Egy órányi minőségi szintipop – Ilyen volt a Tempers első budapesti koncertje

Hosszas várakozás után mutatkozott be végre a hazai közönségnek is az elmúlt évek egyik legkiválóbb szintipop együttese, a Tempers, mi pedig megnéztük, hogy mennyire jön át élőben a nyolcvanas évek hangzásvilágát izgalmas csavarokkal felturbózó zenéjük.

A szűk tíz éve aktív New York-i duó már a korábbi, szintipoptól a poszt-punkig kalandozó munkáival is közönségkedvenc lett, de a legutóbbi, tavalyi lemezére találta meg igazán a saját hangzását, szóval ha úgy vesszük, még jól is jártunk azzal, hogy a covidos csúszások miatt mostanáig halasztódott az eredetileg 2020-ra meghirdetett első hazai fellépésük, így ugyanis a jó érzékkel összeválogatott régebbi favoritok mellé már arról az albumról is kaptunk pár dalt. És a pesti bemutatkozás amúgy is jól sikerült, nem volt tömeg, de azért relatíve sokan voltak kíváncsiak rájuk, az első pár számot kivéve jól is szóltak és a füstben úszó, szinte végig kékes-pirosas színvilág, kiegészítve a neonos beütésű saját fénycuccukkal kiválóan egészítette ki a nyolcvanas évekig, a dark wave, cold wave, szintipop és poszt-punk fénykoráig visszanyúló zenéjüket. Ami azzal együtt, hogy egyértelműen az akkori zenékből merít, mégsem múltba révedő újramelegítése a kor hangzásának, hanem tud bőven újat is mutatni. A számok élőben is kiválóan működtek, a setlist pedig nagyon jó érzékkel volt összerakva, váltogatva a különböző hangulatok és tempók közt.

Viszont a koncert amilyen jó, olyan rövid volt. Egy órányit sem játszottak, inkább volt az egész olyan, mint egy fesztiválfellépésre összerakott szett, még ráadás sem volt az 55 percnyi játékidő végén. Mindez úgy, hogy a belépő viszont eléggé húzós volt, nem volt előzenekar (sem turnés, sem hazai) és maga a helyszín is kicsit hangulatgyilkos volt. A Turbina kényszerszünete előttről ismert magasabb színpad helyére egy kisebb, térdig sem érő panalekből álló összetolt pótlás került, aminek az oka valószínűleg az lehet, hogy így mobilabb, könnyebben szét lehet kapni, ha valami olyan esemény van, amihez nem kell. Így viszont az egésznek kissé ideiglenes, barkács jellege lett, a duó két tagja pedig nem igazán tudta belakni a fal mellé odatolt emelvényt és kicsit elveszettnek tűntek. Szóval jó koncert volt ez, csak voltak hiányosságai, de reméljük, hogy a Tempers jár még erre a jövőben is, jobban hozzájuk passzoló körülmények közt – és hosszabb programmal.

Szöveg és fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)