A Koncertsztorik podcast új adásának vendége az AWS, akik májusban egy popprodukciókkal is versenyre kelő, emlékezetes Budapest Park-koncerttel koronázták meg új korszakukat, Viszlát nyár c. slágerük pedig másnap 50 ezer ember előtt hangzott el a Puskásban, amikor Azahriah ezzel zárta poptörténelmi triplázását a stadionban. A Koncertsztorik új adása meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcastsben, és más ismert podcasthallgató appokban!
Az AWS háza táján rengeteg az aktualitás, így bőven volt miről beszélgetnünk Brucker Bencével és Schiszler Somával. Tavasszal jött ki a Siklósi Örs tragikus elvesztése után induló új korszakuk első nagylemeze, az Innen szép nyerni, amin már Stefán Tamás énekel, a lemezbemutatót pedig egy szerencsétlen biciklis baleset miatt a dobosuk, Veress Áron nélkül kellett megtartaniuk a Parkban. Augusztusban már a második AWS Tábort rendezték meg (a beszélgetést pont a tábor előtt vettük föl - a szerk.), ami Örs egyik nagy álma volt, augusztus 17-én pedig a Barba Negrában tartják a nyári szezonjuk legnagyobb buliját.
Bence és Soma elmesélte, miért volt duplán megható élmény a Puskásban hallani a Viszlát nyárt, amit Azahriah spontán, egy szál gitárral adott elő a harmadik koncert ráadásában. A srácok felelevenítették azt a debreceni koncertet is, amikor először bedobták a mélyvízbe Stefán Tomit, és szakmáztunk is egy kicsit, amiből kiderült, miért lehet nekik mínuszos a legtöbb nézőt vonzó koncertjük, és milyen hatással vannak a nagy supermanagementes produkciók a hazai koncertiparra.
Szóba került az is, hogy lelkileg milyen megterhelő, a gyászfeldolgozás szempontjából mégis fontos volt megtartani számukra az emlékturnét Örs halála után. „Ma is egy picivel nehezebb ember lennék, ha ezt akkor ott nem csináljuk meg” – mondta Soma, Bence pedig elárulta, mi az a komment az új lemezzel és Örssel kapcsolatban, amivel durván ki lehet hozni a sodrából. Utána megtudtuk, hogy mi a helyzet Örs félig már kész szólólemezével, és azt is, hogy készülnek a kultikus Madách koncertalbumuk folytatására, ami egyébként Azahriahra is hatott.
Hogyan tudták Roni utolsó pillanatos szalagszakadása után lehozni a parkos bulit? Miért rokkantak bele majdnem az Útvesztő című daluk befejezésébe, amit Örs még felénekelt a halála előtt? Mire inspirálja őket a Bring Me The Horizon? Kinek a playlistjén van keresnivalója az AWS-nek? És tényleg az év legjobb pár napja egy AWS Tábor?
Hallgasd a műsort a Spotify-on, az Apple Podcastsben, vagy más podcasthallgató alkalmazásokban!
A podcast műsorvezetője Soós Tamás, a fotókat Frank Olivér (infinitebeat.hu) készítette.
A Koncertsztorik podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával jött létre.