Nem, a Sziget nem csak a nagyszínpadokból áll – Ilyen volt a 2024-es Sziget alulnézetből

2024.08.13. 20:36, FRecorder

Tényleg csak mainstream pop és EDM van a Szigeten? Tényleg ismeretlen senkik vannak a nagyszínpadon? És tényleg csak külföldiek járnak ki? Újabb szigetes tévinfókat cáfolunk, ezúttal a szombati nap nagyszínpadokon túli felhozatalával, amiben volt grime, post-punk, post-rock, finn tangóharmonikás partyhard, veretős techno, indiai tradíció és pár hazai underground finomság. Mindezt persze galériával megtoldva, amiből a koncerteken túl kicsit átjön a Sziget-feeling is. Bónusz tartalomként pedig befigyel még egy biciklizó sárkány is.

Két éve, amikor hosszabb kihagyás után kimentem a Szigetre, azt próbálltam megfejteni, hogy igaz-e, hogy „régen minden jobb volt!” (spoiler: nem igaz), most pedig a szombati napon megdőlt pár más állítás is. Pedig én alapvetően csak azért mentem, mert pont aznapra jutott az a két előadó, akik leginkább érdekeltek.

„Asse tudom kik ezek!”

Őszintén? Mivel a mainstream pop nagyrészt hidegen hagy, ezért a kiemelt fellépők közül egy csomó mindenkiről én sem tudtam semmit, de ez nem a Sziget hibája, sőt. A két évvel ezelőtti cikk is arról szólt, hogy mennyire egészséges lépés volt, hogy a Sziget pár éve leszakadt a múltbarévedésről és elkezdte a „már bizonyított régi nevek” helyett az aktuálisan felkapott előadókat előnyben részesíteni a headlinerek közt. Persze azért továbbra is akadnak évtizedek óta a színen levő nevek is, mint idén Kylie vagy Liam Gallagher, de ők is olyanok, akiknek a fellépése maximálisan eseményszámba megy, nem pedig a „tavaly meg azelőtt is jók voltak, jók lesznek most is” elv mentén lettek idehívva, mint annak idején jó pár előadó. Ha a Sziget évről évre ugyanazt a közönséget próbálná kiszolgálni, az hosszú távon sehova nem vezetne, mert ezzel pont a fiatalokat idegenítené el magától, akik nyilván nem a 10-20-30 évvel ezelőtti nagy neveket hallgatják elsősorban, miközben egy ilyen jellegű fesztivál számára pont a folyamatos vérfrissítés a legfontosabb dolog.

„Itt már csak pop van meg EDM!”

Ez, ha a három legnagyobb helyszín, azaz a Nagyszínpad, az idén éppen Revolut Stage néven futó fő fedett gigahelyszín és a Party Arena hármasát nézzük, akkor kisebb-nagyobb kilengésekkel még igaz is. De ezek azok a műfajok, amik behúzzák a tömegeket és el tudják tartani a fesztivált, biztosítva azt, hogy a kisebb színpadok tobzódhassanak az egészen elképesztő műfajbeli sokszínűségtől.

Colosseum - Az aktuális klubzenei terndeknek a nyomába eredő Party Arena mellett, ahol szombaton éjjel egytől pl. a Nagyszínpadról átlátogató, és a programban csak Special Guestként listázott Martin Garrix tolta a legkommerszebb fajta lakossági EDM-et, ott van a Colosseum, ahol napról napra kicsit változó fókusszal adják egymásnak a kilincset az elektronikus partyzenék legizgalmasabb előadói. Szombaton pl. a minőségi techno csapatáson volt a fókusz a műfaj olyan alapembereivel, mint Len Faki vagy Marco Bailey, de délután pl. hozzájuk hasonlóan emlékezetes szettet nyomott le a hazai Mateo & Spirit duó is.

Petőfi Színpad - A magyar előadókra fókuszáló színpad is kifejezetten erős és jól összerakott körképet ad a hazai zenei színtérről, amibe az olyan közismertebb előadók, mint az Ivan & The Parazol vagy a Lazarvs mellett befért többek közt a The Devil's Trade sötét folkzenéje vagy éppen a zenekaros felállásban is éteri Boebeck.

