerbe került, ahol már kevés beleszólásom volt a végkimenetelbe. A folyamat során fontos volt nekem, hogy egy személyes, látomásszerű eredmény jöjjön létre, olyan, amely illeszkedik a vershez és Rozina feldolgozásához egyaránt."
Pátkai Rozina és Dóczi Bence.
Az elektronikus fókuszú, kísérletező zene és a videó képi világa harmonikusan egészítik ki egymást: a triphop sötét, zajos hangzásvilága és a procedurális vizuális elemek az improvizáció és a személyesség erejével kelnek életre. Rozina és a Wavy hiphopkollektívában imDB-ként alkotó producer, Dóczi Bence zenéje és a vizuális hangulat újabb lehetőséget kínál Pilinszky verseinek újraértelmezéséhez.
Tavaly is készült klip a Tilos csillagon című Pilinszky-lemezhez, két intermédia-művész, Becze Dóri és Szűcs Anda különálló kisfilmjei álltak össze a Ne félj klipjévé, analóg filmrészletekből, analóg vágópulton, mindenféle experimentális technikát is bevonva.
„PETŐFI ELEMI ERŐVEL FEJEZI KI MINDAZT, AMITŐL MA SZORONGUNK” – INTERJÚNK ROZINÁVAL
Pátkai Rozina a Facebookon. Instagramon. Honlap.
Nyitókép: Csortos Szabolcs
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.