„Mintha a végtagjaimat vagdosnám le” – Madonna átírja az életrajzi filmjét

2024.07.17. 13:19, srecorder

madonna-script-1024x650-1544019371.jpg

Mégis készül a film Madonna életéről, Madonna rendezésében, aminek forgatókönyvét most épp átdolgozza Madonna.

Négy éve írtuk meg, hogy készül a Madonna-film, amelyen Diablo Cody Oscar-díjas forgatókönyvíróval dolgozik a popsztár, ráadásul ő ül a rendezői székbe és társíróként is közreműködik.

Az akkor még Little Sparrow („Kis veréb”) címen futó projekt azóta elfogyasztott még egy forgatókönyvírót (A titkárnőről híres Erin Cressida Wilson, aki A lány a vonaton-t is filmre írta), és kiderült, hogy a főszerepet az Ozark Golden Globe- és háromszoros Emmy-díjas színésznője, Julia Garner játssza majd, aki Az asszisztens című #metoo-filmmel is kivívta a kritikusok elismerését. A forgatás azonban ütközött volna Madonna tavalyi turnéjával, ő pedig inkább a koncertezést választotta, így a stúdió (Universal) 2023 elején bizonytalan időre jegelte a projektet.

MADONNA LEGIZGALMASABB ÁTVÁLTOZÁSAI

A Celebration Tour most májusban ért véget, és Madonna tegnap megerősítette, hogy továbbra is készül a film, sőt, épp a forgatókönyvön dolgozik, ami már Who’s That Girl címen fut – érdekesség, hogy Madonnának már volt filmje ilyen címmel 1987-ben (Ki ez a lány?), sőt, (főcím)dala és turnéja is. „Rendkívüli életem volt, ezért rendkívüli filmet kell készítenem. Senki sem fogja elmesélni a történetemet, csak én magam” – mondta 2022-ben a Variety-nek arról, hogy miért ő rendezi a filmet.

Majd az írásra is kitért: „Nagyon hosszú a forgatókönyvem, amit nagyon nehéz lerövidítenem. Már próbáltam faragni belőle, de olyan, mintha a végtagjaimat vagdosnám le.”

Madonnának egyébként nem ez lesz az első rendezése: 2008-ban jött ki Mocsok és bölcsesség címmel egy vígjátékkal, 2011-es romantikus drámája, az akkor férjével, Guy Ritchie-vel közösen fejlesztett W.E. pedig emlékezetes zakónak bizonyult. Harmadik filmjében saját felemelkedését vezényelheti le a New York-i pincérkedéstől és háttértáncos kezdetektől a szupersztárságig; zenés életrajzi filmjének sztorija elvileg az 1990-es Blonde Ambition turnéval ér majd véget.

Címkék: film madonna
https://recorder.blog.hu/2024/07/17/mintha_a_vegtagjaimat_vagdosnam_le_madonna_atirja_az_eletrajzi_filmjet
„Mintha a végtagjaimat vagdosnám le” – Madonna átírja az életrajzi filmjét
süti beállítások módosítása