„Vérszomjas bangerek, bátor popzenék és beteg vájbok” – Bóna Zsombor és Héra Barnabás kedvenc 2022-es zenéi

2023.01.19. 18:51, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy ők is gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat. 2022 a Carson Coma éve volt: a srácok kihozták eddigi legjobb, legérettebb lemezüket (Digitális/Analóg), amivel megtöltötték a Budapest Parkot és felléphettek (az Arctic Monkeys előtt) a Sziget Nagyszínpadán, és (egy big banddel!) a Müpában is, az MTV Európai Zenei Díjátadóján pedig egy vörös szőnyegen vonulhattak Taylor Swifttel, ahol amúgy a legjobb magyar zenekarnak járó díjat zsebelték be. Most a zenekar szólógitárosának (Bóna Zsombor) és dobos-énekesének (Héra Barnabás) tavalyi kedvenceiről olvashattok.

Fotó: Komróczki Dia.

HÉRA BARNABÁS
(Carson Coma)

HIÚZ: Érzés

Nem csak a 2022-ben megjelentek közül volt a kedvenc magyar számom tavaly. Amúgy az egész Hiúz-debütlemez kiváló, rég volt olyan megjelenés itthon, amiben ennyire megtalálom önmagam. A 2021-es Holi-lemez hasonló érzéseket váltott ki belőlem, de abból hiányzott nekem a torzított villanygitár meg a dobfelszerelés, amit most két pofára zabálhattam. Kritika. Interjú.

VIDAL: Assemérdekel

Régi haverunk, Szauer Dani mutatta tavaly azt a remek kislemezt, ami ezzel a dallal robbant be nálam. Kiváló hangszerelés, vicces éneklés, szellemes szöveg. Elvileg már korábban is lehetett hallgatni őket Bandcampen, onnan eltűntek, a hivatalos streamingfelületeken viszont augusztusi megjelenést datálnak az említett remekműhöz. Nem tudom, hogy szólóprojekt-e ez vagy zenekar, de remélem, hogy a jövőben is találkozunk még a Vidallal!

Ricsárdgír: Hülye vagy (Dalpremier egy Házibuliban)

Sajnos idén el kell búcsúznunk az ország egyik legjobb zenekarától, akiknek mellesleg most jelent meg az a legutolsó lemezük, amin ez a dal is szerepel. A korábbi Ricsárdgír-dalokhoz képest úgy éreztem, hogy zeneileg is sokkal nagyobb súlya van (leszámítva talán a Bródy-feldolgozást), a helyenként komolytalan, mégis csendes-óceáni mélységű szöveggel szerintem a zenekar eddigi legjobb dalát tisztelhetjük a Hülye vagy-ban.

Ty Segall: "Hello, Hi"

A tavaly megjelent azonos című nagylemezét alapvetően nem sorolom a legjobb Ty Segall-korongok közé, viszont a “Hello, Hi" jellemzően akusztikusgitár-alapú dalainál sokkal tigrisebb ez a címadó szám. Rengeteget hallgattam az ötös buszon, amikor még csak single-ként tátongott az űrben.

Wet Leg: Supermarket

A nemzetközi független pop-rockzene, vagy mi ez, alternatív, indie-szcéna legfontosabb megjelenése a self-titled Wet Leg lemez volt. Nagyon jó dalok, nagyon vicces szövegek, a Supermarket lett az abszolút kedvencem az albumról, az egyik esztergomi Coopban érzem magam tőle egy májusi délutánon 2015-ben. Portré.

Arctic Monkeys: Body Paint

Sokan fikázták a legújabb Arctic Monkeys-lemezt, nekem sem lett az év albuma, ugyanakkor mindezek ellenére nagyon szeretem. A Body Paint viszont nekem az év dala, óriási dumák, nagyon izgalmasan bontakozó, szépen építkező szerzemény. A Szigetes AM-koncert meg hát az év egyik legjobb napja volt – és akkor még azt sem bántam, hogy semmit sem játszottak az októberben megjelent The Carról. 10/10-es lemezcím. Kritika.