Global Village - Nyilván ez az a helyszín, ami végképp nem a pop/EDM irányról szól, és ez az egyik olyan hely is, ahol a leglátványosabb, hogy a kisebb színpadok programfelelősei is mekkora melót raknak a sokszínűségbe és abba, hogy a saját kereteiken belül izgalmas programot hozzanak össze. Szombaton a Global Village nekem csak más színpadok közti átmeneti kitérő volt, de így is négy drasztikusan különböző koncertet sikerült elcsípni: a hazai Romano Drom modern felfogású cigányzenéje, a táncosokkal érkező, extra látványos show-t lenyomó rádzsasztáni Dhoad, az afrikai zenét újraértelmező leshotói Morena Leraba után az este végén, már kifelé menet ez a helyszín szolgált a nap legbizarabb élményével is, amikor a nagyszínpadtól ide átcsorgó tipikus Sziget-közönség és a finn tangóharmonikás bácsi Antti Paalanen találkozásából valami egészen brutális buli kerekedett.

dropYard - A Sziget hip-hop színpada sem ragad le ott, hogy oké, akkor legyen old-school hip-hop meg trap, és nekem pont ennek köszönhetően lett ez az egyik fő célpont, ugyanis itt adott duplakoncertet az angol grime színtér egyik ismert képviselője, P Money. A grime itthon sosem lett igazán felkapott, igaz, Anglián kívül máshol se nagyon, annyira színtisztán angol a műfaj, hogy egyszerűen nem lehet más nyelvre, más közegbe átültetni. Emiatt viszont, bármennyire is jól működik a műfaj élőben (is), nem nagyon szoktak grime előadók járni hozzánk és ha igen, akkor is a Szigetre jönnek és inkább azok, akik a rádióbarátabb vonalat viszik. Mint a bulikázós Dizzee Rascal, aki még 2013-ban volt itt, nomeg az értelmezhetetlenül túlértékelt Stormzy, aki idén már visszatérő vendégként fordult meg a Nagyszínpadon.

Ezek után kisebbfajta szenzáció volt P Money meghívása, aki ki is hozta a maximumot a kétórás, két részre bontott szettből: az első órában a színtiszta keményvonalas grime-ot tolta, többször a rokonműfaj dubstep klasszikusait használva alapnak (a Midnight Request Line / Jahova / Bass Cannon hármas különösen nagyot ütött), a folytatásban pedig csatlakozott hozzá a DJ-producer Whiney, és onnantól a közösen kiadott, drum'n'bass / grime hibrid zenéik voltak a fókuszban. Az eredmény pedig teltházas sátor és olyan moshpit volt, amihez hasonlót én nem tudom mikor láttam utoljára a fesztiválon. Szóval: több grime a Szigetre! (Amúgy, hogy Stormzy mennyire nem igazi, trú grime mc, abból is nyilvánvalóan kiderült, hogy, ellentétben P Money-val, ő... leírni is kellemetlen, de... kabát nélkül lépett színpadra, ami, mint azt Big Shaq óta tudjuk, abszolút megengedhetetlen a műfajon belül! Hallatlan eretnekség!)

The Buzz - És ez volt a másik színpad, ami abszolút cáfolta a „Szigeten már nincs semmi izgalmas zene” tételt. Itt két éve még az érdekes, de kevésbé közismert európai előadók voltak fókuszban, mostanra azonban már globális lett a merítés (pár ausztrál fellépővel) és a szombat volt talán a legerősebb nap. Itt lépett fel az az angol The KVB is, akik hosszú évek óta az egyik legizgalmasabb, kicsit néha coldwave felé kikacsintgató post-punk zenekarnak számítanak és most is hibátlan koncertet adtak, végigvéve a teljes pályájukat, a korai daloktól az idén megjelent új lemezig. Utánuk az ír God Is An Astronaut sötét, kísérletező post-rockja ment egészen más irányokba, majd a hazai iamyank tolta ezt tovább a súlyos zúzda felé. Ez a hármast amúgy simán át lehetett volna emelni az egyébként nagyon másfajta közönséget becélzó, egy héttel később kezdődő Fekete Zaj feszt nagyszínpadára is (olyannyira, hogy pl. iamyank tényleg ott is lesz).

