Filmrecorder Cannes-ban. Az orosz fenegyerek megszelídítése.

Az ukrajnai agresszió óta nem fogad oroszokat Cannes, de Kirill Szerebrennyikov kivétel, hiszen emigrációból bővíti hihetetlenül termékeny és sokoldalú filmográfiáját. A Limonov, a ballada lehetett volna a nagy angol nyelvű, nemzetközi áttörése, de inkább első mellélövésének tűnik.

Cannes-ban imádják Kirill Szerebrennyikovot, utóbbi filmjei (Mártírok, Nyár, Petrov’s flu, Csajkovszkij felesége) mind a hivatalos programban mutatkoztak be és akkor is állva ünnepelte a fesztiválpalota közönsége, amikor meglehetősen koholtnak hangzó bírósági ügye miatt nem lehetett ott személyesen. Az ukrajnai agresszió óta azonban elhagyta hazáját és emigrációból alkot tovább, állítólag már két filmet befejezett, ezek közül az elsőt, a Ben Whishaw főszereplésével forgott Limonov című életrajzi filmet láthattuk tegnap.

 Eddigi filmjei mind nagyon különböző műfajúak voltak, de közös volt bennük Szerebrennyikov egyértelmű rock’n roll hozzáállása és még egyértelműbb kanossága. Mivel mindezt egy kosztümös filmbe (Csajkovszkij felesége) is képes volt átmenteni, nem volt kérdés, hogy Eduard Limonov költő, író, politikus és aktivista New York-i kalandjai sem az udvarias történelemóra vonalat követik majd.

Viszont a nemzetközi producerek mintha mégis megpróbálták volna rákényszeríteni, hogy egy hagyományosabb nézőpontú, Oscar-barát filmet hozzon össze, ami nem csak a cannes-i fesztiválpalotában dübörög jól, hanem akár az amerikai multiplexekben is. Ez a törekvés azonban sajnos eleve halva született projektté tette a Limonovot. Azt, hogy egy orosz híres emberről szóló életrajzi filmben mindenki angolul beszéljen, például, már vagy 15 éve, legalább a Becstelen brigantyk óta meghaladta a filmipar. Ráadásul Ben Whishaw hiába remek színész és hiába képes orosz akcentussal beszélni, nála angolabb színészt nehéz elképzelni.

 Szerebrennyikov tehát vállalta, hogy egy angol színésszel szintet lép, beszéljenek angolul, a végén írják szépen ki kivel mi történt és helyezzék az Ukrajnában született aktivista történetét a jelenlegi nemzetközi kontextusba. Utóbbi egyébként ránehezedik a filmre és különösen az utolsó 20 percben lesz igazán hangsúlyos, előtte sokkal fontosabb, hogy Limonov hogyan hódolt a szex, drogok és rock-n roll szentháromságnak New York-i földönfutóként.

Végső soron így a film két szék közül a padlóra esik, mert sem dögös, punk Szerebrennyikov-jointként (mint például a csodás Nyár, ami életrajzi filmként is működik), sem pedig hagyományos, nemzetközi piacra szánt díjvadász filmként nem sikeres. A cannes-i közönség persze tapsolt kötelességtudóan és letudta az ukrán szabadságharcok előtti főhajtást is, de a film nemzetközi karrierje valószínűleg ennyiben is marad. Még szerencse, hogy a rendező már el is készítette a következőt.

Onozó Róbert (Cannes)

 A Limonov, balladát a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában láttuk, magyarországi moziforgalmazása később várható.