„Amikor csak egyetlen dolgot akar az ember” – Animációs klip készült a perpētuum első remixéhez

2022.12.02. 09:12, srecorder

perpetuum-animacio1.jpg

Szeptember itt, a Recorderen debütált az elektronikával tűzdelt alt-popot játszó perpētuum első magyar nyelvű klipdala, amelyhez most elkészült az első remixük és az első animációs klipjük is. A Napban-t a nemzetközileg elismert norvég producer, JOWST gondolta újra.

perpētuum 2017-ben jazzkvartettként indult, majd 2019 júniusában lett teljes Girincsi Fruzsina (ének), Takács Dániel (gitár), Sárosi Áron (basszusgitár) és Telek Attila (dob) négyeseként. Több single és egy EP után áprilisban jelentették meg első, White Canvas című nagylemezüket, de azóta is írják az új dalaikat. A lemez utáni számok közül az első a Napban volt, amelynek mantraszerűen ismétlődő szövege mellett az is különlegessége, hogy a zongora-ének kettőse helyett elektronikus alapra építkezik.

Adta magát tehát, hogy remix készüljön a számhoz, amelynek klipje egy disztópikus valóságot tár elénk: egy meteorit érkezése utáni világba csöppenünk. „Ez a történet annak az allegóriája, amikor csak egyetlen dolgot akar az ember. Rengeteg energiát fordít erre, mégis előfordulhat, hogy nem éri el azt, megalázva és elpusztítva érzi magát. Az életben azonban mindig van valami keserű gyönyör, ami arra ösztönöz, hogy újrakezdjük” – mondta Straff Dávid, az animáció alkotója.

 

perpētuum a Facebookon.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/12/02/szolaris_katarzis_animacios_klip_keszult_a_perpetuum_elso_remixehez
„Amikor csak egyetlen dolgot akar az ember” – Animációs klip készült a perpētuum első remixéhez

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5217992620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása