„Minden dal egy kompromisszummentes gigasláger” – Somló Pál (Shell Beach, SONYA) kedvenc 2023-as zenéi

2024.01.06. 09:58, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, 2021 és 2022 után most is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. 2023 egyik nagy dobása a megújult Shell Beaché volt: Somló Pál poszt-hardcore zenekara kihozott – tíz évvel a kultikus This Is Desolation után – egy új, remek, progosabb lemezt (Solar Flare) egy ausztrál kiadónál, rajta Somló Tamás egyik nagy slágere, az Olyan szépek voltunk mellbevágó feldolgozásával; turnézott Kelet-, Közép- és Nyugat-Európában, játszott nagy angliai fesztiválokon, fontos német showcase-en (Reeperbahn), januárban pedig fellép a legfontosabbon, a holland Eurosonicon, és ha minden jól megy, 2024-ben még intenzívebben fog turnézni nemzetközi szinten. (Itthon idén februárban játszanak először, az A38 Hajón a Meristem, a Touch és a TDK társaságában.)

Nothing But Thieves: Welcome To The DCC

Az elmúlt évek talán legjobb UK pop-rock zenekara, a szó teljesen pozitív értelmében. Többször is láttam őket élőben, elképesztő energiákat szabadítanak fel a koncertjeiken, ahol minden egyes tétel egy kompmisszummentes gigasláger. Februárban Budapesten lépnek fel.

M83: Fantasy

Már a legelső lemezétől kezdve követem a francia producer munkásságát, és végre kijött tavaly egy nagylemez, amely ízig-vérig M83 next level. Nem is volt hiány a legjobb tételekből a Szigetes koncertjükön.

City And Colour: The Love Still Held Me Near

Ha egy embert kéne választanom, akinek a legszebb hangja van ezen a világon, valószínűleg Dallas Greent mondanám. Amekkora hatással volt generációnkra és azon belül is kimondottan a post-hardcore stílusra az Alexisonfire nevű zenekara (az ő visszatérő lemezüket is simán ide sorolnám, de az pont 2022-es volt...), ugyanakkora impactet, ha nem még nagyobbat sikerült kreálnia a szólóprojektjeként ismert akusztikus, néhol country elemekkel is operáló City And Colourral is. Dallas (city) - Green (colour;)

Turnstile, BADBADNOTGOOD: New Heart Designs (EP)

A Turnstile minden bizonnyal az évtized legnagyobb meglepetése volt a hardcore zenei szcénában. Talán utoljára a Refused Shape Of Punk To Come albuma kavarta fel ennyire az állóvizet, és teremtette újjá a stílust. Kompromisszummentes, stílusokon átívelő (Grammy-re is jelölt) Glow On című lemezük mai napig hatalmas újító hatással van a mostani új generációra. A legszebb az egészben, hogy annyira közös nevező lett az underground és a mainstream között, hogy lazán megtehették, hogy egy ennyire teljesen más közegből fogják meg egy nem kisebb zenekar kezét, mint a BADBADNOTGOOD, és alkossanak egy ennyire „fell good” kislemezt. A három tétel az EP-n mind az említett Glow On lemez egyik dalát dolgozza fel teljesen pszichedelikus free jazz zenével meghintve. Igazi kuriózum ez. (Ja, és ez is Grammy-re van jelölve most.)

Ben Böhmer: One Last Call

Ha chill elektronikus zenére vágyik az ember lelke, vagy csak egy naplementés autózáshoz tökéletes zenét keresünk, Ben Böhmer teljes munkásságát erősen tudom ajánlani. A tavalyi Szigeten és 2022-ben egy headline buliján is láttam Budapesten élőben a producer/dj kedvencemet. Pont a Szigetes koncertjén hallhatta a nagyérdemű először ezt a dalt tőle élőben, már ott libabőrös voltam tőle, úgyhogy végre repeaten is lehet fülelni.

