Mintha értenék című legújabb dalával Barkóczi Noémi azt a szituációt idézi meg, amit mindannyian jól ismerünk: próbálunk átadni valamit, ami bennünk van, de hiába, mert a másik oldalon nincs rá nyitottság. Mindezt egy álomszerű, játékos oldaláról fogta meg Regős Ábel rendező, és alkotótársával, Nagy Judit Borbálával egy egészen egyedi, manuális, ún. pixillációs technikával alkották meg a dal videóját. Premier!
A Dolgom volt c. nagylemez megjelenése után ez a második single, amivel Barkóczi Noémi és zenekara jelentkezik (az első a Szia, fényfolt volt, ami szintén a Recorderen debütált). A dalt a koncertre járó közönség már jól ismerheti, de a hivatalos megjelenéssel még kivártak, így a Mintha értenék egy különleges videóklipet is kaphatott. A dal alapját Noémi egyedül írta gitárral, a végleges formáját Várnai Szilóval, Gulyás Kristóffal és Bognár Marcival közösen hozták össze. „A legjobb pillanat a 'huhuhuhúú' rész közös szikrája volt” – emeli ki Noémi.
És hogy a dal miről szól: „Arról, hogy mennyire rohadt nehéz megérteni egymást, egyfajta kiábrándultságról, amikor beletörődünk, hogy nem fog átmenni az üzenetünk a másiknak” – meséli Barkóczi Noémi.
Noémiék már a Dolgom volt lemeznél is több dalhoz szerettek volna videót, de sajnos végül nem úgy alakult, úgyhogy ezúttal nem bízták a véletlenre. A Mintha értenék klipjére Regős Ábel rendezőt kérték fel, aki Nagy Judit Borbálával közösen készítette el az animációt pixillációs technikával. „Régóta figyelem Ábel munkásságát, nagyon közel áll hozzám a világa, és iszonyú boldog voltam, hogy volt kedve ezen a projekten dolgozni. Imádom a végeredményt, az egész hangulatát, a tapinthatóságát. Ez a technika kortalan, megidéz sok kísérleti animációt. Játékos és tökéletlen, szerintem nagyon passzol ahhoz, amit mi szeretnénk közvetíteni a zenénkkel” – tudjuk meg Noémitől.
„NEM TUDOK ÚGY DALT ÍRNI, HOGY KÖZBEN OTT VAN VALAKI” – BARKÓCZI NOÉMI NAGY ÉVE.
Regős Ábel, aki zenészből lett filmes, így mesél a közös munkáról: „Kifejezetten szeretem Noémi dalait, alapvetően a szövegeivel került a látóterembe, miután számomra kiemelten fontos a dalszöveg. A Minthához egy egyedi, manuális technikát választottam, papírkivágásos 2D animációt, valami olyasmit, amit talán ritkábban látunk klipekben. A végeredmény olyan szempontból biztosan egyedi lett, hogy nincs benne utómunka, konkrétan semennyi, összefűztem a kézzel mozgatott állóképeket és elkészült a klip. A projekten Nagy Judit Borbálával dolgoztam együtt, mivel ő hivatásos képzőművész, az ő vizuális látásmódja és manuális képalkotó készsége meghatározó volt az alkotói folyamat szempontjából.”
Barkóczi Noémiék a mozgalmas nyár után a dalírásra koncentrálnak, új utakat keresnek, ami lassan körvonalazni is fogja majd az új nagylemez koncepcióját. A zenekar legközelebb a december végi már teltházas Esti Kornél-koncerten vendégeskedik, ezután pedig kora tavasszal egy saját estére készülnek.
Noémiról sokat írtunk a Recorderen, szerintünk ő készítette el az elmúlt évek egyik legjobb magyar lemezét, amiről írtunk kritikát, kiveséztük részletesen Noémivel egy interjúban, és az énekes-dalszerzőt meghívtuk a Nagy Évem című podcastunkba is, de kifaggattuk a koncertezéssel kapcsolatos élményeiről és félelmeiről, kedvenc 2021-es és 2022-es zenéiről, és legkedvesebb népdalairól is. Korábban pedig Noémi ajánlotta a Recorderen egyik példaképe, Courtney Barnett 2018-as albumát, és a zenészek politikai szerepvállalásáról is megnyílt körkérdésünkben.
Barkóczi Noémi a Facebookon. Instagramon. Bandcampen.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.