Semmi sem törik úgy, mint a celebszív

2023.03.24. 18:50, onozorobi

wide_50.jpg

A legjobb popdalok nagy része a szerelemről szól és közülük is rengeteg szerelmi csalódásokról. De gyengíti vagy erősíti az élményt, ha tudjuk, konkrétan kiről szól egy dal? A bulvárrészletek gyakran csak hírverésre jók, de Beyoncé-, Justin Timberlake- vagy Taylor Swift-szintű sztárok esetében már lehetetlenség elvonatkoztatni attól, hogy életük és karrierjük egy-egy szakaszában ki ihlette a slágereiket.  Ez az összeállítás először a Recorder magazin 101. számában jelent meg.

10. Shakira: Bzrp Music Sessions, Vol. 53

Kiről szól: Gerard Piqué

A latin popzene korábbi királynője az utóbbi tíz évben nem sok emlékezeteset alkotott, de a spanyol nyelvű bulvárlapok látóköréből sosem került ki, köszönhetően tíz évvel fiatalabb futballcsillag férjének. Tizenkét év kapcsolat és két közös gyermek után egyre több szomorú részlet szivárgott ki hűtlenségről, adóelkerülésről és a szomszédba költöztetett anyósról, melyek mind megerősítésre kerültek a január elején kiadott dalban. A hangzást az argentin szuperproducer Bizarrap vette kezelésbe, a szöveg pedig durván odaszúr Piquének és új csajának is, mindamellett, hogy minden adottsága megvan hozzá, hogy feminista himnusszá váljon és új fejezetet nyisson Shakira munkásságában. A focista viszont láthatóan nem bánta a kiteregetett szennyest, hiszen örömmel pózolt Twingóval és Casio órával is, miután a dalszöveg szerint Ferrarit és Rolexet cserélt le ezekre a márkákra.

9. Ariana Grande: Thank U, Next

Kiről szól: Pete Davidson 

Az egykori Nickelodeon-hercegkisasszony nővé válását pontosan végigkövethette a világ a dalain és híres pasijain keresztül. Big Sean és Mac Miller után a komikus Pete Davidson lett élete párja fél évig és a 2018. augusztusi Sweetener albumon egy róla elnevezett átkötő számban már lelkitársának nevezte. Októberben azonban már felbontották az eljegyzésüket (ráadásul szeptemberben Miller meghalt kábítószer-túladagolásban), november 3-án pedig minden beharangozó nélkül jött a meglepetésdal a futószalagon érkező szerelmi csalódásokról. A szakításokat általában epikus balladákban vagy self-help diszkóslágerekben dolgozzák fel, Ariana azonban pajkos R&B-ritmusokhoz nyúlt, ami karrierje eddigi legnagyobb slágerét és egy tökéletesen mémesíthető szállóige címet eredményezett. Az időközben színészként is bemutatkozott Davidson viszont véresen komolyan vette a thank you, nextet, hiszen párhavonta újabb híres nő oldalán látható.

8. Justin Bieber: Love Yourself

Kiről szól: Selena Gomez

Mivel felnőtté válásuk első éveit és kisebb megszakításokkal összesen nyolc évet töltöttek együtt, valószínűsíthető, hogy Selena Gomez és Justin Bieber egymás első nagy szerelmei voltak. Bieber legnagyobb slágerei közül több is ennek a szerelemnek állít emléket (Sorry, Mark My Words, What Do You Mean), Selena pedig a Lose You To Love Me-vel válaszolt. A legfülbemászóbb heartbreak-nóta ebből az időszakból viszont egyértelműen a Love Yourself és az énekes rajongói ebben a számban is rengeteg utalást véltek felfedezni Gomezre. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a Love Yourselfet letagadhatatlanul Ed Sheeran írta (aki maga is szerepelhetne ezen a listán például a Don’t című számával, amit Ellie Goulding ihletett) és mielőtt Biebernek adta a dalt, saját maga, illetve Rihanna is felmerült, mint előadó. 

