A legmenőbb ügynökök, showcase roasting, Carson Coma és Kelet-Európa legaktuálisabb előadói – Csütörtökön indul a 8. BuSH

2023.10.30. 14:13, srecorder

bush2023.jpg

November 2-4. között ismét megtölti Budapest legikonikusabb klubjait és pop-up helyszínét élettel a Budapest Showcase Hub, azaz a BuSH. A Carson Coma utolsó idei budapesti koncertje és Sisi fellépése mellett ezúttal is a kelet-európai régió legizgalmasabb előadóit ismerheti meg a közönség. Emellett a konferenciaprogramok között is érdemes csemegézni, hiszen itt lesz például Anderson.Paak és Azahriah külföldi ügynöke is.

A BuSH a koncertek mellett ezúttal is egy igen komoly konferenciaprogrammal segíti a szakmai fejlődést, aminek célja, hogy összehozza a zeneipar fontosabb szereplőit a különböző zenészekkel és menedzsereikkel. A panelbeszélgetésekből és workshopokból álló program csütörtökön és pénteken várja majd az érdeklődőket a Kazinczy utcai Loftban és Black Hallban.

Csütörtökön a már hagyományosnak is mondható Listening Session utána a két legfontosabb európai showcase fesztivál képviselői, Robert Meijerink az Eurosonictól és Adam Ryan a The Great Escape Festivaltól lesznek pellengérre állítva, akiktől Kelet-Európa zeneipari szereplői B-Á-R-M-I-T kérdezhetnek.

A Carson Coma énekese, Fekete Giorgio és a Jazzbois-ból ismert Sági Viktor független előadóként a kelet-európai régióban élő zenészek lehetőségeiről mesélnek majd a közönségnek. Ennek tükrében lesz szó a kiadóválasztásról egy külön panelbeszélgetés alkalmával, ahol az IFPI osztrák vezetője osztja majd meg gondolatait a magyar függetleneket képviselő Fonyódi Ákossal.

A BuSH minden évben lehetőséget biztosít a zenei szcéna szereplőinek, hogy “gyorsrandizzanak” a régió fontosabb szakmai képviselőivel a Grandturismo keretében. Idén szóba kerül fesztiválszervezés is, ahol több éve a szakmában dolgozó profik segítenek megválaszolni az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.

Pénteken a digitális terjesztés és az ezzel foglalkozó cégek körüli kérdések kerülnek majd terítékre. Ezt követően a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen jelenlétéről folyik majd a diskurzus, ahol azt az érdekes kérdéskört járják majd körbe, hogy a rendelkezésünkre álló rengeteg adat mellett vajon milyen hatással lesz a zenére és az egész szakmára, ha szép lassan inkább a “biztosat” mutató adatelemző algoritmusok döntenek majd a szubjektív emberi fülek helyett.

Az egyik legérdekesebb panel előreláthatóan az a maroknyi brit ügynök beszélgetése lesz, akik négy, szakmai berkekben elismert ügynökség képviseletében érkeznek. Köztük lesz a nyolcszoros Grammy-díjas énekes, zenész, rapper, dalszerző, producer és multiinstrumentalista Anderson .Paakkal is dolgozó Beckie Sugden, aki arról beszélget majd többek között az Azahriah külföldi ügynökeként ismert Marlon Burtonnel, hogy hogyan látják a kelet-európai piacot, és minek kellene történnie ahhoz, hogy úgy érezzék, érdemes befektetni az itteni előadókba.

Mivel szombati nap a Turbinában a Heavy AF keretében a keményebb hangzású előadók színtere lesz, így a konferenciaprogramban is találhatunk egy e köré épülő beszélgetést, de lesz egy workshop arról is, hogyan érdemes előadóként jó ridert, EPK-t készíteni, és egy két tippet és praktikát is megtudhatunk a fesztivál vagy klubfoglalással kapcsolatban.

A Dalszerző Expo programsorozatának részeként Maria Broberg az eurovíziós dalszerzésről tart majd egy igen alapos workshopot, aki amellett, hogy elmondja, hogyan írjunk formátumra dalokat, lépésről lépésre azt is bemutatja, mi szükséges egy sikeres dal előadásához. Idén egy rendhagyó Record Store Tour is bekerült a programba, így vezetett túra keretében lehet megnézni Budapest legikonikusabb lemezboltjait.

A konferenciaprogramot esténként ezúttal is izgalmas koncertek követik. Idén az egyik legerősebb magyar line upját állította össze a BuSH, ahol többek között a Carson Coma, Sisi, a Lazarvs, a Freakin’ Disco, a makrohang, a Duckshell és a The Devil’s Trade lépnek majd színpadra.

De A New East szlogen alatt itt lesznek a kelet-európai régió legkurrensebb előadói is, köztük a német származású DJ és zenei producer, Stimming, Ukrajna egyik legnépszerűbb indie-rock zenekara, a Love’n’Joy, a szintén lengyel Klawo, két észt lány álomszerű produkciójával a Duo Ruut, a szlovák népzene és az elektronika találkozását tökéletesen elegyítő Nina Kohout, az észtek legnépszerűbb rockzenekara, az Elephants From Neptune és a cseh üdvöske összetéveszthetetlen, rekedtes hangjával, Lenny.

Aki szeretne hangolódni, az ebben a playlistben hallgathatja meg a BUSH előadóit:

Részletes program és jegyek: https://budapestshowcasehub.com/ A fesztivál két szervezőjével itt interjúztunk.

https://recorder.blog.hu/2023/10/30/a_legmenobb_ugynokok_showcase_roasting_carson_coma_es_kelet-europa_legaktualisabb_eloadoi_csutortoko
A legmenőbb ügynökök, showcase roasting, Carson Coma és Kelet-Európa legaktuálisabb előadói – Csütörtökön indul a 8. BuSH
süti beállítások módosítása