Ma este Stella Bossi az Arzenálban!

2022.12.16. 13:31, srecorder

stella-bossi.jpg

Stella Bossi, az acid techno mémkirálynője a Techno Art bulisorozat keretében lép fel december 16-án az Arzenálban.

Technobuli, kicsit másképp: a Techno Art-rendezvénysorozat a zene mellett igyekszik a hazai underground művészetet is megismertetni a techno-szerető közönséggel. Az első, októberi bulin Adonivov és Hedonism Workshop tetováló- és rajzművészek, valamint VazaVaze festőművész munkáit állították ki, a december 16-ai esten pedig még több művésszel szerveztek kiállítást, köztük például Alina Rebecca Sárával. A Techno Art célja, hogy látványban is emlékezetes élményt nyújtson, ezért festő-, rajz- és fotóművészek mellett vizuáltechnikussal is dolgoznak. „Az októberi partin Katona Kati vizuáltechnikus-művész dolgozott egész éjjel velünk azért, hogy esztétikai látványban is gazdagodjon a technoközösség, de zenei élményben is igyekeztünk maradandót hozni” - mondták a szervezők, akik igyekeznek olyan dj-ket felléptetni, akik még nem jártak Magyarországon. Így került képbe a közkedvelt Stella Bossi is, aki a decemberi partin zenél majd Budapesten, az Arzenálban. A helyszín a szcéna egyik legismertebb helye, ahol a világ legnagyobb techno dj-i léptek fel, mint I Hate Models, Regal, Kobosil, Klangkuenstler, T78, Marika Rossa, Nico Moreno vagy épp Xenia.

Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2022/12/16/ma_este_stella_bossi_az_arzenalban
Ma este Stella Bossi az Arzenálban!
süti beállítások módosítása