Á, dzsigidzsi - Húszéves a Dzihan & Kamien legjobb lemeze

"Csirke Csilla, Csirke Csilla, meg kell szabadulni Öntől!" - szól az ébresztő a televízióból, Barabás Éva éppen egy csirkét páhol a strandon. Tűkön ülök, indulok a Citadellára. Bent elvesztem a többieket és magamat is. A színes diák alatt dZihan és Kamien rákezd. Ez a cikk először a Recorder magazin 99. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2002-ben.

A tavalyi szett vitt Mostarba, a budai hegyek közt, át a hidakon, a Costa Bravan. Nézem az erődítmény falán ülve a várost, a domborzati térképet, Csepel-sziget, Százhalombatta, Pécs, és igen, arra a Stari Most, s azon túl a tengerpart. Mintha látnám is, a tavalyi dalok törzsén frissen hajtanak ki az újak. 

Húsz költözéssel és két kamasz kölyökkel később már a kék nyakkendős Kamien apuka vagyok a borítóról, a szőnyegen guborodva. Jelent-e még valamit? A “nu jazz” mágikusan újratöltődött-e vagy maradt szitokszó? Van-e hangszín még ott, vagy, mint az első szerelem szeme színe, érdektelen? Van-e még Mario Kamiennek visszaút a Babylon Berlin swingerklubjából? Vlado Dzihan örökre a produceri pult mögött ragad-e?

Mint ahogyan a DzK húzza át egyik dalt a másikba, úgy bicajoztam át a Trafóból a gátra, a WB-be, ahova Titusz-Izil záróbulit igértek. Simán. Shimán.

Start, tű felrak, Stiff Jazz, instant kagylófotel, laza felső testgyakorlat mellett. Bár a szám már minden ál-baleár koktélbár válogatáson leszerepelt, a bossa most is lüktet, a zongora és a szaxofon pimasz, a torzítós hangminták is rendben: á, dzsiggidzsi, suttogom. Aztán a roppant megúszós, vékony szintetizátor elárulja a keltezést, mint kriptonizzó a 2002-es IKEA-katalógust. Pont, ahogyan az Airport, a Dundadeova vagy a Gutenmorgenduft is, kínosan ügyel, hogy elkerülje a váratlan, feszült pillanatokat és belelándzsoljon a csilátrumba. Semmi zavaró kérdés, a szép, dzsesszes szép muzsikát mindenki szereti. Lehajtom fejem, hogy elhittem.

Ha hajnali négykor fekszik le az ember, beszórakozva, nem csoda, ha reggel tompán kel. Az 5510-es wurliban felülírtam Dz+K-t. 

Jobban öregedett az Where's Johnny Sabatino, a felfejthetetlen filmszemplerével, egy soha le nem forgatott Rudolf Péter-maffiamozi zenéjeként. Meg a nagy kedvencem, az elefántkaraván-kecsességü Ford Transit is, ami így a korongon eltelik a nagybőgőtől. Jó, hogy itt van a Sliding is, a mi kis dunamenti Superstylin'-unk, ez az alkimistásan precíz diszkócska, rendesen megrakott perkákkal, nehéz basszusokkal. Viszont meglep, hogy a két, MaDitával felvett szám, amit akkor lényegtelennek hittem, mennyire elkap, mennyire nem ráncosodott a trió plusz kecses vokál és az a pár keleti zizegés. 

- Azt álmodtam, hogy a Dz&K tábortűz mellett játszotta unplugged a Börtönablakábant.

- Én meg azt, hogy az AlBandi nagy dudájú csajokkal álmodott, de aztán felébredt, és kétségbeesve próbált visszaaludni, erre meg én is felébredtem és csak röhögtem.

A nu jazz szerencsére halott, a zene már algoritmusokban hazudik. Dzihan és Kamien a nyáron ambient liftzenét adott ki (Mare I II III IV), még talán ajánlanám is. De amit ma is elhiszek nekik, az a house-os döngölés (After, Sliding), a zajok, mint Bernhard Lang tangóharmonika-remixe (Schrift III) vagy a müezzinminimálok (Dampfschiff). Mi pedig, értékmegőrzés mellett, a legendás, nagy partikat legendás, kis házibulikra cseréljük. Azért én megköszönöm, hogy ifjúkorunk legszebb nyarai mellé ők voltak a háttérzene.

Hangszedő letesz, mennek megnézni ők is a várost és fényeit. Sörrel kezükben megállnak mellettem, nem bírom ki. "Ihr seid fantastisch gewesen. Party des Jahres". Kamien meghajol, kezét összeteszi szajonarába. Ő is járt a DJ-iskolába.

szerző: Jóri Balázs

- - - - - - - - - - - - - - - - 

A dőlt betűs részek idézetek a szerző korabeli blogjából.