7. Carly Simon: You’re So Vain

Kiről szól: Warren Beatty

A műfaj klasszikusa 1972-ből, amelynek extra különlegessége, hogy évtizedeken keresztül próbálták megfejteni, hogy kiről is szólhat. 2003-ban még egy jótékonysági aukció nyereménye is az volt, hogy Carly Simon 50 ezer dollárért elárulta, hogy ki is az bizonyos hiú férfi – persze azzal a feltétellel, hogy az igazság nem hozható nyilvánosságra. A lehetséges jelöltek között szerepelt egyébként Mick Jagger és David Bowie is, bár utólag mindkettőt cáfolták. A dal ikonikus sorának megfelelően végül maga Warren Beatty fedte fel egy 2007-es interjúban, hogy csakis ő lehet a dal inspirációja, legalábbis szerinte. Miközben a fülekből kiűzhetetlen nóta rendre felkerült a minden idők legjobb számai listákra és a Hogyan veszítsünk el egy pasit… című romkomnak köszönhetően újabb generációk kedvence lett, Carly Simon még évekig ködösített és csak 2015-ös önéletrajzában volt hajlandó annyit elismerni, hogy legalább a második versszakot biztosan Beatty ihlette. Tekintve persze, hogy Beattyt legalább száz ismert nőhöz fűzte intim viszony, elképzelhető, hogy sok más szívfájdalmat kiéneklő számot ihletett ő.

6. Madonna: Till Death Do Us Part

Kiről szól: Sean Penn

Aki például biztosan írhatott volna számot Warren Beattyről, az Madonna, bár ő inkább a róla szóló dokumentumfilmben (Egy ágyban Madonnával) állított emléket rövid viszonyuknak. Akin viszont nem lépett ennyire könnyen túl, az első férje, Sean Penn. A Like a Prayer albumon megbújó, elsőre könnyed popdalnak hangzó számban Madonna ritkán látott sebezhető oldalát mutatja, amint gyakorlatilag beismeri, hogy képtelen kiszállni egy toxikus, kihűlt és házastársi erőszakot sem nélkülöző kapcsolatból. Később megenyhült volt férje irányában, második házasságát Guy Ritchie-vel pedig sokkal bénább számmal (I Don’t Give A) búcsúztatta. 

5. Outkast: Ms. Jackson

Kiről szól: Erykah Badu (és az anyja)

Az ezredforduló egyik legnagyobb slágere első hallásra könnyed hiphop bangernek hangzik. A fülből kivakarhatatlan refrénből egyértelmű, hogy bocsánatkérésről és egy tönkrement kapcsolatról szól, de ha igazán odafigyelünk a szövegre, ránk zúdul az egész családot megmérgező keserűség és a feldolgozatlan sérelmek tömkelege. Andre 3000 alapvetően támogatást ígér volt élettársának, Erykah Badunak és közös gyermeküknek, a durvább mondatokat pedig bandatársa, Big Boi szájába adja a rapbetétekben. Az anyós mindenesetre büszke volt és még egy Ms. Jacksonos rendszámtáblát is szervált magának. 

4. Miley Cyrus: Flowers

Kiről szól: Liam Hemsworth

Miley Cyrus életútja hemzseg a celebrománcoktól és a hozzájuk kapcsolódó szívfájdalmas slágerektől. Nick Jonasszal való kapcsolatának végét ő és a Jonas Brothers is megénekelte, majd a Wrecking Ball-lal és a Nothing Breaks Like a Hearttal két szakítós klasszikust is letett az asztalra. Közben megfordult mindenféle híres fiúk és lányok oldalán, de Liam Hemsworth volt az, akihez mindig vissza-visszatért. Ehhez képest a házasságuk mindössze nyolc hónapig tartott, de Miley még most, három és fél évvel később is Hemsworth születésnapjára időzítette a Flowers megjelenését. Szövegében Bruno Mars When I Was Your Manjét idézi, amit állítólag exférje küldött neki anno és a közös házuk leégésére is konkrét utalás van a dalban. A fókusz azonban nem az elmúlt kapcsolaton való bánkódás, hanem az újrakezdés, ami saját magunk elfogadásával kezdődik. A 2023-as év eddigi legnagyobb slágere így akár a 2020-as évek Dancing on My Ownja is lehet. 