Fred again..: Secret Life

Talán a legtöbben tudják, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb durranása Fred again... nevéhez fűződik. Olyan alázatosan tálalja felénk az angol producer a munkásságát, hogy mi, halandók csak úgy szívjuk magunkba. Gondoljunk csak A szomorúság háromszöge c. film záró akkordjára, vagy a megamenő Mike (desert island duvet) közös trekkre a The Streetsszel és Dermot Kennedyvel kollaborálva. Amúgy személy szerint a kísérletibb dolgait szeretem a legjobban, épp ezért talált be annyira a Secret Life c. ambient/experimental lemez, amit Brian Enoval közösen csináltak.

Ben Howard: Is It?

Ben Howard már az első lemeze óta hatalmas inspiráció számomra a saját zenémben is. Az elmúlt pár lemeze igencsak depresszív hangvételű volt, de az Is It? visszatért újra a gyökerekhez, hangszerelésileg másképp, de a hangulatban mindenképp. Nem mintha a többi lemeze nem lenne tökéletes a maga módján, de ez most újra egy érdekes színfolt a részéről.

Sleep Token: Take Me Back To Eden

Nem hiába olvasni minden nagyobb nemzetközi zenei magazinban, hogy mekkora hype van a Sleep Token körül. Az a helyzet, hogy tényleg fantasztikusan kitalálták az egész koncepciót, és ez pont nagyon kellett már a metálzenébe kicsit beleunt, vagy csak új dolgokat kereső embereknek. Vessel nevű énekes-dalszerzőjük iszonyatosan ízlésesen keveri az elektronikus alapokon nyugvó, modern experimentális metálzenét az olykor R'n'B-be áthajló énektémáival. Mindezt teljesen abszurd gótikus maszkokban, az egész zenekar tetőtől talpig bebugyolálva. Volt akkora szerencsénk idén a Shell Beach zenekarommal, hogy életünk első angol koncertjén játszhattunk velük. Teljesen katartikus élmény volt.

††† (Crosses): Good Night, God Bless, I love U, Delete.

Aki ismeri a zenekaraimat, a Shell Beach-et és a SONYA-t, valószínűleg tudja rólam, hogy egész életemben Deftonest hallgattam. Ezt kár is lenne tagadnom, mert náluk nagyobb influenszem az életemben talán sosem volt és nem is lesz. Így hát akarva-akaratlanul követem minden munkásságát Chino Moreno énekesnek. Van több elképesztő side projektje is, de mind közül talán a Crosses a legaktívabb és legmásabb, mivel itt erőteljes elektronikus zenei alapok uralják a hangulatot a jól bevált Chino-s énektémák alatt.

DMA'S: How Many Dreams?

Egész furcsa együttállás a DMA'S munkássága. Eredetileg ausztrálok, de az elmúlt pár lemezeikkel Angliában lettek óriás sztárok. Mondjuk, ameddig ezt nem tudtam, megesküdtem volna rá, hogy ők is valami manchesteri gyári munkás ficsúrok, mert igen sok Oasis-vibe keringi körül a zenéjüket. Ha már az előbb volt szó igényes mainstream pop-rockról, akkor őket is abszolút ide sorolnám, csak hát nem UK, hanem AUS.

Codeseven: Go Let It In

Szívügyem ez a lemez. A Codeseven neve talán nem mond sokat a legtöbb embernek. Ők a 90-es, 2000-es évek elején voltak a legaktívabbak, és az egyik legnagyobb hatással voltak az amerikai újhullámos post-hardcore stílus kialakulására. Utolsó lemezüket, a Dancing Echoes/Dead Sounds-ot 19 évvel ezelőtt adták ki, ami amúgy nálunk mai napig guilty pleasure, és elő-előkerülget, hogy még mindig inspiráljon. Érdekessége, hogy az a lemez teljesen elrugaszkodott a hangos zenétől, inkább egy ambient/experimental/pop lemeznek mondanám. Viszont ennyi év elteltével a lehető legnagyobb meglepetés volt, amikor most ősszel bejelentették, hogy jön az új lemez. Persze azóta minden nap pörög nálam megállás nélkül, és elfognak ugyanazok a nosztalgikus érzések. Viszont ezzel az új, Go Let It In lemezzel kicsit visszatértek a hangosabb gyökereikhez. Hiánypótló.