A veryraredome néven alkotó Lukács Döme a 100 gecs és társai nevével fémjelzett hyperop egyik első hazai előadója, úttörője. Az itthoni hyperpop-közösséget is szervező és saját ruhamárkát tervező Döme június 16-án hozza ki legújabb lemezét (Nektek a Nyárra!), amiről itt az első dal, a Mondhatsz bármit, amelynek klipjét mesterséges intelligencia segítségével generálták. Magyarradar + klippremier!
Mikor indult: Nagyjából 3 éve.
Hol indult: Szigetszentmiklós.
Tagok, hangszerek: Én és a gépem.
Stílus: Hyperpop.
Hatások: Brakence, 50landing, underscores.
Kiadó: Escape Plan.
Történet: Három éve kezdtem el a zenélést, először a magyar trap hatására, azonban barátaim által hamar belekerültem a külföldön éppen ekkor robbanásszerűen terjedő hyperpop világába. Mondhatni első hallásra szerelem volt, ez az iszonyúan energikus, kísérleti, de mégis populáris hangzásvilággal rendelkező műfaj azonnal megfogott. Egyből elkezdtem beleásni magam a kinti underground tevékenységeibe és pár hónappal később a barátaimmal kollektívát alapítottunk a műfajnak szentelve. Ezzel egyidőben elkezdtem az itthoni hyperpop közösséget is szervezni, Facebook-csoportot hoztunk létre, melynek mára közel ezer tagja van, hetente frissülő Soundcloud playlistet indítottunk az itthoni és kinti új megjelenéseknek, illetve bulisorozatunk, a Hyperpop Hungary júniusban érkezik a 9. felvonásával. Az undergroundban nagyon hamar nagy sikere lett a projektnek, előző bulinkon az Analog nagyteremben közel 400 jegyet adtunk el.
A hozzáállásom a zenéhez mindig nagyon önfejű volt, szeretem, ha a munkám fölött minden tekintetben kontrollom van, ezért igyekeztem már az elejétől a zene összes aspektusában kellő tudást elsajátítani. Minden zeném én írom és mixelem, sajátok a beatek, sőt, a legtöbb használt hang is általam felvett vagy szintetizált. Idéntől elektronikus zenei médiaművész szakra járok a PTE-re, melynek hatására rengeteg kísérleti projektbe kell belevágjak. Ezek eredményeit sokszor saját projektjeimben is hasznosítom, pl. az albumon két zene dropja is egy általam írt pluginnal lett elkészítve. Nagyjából a művészi identitásom is erre alapozom, szeretnék minél több kísérleti elemet hordozó, rétegelt, de mégis populáris dallamokra építkező, sokak által befogadható zenét csinálni. Erről szól nekem a hyperpop.
veryraredome. Fotó: Madarász Péter.
Megjelenések: /PM (LP, 2021), Madarak – és egyéb ürügyek arra, hogy szeresselek (EP, 2022), az utolsó dalok Rólad (EP, 2022), Nektek a Nyárra! (LP, 2023. június 9.).
Küldetés: Kihozni magamból és a kreativitásomból a lehető legtöbbet, illetve széles körben elterjeszteni itthon is a hyperpop műfaját.
Jövőkép: Zene.
Mellékprojektek: Van egy ruhamárkám, instán @veryraredrops néven megtaláljátok.
Szexepil: Disztortált 808.
Legnagyobb eredmény, elismerés: Anyukám hallgat.
veryraredome elsőként rukkolt elő magyar hyperpop lemezzel, amin a színtér szinte minden akkoriban releváns szereplője helyet kapott. Most pedig második albumával is elkészült, a Nektek a Nyárra! június 16-án érkezik 8 számmal, és olyan featek kíséretében, mint a WAVY kollektívából ismerhető Chris Villon magyar nyelvű alteregója, Franko, vagy az itthoni hyperszcéna tehetséges feltörekvői, 4ma, Green Heart és Véda. A lemez első dalához pedig egy figyelemfelkeltő, AI-generált videóklip is készült: „Ha már a zene újító jellegű, a vizuális világba is a pár hónapja köztudatba kerülő AI segítségét vontam be. A klip rengeteg jelenete képkockáról képkockára a mesterséges intelligencia által lett generálva. Ez külföldön szintén hatalmas publicitásnak örvendő megoldás az utóbbi időben, tudtommal itthon a miénk lesz az első ilyen videóklip” - mondta Döme.
veryraredome június 9-én az Analog Music Hallban játszik a Hyperpop Hungary buliján, ahol fellép még a színtér színe-java, vagyis a Jugghálózat, Wehatevince, előd, 4ma, Green Heart, halogató, Írisz is, és dj szettel készül uncseh, Zorz és Hundred Sins is. Facebook-esemény.
A Hyperpop Hungary playlistje:
MÉG TÖBB TEHETSÉGES FIATAL ELŐADÓ ERREFELÉ!
A Magyarradar és a Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.