3. Beyoncé: Hold Up

Kiről szól: Jay-Z

A kétezres évek popkirálynője húsz éve boldog házasságban él Jay-Z-vel, három gyermekük van és megkérdőjelezhetetlenül ők a zenei világ power couple-je. Nyilván rengeteg dal íródott arról, hogy mennyire szeretik egymást, milyen csodálatos együtt a szex, satöbbi. Mégis, Beyoncé egy csapásra sokkal érdekesebb egyéniség lett, amikor viharfelhők jelentek meg a paradicsomban. A Lemonade albumot egyértelműen egy hűtlenség inspirálta és a gyakorlatias Carter házaspárból ugyan ki lehet nézni, hogy számítóan eltúlozták volna a kapcsolatukon keletkezett repedéseket, a dalszövegekből elég súlyos vádak hallhatók ki. A Sorry alapján a házasság felbomlása is vizionálható, bár az album vége felé hangsúlyossá válik a megbocsátás. A legjobb pedig a Yeah Yeah Yeahs egyik dalszövegét (Maps) átemelő Hold Up, amely alapján egyértelművé válik, hogy Beyoncéval nem érdemes packázni.

2. Justin Timberlake: Cry Me a River

Kiről szól: Britney Spears

Szerelem volt vagy csak a marketingesek által megálmodott tündérmese, ebben sosem lehetünk teljesen biztosak, csakúgy mint az eredetileg sokat hangoztatott szüzességi fogadalmukban. Mindenesetre Barbie és Ken óta nem volt Amerikának ennyire tökéletes álompárja, mint 1999-ben Britney Spears és az akkoriban még az ’N Sync legtehetségesebb tagjaként ismert Justin Timberlake. A fiúbanda végnapjai egybeestek a kirakat-szerelemével és Justin anyukedvence imidzsére ráfért némi keményítés. Ezt a The Neptunes és Timbaland hiphoptaktusaival, valamint a Cry Me a River klipjével sikerült elérni, amelyben Timberlake egy Britney-hasonmás villájában garázdálkodik enyhén pszichopata megcsalt félként. A veszélyesebb és dögösebb új Justin bejött a népnek és egy évtizeden keresztül ő lett a világ legnépszerűbb popelőadója, miközben Britney karrierje teljesen földbe állt. Az utóbbi években közös és külön történetük is újraértékelés tárgya, de ez nem változtat azon, hogy a Cry Me a River minden idők legjobb férfiszemszögből megénekelt szakítós popdala. 

1. Taylor Swift: All Too Well (hosszú verzió)

Kiről szól: Jake Gyllenhaal

Sosem értetted, hogy miért követelnek a hardcore swiftiek valami sálat Maggie Gyllenhaalon? Akkor egy egész legendárium megismerése áll még előtted. Elvégre doktori disszertációt lehetne írni Taylor Swift összes olyan slágeréről, amely híres férfiakkal való, összetört szívekkel végződő kapcsolatáról szól. Biztosan tudjuk, hogy emléket állított dalban John Mayerrel és Joe Jonasszal való viszonyának (mindketten viszonozták is) és mindenféle rejtélyes utalásokból kideríthető, hogy Harry Stylesról és Tom Hiddlestonról is kiírta magából minden fájdalmát. De egyikük sem járt olyan jól, mint Jake Gyllenhaal, hiszen az életmű legfülbemászóbb (We Are Never Ever Getting Back Together) és legszebb szakítós nótája is róla, illetve pár hónapos kapcsolatukról szól. Az All Too Well ráadásul több generációnyi összetört szívet látott el ideális heartbreak zenével, hiszen kilenc évvel a megjelenése után tízperces, kibővített változatban is napvilágot látott a Red album újrafelvett változatán. Swift pedig egy lehetséges jövőbeni rendezői karriert előrevetítve rövidfilmként rendezte meg a videoklipet Sadie Sink és Dylan O’Brien főszereplésével.

szerző: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2023/03/24/semmi_sem_torik_ugy_mint_a_celebsziv
Semmi sem törik úgy, mint a celebszív
süti beállítások módosítása