Ami megintcsak azt bizonyítja, a többi kisebb helyszín felhozatalával együtt, hogy alaposan végigbogarászva a programot tényleg bárki találhat magának izgalmas koncerteket, zenei ízléstől függetlenül. Én is úgy indultam neki a napnak, hogy oké, The KVB és P Money a célpont, de a végén már kb. nem tudtam, mikor merre induljak, annyi koncertet / DJ szettet néztem volna meg. És ez még csak egy nap volt, a teljes feszt alatt természetesen ennél sokkal sokszínűbb a mainstream csúcsától az undergroundig és a random furcsaságokig terjedő kínálat.

„Ide már csak külföldiek járnak!”

Ez is egy olyan kifogás, amit sokat lehet hallani azóta, hogy nemzetközi szinten közismert fesztivállá vált a Sziget, és ezzel kb. egy időben elszálltak a jegyárak is. És habár nyilván itthonról is rengetegen jártak ki, volt azért egy olyan időszak, amikor tényleg mintha ebbe az irányba tolódott volna a rendezvény. Még akár két éve is. Mostanra viszont mintha megfordult volna ez a trend, én legalábbis a korai éveket leszámítva nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna olyan arányban kint magyarokat, mint idén. És ez különösen igaz volt a fiatalokra. Persze a szervezők tudnák csak megmondani, hogy tényleg elmozdultak-e az arányok a hazai közönség felé, de az biztos, hogy ha tényleg így történt, akkor ebben benne van, hogy a hazai zenei színtéren pont az utóbbi pár évben kitermelődött egy olyan vadiúj generáció, ami simán megtölt aréna méretű helyeket is és ők a Szigeten is kiemelt időpontokban képviseltetik magukat. Azahriah, Beton.Hofi, a Revolut sátorban nagy bulit összehozó Analog Balaton vagy a dropYard magyar rap/trap felhozatala önmagában is simán be tud húzni egy csomó embert, főleg a tini vagy húszas évei elején járó közönségből.

Persze a végtelenségig lehetne még elemezni, hogy milyen a Sziget, mennyit változott, mik a hibái / előnyei, de zárásként jöjjön még pár kiragadott ez-az címszavakban:

- Az idei fesztiváldivat trend: bikini + felette valamilyen átlátszó, hálós, esetleg flitteres anyag. Inkább feketáben és más, nem túl kirívó színekben. A nagyon csilivili fesztiválsminkek és ruhák is tartják még magukat, de eltolódott az egész az egyszerűbb, hordhatóbb, élhetőbb irányba. Férfiak számára viszont a fő csapás maradt a régi: laza strandos vagy „vicces” legénybúcsús.

- Azon túl, hogy a programfüzetben megemlítették, hogy ez volt a harmincadik Sziget, meglepő módon ezt semmiből nem lehetett érezni, sem a programban, sem a dekorban, sem másban nem volt szülinapos hangulat.

- A por továbbra is gond, és bár annyira talán nem volt durva, mint két éve a rekord szárazság közepén, de sokkal jobb sem lett a helyzet.

- Az off programok idén mintha kicsit fáradtabbak és önismétlőek lettek volna, mint legutóbb, de lehet csak én nem jártam eleget azokon a részeken, ahol ezek folytak.

- Idén mintha érezhetően kevesebben lettek volna kint, szombathoz képest pláne, de elvileg a többi napon is ez volt az érzés. Az esti fellépőknél a nagyszínpad környéke volt az egyetlen, ahol nagyon heringparti volt, de míg két éve napközben is mindenhol tömeg volt, most jóval lézengősebben voltak emberek és még a körbevezető úton sem kellett az embernek az életéért küzdenie, mint máskor, hanem egész kényelmesen el lehetett férni.

- Az ALDI pedig továbbra is az egyik legjobb dolog az egész Szigeten, életmentő hely a horroráras kajáldák tengerében.

Szöveg + képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

The Anahit @ The Buzz