„Ez az én ugarom és marad az enyém, ülök a szemétdomb legtetején” – Legtökösebb számához forgatott klipet a Felső Tízezer

2022.12.12. 09:30, srecorder

felso-tizezer-ugar_still007.jpg

Tavasszal jelent meg a Felső Tízezer negyedik, Elkerülhetetlen című lemeze, amelynek legzaklatottabb, ki-nem-vándorlási dalához sinco, azaz Bátori Gábor Jim forgatott szikár klipet, amely egyben az új dobos, a Moog, a Gustave Tiger és a Mayberian Sankülotts gitárosaként ismert Dorozsmai Gergő bemutatkozása is.

„Vannak olyan albumkezdetek, első számok, amik egyszerűen annyira ütősek, sodróak, szívközépig hatolóak, hogy az ember már a másfeledik percben teljes mellszélességgel határozza el, hogy az egész album zseniális, teljesen mindegy, hogyan folytatódik. Ilyen érzés ömlik, árad, lüktet az Elkerülhetetlen elején az Ugar című slágergyanúsan tökös számból” – írtuk a lemez kritikájában, így aztán külön öröm, hogy ez a szám most a hangulatához illő, fekete-fehér klipet is kapott, amiben Sallai Laci elszánt-konokul néz a kamerába, és énekli, hogy „Ez az én ugarom és marad az enyém, ülök a szemétdomb legtetején, az én országom darabokban, a legnagyobb úr a pokolban.”

MUTATJUK SALLAI LACI KEDVENC ZENÉIT IS.

A dalszövegében Adyt, Radnótit és Petőfit is megidéző Ugar klipjében a zenekar tagjai mellett feltűnnek a zenekar korábbi videóihoz köthető szereplők, így például Haász János újságíró/író, aki az Én a vadonban című klipben szerepelt, vagy az Egyszerűbb időkben kosarazó gyerekek. A Felső Tízezer nemrégiben jelentette be, hogy az új dobosuk Dorozsmai Gergő lett (ex-Gustave Tiger, ex-Moog, Mayberian Sankülotts), a megújult felállás első budapesti koncertje most pénteken lesz az A38 Hajón, ahol Barkóczi Noémivel játszanak közösen. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

„HA FELSZÁLLOK A VILLAMOSRA, NEM FELTÉTLENÜL JÖNNEK A ZSENIÁLIS SOROK” – SALLAI LÁSZLÓ A NAGY ÉVEM PODCASTBAN.

 

Felső Tízezer a Facebookon. És Instagramon.

https://recorder.blog.hu/2022/12/12/a_legtokosebb_szamahoz_forgatott_klipet_a_felso_tizezer
„Ez az én ugarom és marad az enyém, ülök a szemétdomb legtetején” – Legtökösebb számához forgatott klipet a Felső Tízezer
süti beállítások módosítása