Miles Kane: Tears Are Falling

Körülbelül két éve időszakosan kisebb-nagyobb T.Rex-lázban égek, így nem véletlen, hogy 2022-ben ez a lemez mozgatott meg a legjobban. A 70-es évek glam rockját szerintem kiváló ízléssel idézi meg a másik sheffieldi TLSP-frontember, nagyon autentikusan, de mégis nagyon korszerűen szól a cucc. Erről a lemezről az első szám lett az abszolút kedvencem, amelynél vannak rajta nagyobb slágerek, de olyan ez a dal, mintha az öreg Miles kifejezetten csak azért írta volna, hogy száz százalékban az én ízlésemnek tegyen eleget.

„EGYRE JOBBAN ÉLJÜK EZT A ZÚZÓSABB HANGZÁSVILÁGOT” – INTERJÚNK A CARSON COMÁVAL A DIGITÁLIS/ANALÓGRÓL.

Fotó: Komróczki Dia.

BÓNA ZSOMBOR
(Carson Coma, hari_drama)

Jockstrap: I Love You Jennifer B

Az idei évem pom poko-ja (nem az elmaradt pozsonyi koncertjük taszította le őket a trónról - noha igen keserű, hogy nem láttam őket) a Jockstrap lett. A Black Country, New Road hegedűs-vokalistájának és sulis producerbarátjának duója tele van felsorolhatatlan mennyiségű hatással a dubsteptől az Injury Reserve-ig, de legfőképp földöntúli széppel és nyers kontrasztokkal – zsigeri, bátor popzene. Kritika.

Big Thief: Dragon New Warm Mountain I Believe You

A Big Thief konstans az egyetlen zenekar az életemben már egy ideje, amelyik rendre átlökdös a nehéz időkön és meg is tud síratni.

Nagy Emma Quintet: Synced

Bármikor meghallom a This Won’t Lastot, úgy libabőrözik a hátam, hogycsakna. Interjú.

King Gizzard & the Lizard Wizard: The Dripping Tap

A King Gizzard megint kiadott elképesztő kvantitású zenét, ráadásul még tetszenek is, van itt minden a modális dzsemektől, a heavy jazzelésig, de a kedvencem a 18 perces Dripping Tap mamut-speedfuelled television-dzsem egyértelműen.

Melody’s Echo Chamber: Unfold

Tavaly jelent meg az eddig porosodó második albuma, ami eddig elvileg azért nem került a világ elé, mert a társproducer Kevin Parkerrel szakítottak. Nálam elég nagyot szakít a címadó dal, noha a legtöbbet még mindig a Bon Voyage c. opuszát hallgatom legtöbbet tőlük.

Deerhoof: My Lovely Cat!

Still got it, ahogy a művelt angol mondaná. Ikonikus kísérletezős gitárzene, ami töretlen szállítja a beteg-kedves ‘vájbokat’.

DOMi & JD BECK: NOT TiGHT

A pár éve általam még öncélú, de szórakoztató Berklee-s fitogtatás fiókjába eltett megaduó az évek során teljesen rámnőtt, és idén végre kihozták a sztárparádéban roskadozó debütjüket.

Tropical Fuckstorm: Moonburn

Minden Idők legjobb zenekarnevének és egyik legjobb macskás albumborítójának büszke ausztrál tulajdonosai (mi folyik Melbourne-ben a csapból?!) két szuper kislemezt is megjelentettek tavaly, ezen példány még ráadásul meglepetésfeldolgozást is tartogat a végén.

Bónusz: King Gizz és Tropical Fuckstorm (és kicsit deerhoof) (x2) - Satanic Slumber Party

Abszolút vérszomjas banger, a garázsrokk minden mocskával. Na meg a gyönyörű paintes kecskét nem más rajzolta, mint a deerhoofban zenélő Satomi Matsuzaki.