Kisajátított középkor. Annelies Monseré: Mares (lemezkritika)

2023.05.17. 14:17, vferi

online2_7.jpg

Annelies Monseré legfolkosabb, legkísérletezőbb és legmegosztóbb lemeze lett a Mares. A belga zeneszerző bámulatos dallamai azonban semmit nem vesztettek erejükből. Ez a kritika először a Recorder magazin 103. számában jelent meg.

Annelies Monseré két évtizede finomítja a lemezeit meghatározó, kifejezetten egyedi és meglepően tudatos koncepcióját. Ebből kifolyólag a belga zeneszerző (és művészetfilozófus) albumai épp annyira hasonlóak, amennyire nem. Noha hangszerelésüket és hangvételüket tekintve eltérőek, egy valami közös bennük. Monseré repetitív körkörösségre épülő, hipnotikus és elmélyült, minden sallangtól megfosztott minimalista szerzeményeinek gerince a dallam. Pontosabban: a szerzemény maga a dallam. Monseré tömör, csupasz kompozíciói egyszerűségükben gyönyörű és megrázó rekviem-melódiák. Sehol egy felvezetés, sehol egy kanyar, egy szünet, egy középrész, sehol egy ív, egy lezárás. Sehol az úgynevezett dalforma. Csak az egymásra kúszó repetitív harmóniák torokszorítóan törékeny tiszta eufóniája – a kakofónia ellentéte – tölti meg a teret egyfajta bizonytalan, behatárolhatatlan szépséggel. 

Monseré tételei műfajtalanul lebegnek a kortárs klasszikuszene, a drone, a kísérletizene, a doom és a folk között. Ötödik nagylemezén az utóbbi dominál, a Mares viszont nem csupán a legfolkosabb, hanem a leginkább kísérletező – ennélfogva a legmegosztóbb – munkája is. Aki a 2016-os Debris és a 2018-as Happiness Within Sight érdesebb apokalipszisét keresi, az csalódni fog. Aki viszont kíváncsi arra, hogy Monseré hogyan sajátítja ki a középkort, az nem. A főként zongorára, orgonára, gitárra és szellemszerű vokáljára komponált korábbi lemezeivel ellentétben a Maresen a szintetizátor, a harmónium, a melodika és a basszusgitár kerül főszerepbe, sőt – az életműben először – némi gépdobolás is akad.        

Már lemezt nyitó Your Finest Hour is olyan, mintha a Broadcast és az M83 belovagolna Camelotba, míg az azt követő Shells erre csak rátesz egy lapáttal: keresztes háborúba vonuló, kvázi-militáns harmóniumtémájában egyszerre rejtőzik ősi, arabus kígyóbűvölés és Nico puha végzetszerűsége. A középkori udvari zenéket idéző August önmagába visszaforduló csodás kis szólama után csendül fel Monseré első, nem is akármilyen feldolgozása. 

Cyril Tawney 1980-as Sally Free and Easy című ikonikus, ugyanakkor hallgathatatlan tengerésznótája Monseré átiratában szerencsére felismerhetetlenné vált. A gyermeteg gitárpengetés helyett egy lassú, sűrű drone-hullámzás idézi meg a sötét tengert, közben az eredeti, kappanhangon elnyekergett énekdallamot Monseré addig terebélyesíti, míg a szavak közt bújó legapróbb hangok gyászharangként nem kondulnak bele a tátongó semmibe. Azáltal pedig, hogy Monseré saját vérfagyasztó vokálját szembe helyezi pár férfi bús dalolásával, az eredeti dal problémás üzenetét – egy öngyilkosságra készülő tengerész egy nőt tesz felelőssé haláláért – írja újra és teszi magáévá. Így csinálsz feldolgozást, nem máshogy. 

online1_8.jpg

Jön a Floods, amelyben ott puffog ugyan a középkori boszorkányrituálék dobprogramja, de mégis ez a lemez legtipikusabb Monseré-dala, melodika-dallamát nehéz kiverni a fejből. Amennyire jellegzetes a Floods, annyira szokatlan a Mirror: Monseré ennyire furcsa, bizarr, nehezen emészthető dolgot még nem írt, türelem kell hozzá. Ellentétben a Mares utolsó szerzeményével. A My Finest Hour vastag drone-alapra és a gépdob halk lüktetésére ráépülő bűvös harmónium-dallama Monseré egyik legsúlyosabb témája, amelynek utolsó, világtemető sóhajai még sokáig visszhangoznak.

szerző: Pernecker Dávid             

https://recorder.blog.hu/2023/05/17/kisajatitott_kozepkor_annelies_monsere_mares_lemezkritika
Kisajátított középkor. Annelies Monseré: Mares (lemezkritika)
süti beállítások módosítása