Filmrecorder Cannes-ban. The Weeknd színészként egy fekete lyuk.

2023.05.23. 10:18, onozorobi

Minden évben van egy nagyszabású tévés premier is a cannes-i filmfesztiválon. Idén az HBO a The Idol első két részét hozta el a Riviérára, ami remélhetőleg javít kicsit a botrányszagú várakozásokon. Ennyi ízelítő alapján egyértelműnek tűnik, hogy Lily Rose Depp remekül érzi magát a bőrében, viccesek a popkulturális utalások és remekelnek a mellékszereplők. Óriási gyenge pont viszont a férfi főszereplő, a karizma nélküli The Weeknd.

Szinte hagyomány Cannes-ban, hogy tévés projekteket is bemutassanak a hivatalos programban, tavaly itt volt a zseniális olasz Estreno notte teljes évada, illetve a középszerű Irma Vep első három része. Hollywoodi sorozatok közül általában csak 2-3 részt engednek bemutatni, így volt ez 2017-ben a Twin Peaks – The Return esetében is, de Jane Campion például A tó tükre egész második évadját itt mutatta be. A David Lynch, Jane Campion, Marco Bellochio és Olivier Assayas sorba talán nem illeszkedik Sam Levinson, de a The Idolt mégis felfokozott várakozás övezi.

the_idol2.jpg

 A várakozás viszont inkább negatív, miután 90%-os leforgatottság után kirúgták az eredeti rendezőnőt (Amy Seimetz) és az Eufória alkotója szinte teljesen új stábbal és új koncepcióval rugaszkodott újra neki a popvilágban játszódó szatírának. Levinson maga is ellentmondásos figura, bár az Eufória, illetve Rév Marcell felkarolása miatt összességében hálás lehet neki a filmvilág. 

Mégis, érezhető a negatív hangulat, nem volt telt ház a sajtóvetítésen és sokan már előre eldöntötték, hogy a The Idolnak semmi keresnivalója a cannes-i filmfesztiválon. Az első rész alapján márpedig alaptalannak tűnt ez a negatív hozzáállás. A pilot ugyanis tele van kiszámítható, de okos popkulturális utalásokkal (előkerül az Elemi ösztön, Madonna, Britney és Miley Cyrus is) és még a nevetséges jelenetek is szándékosan és szórakoztatóan tűnnek annak. 

Lily Rose Depp, ahogy az várható volt, nem egy szégyenlős fruska és Johnny Depp és Vanessa Paradis gyermekeként eleve szerencsés génekkel van megáldva. Az első öt jelenetben rögtön félmeztelen, de végig sugárzik róla a magabiztosság, jól érzi magát a bőrében és jól érzi magát, hogy ezt megmutathatja. Némileg hiteltelen azonban, hogy egy ekkora sztárnak (a két rész alapján egy Dua Lipa ismertségű sztárt alakít) milyen szinten dirigál a környezete, ráadásul a popszakma olyannyira kihipózottá vált az utóbbi időben, hogy eleve elképzelhetetlen, hogy kijöjjön egy fotó Dua Lipáról, amin az arcára élveztek. 

A mellékszereplők egytől-egyig telitalálatnak tűnnek: Jane Adams (A boldogságtól ordítani, Hacks), Da’Vine Joy Randolph (A nevem Dolemite, Pop, csajok, satöbbi), Rachel Sennott (Shiva Baby), Hank Azaria vagy Eli Roth az ügynökök, menedzserek és egyéb segítők görög kórusaként nyúlják le a show-t. A problémák a férfi főszereplő és egyben producer, The Weeknd feltűnésével kezdődnek. Eleve nehéz elhinni, hogy a női főszereplő szóba állna egy ilyen patkányfarkas, jóllakott napközis fejű zűrös alakkal. Ráadásul The Weeknd-nek ördögi vonzerőt kellene árasztania, ehelyett egy igazi fekete lyuk színészként. Producerként ráadásul telerakták a sorozatot a saját zenéivel, így egyértelmű egotrip érzésünk lehet.

the_idol1.jpg

Ezt a szerepet egy Daniel Kaluuya-szintű sármmal megáldott férfira kellett volna bízni és eszünkbe juthat Lily Rose Depp édesanyjának, Vanessa Paradis-nak a gyereksztárból felnőtt szexszimbólummá válása Lenny Kravitz segítségével 1992-ben. Kravitz most, közel hatvan évesen is százszor jobban eljátszaná ezt a szerepet, mint The Weeknd. Aki a második epizódtól ráadásul egyértelmű főszereplővé válik és ahogy egyre jobban a hatása alá keríti Jocelynt, egyre zuhan a sorozat minősége. Közhelyessé válik és sorra pukkadnak ki a lufik. Ráadásul a kezdetben okos és érdekes főszereplőnő imidzse egyre mocskosabbá válik, amitől egyenes arányosan tűnik egyre érdektelenebbnek és lényegében egy befolyásolható buta libának.

Két rész alapján még akármi is lehet, bár az irány inkább riasztó. Magas labda, hogy az HBO pont a hamarosan véget érő Utódlás helyére rakja be nyár eleji topsorozatnak. Beszélni mindenesetre fognak róla, az biztos.

szerző: Onozó Róbert 

A The Idol első két részét a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában láttuk, Magyarországon is látható lesz az HBO-n június elejétől

https://recorder.blog.hu/2023/05/23/filmrecorder_cannes-ban_the_weeknd_szineszkent_egy_fekete_lyuk
Filmrecorder Cannes-ban. The Weeknd színészként egy fekete lyuk.
süti beállítások módosítása