Kiosztották az első Music Hungary-díjakat

2022.12.01. 16:20, srecorder

now_8734.jpg

A díjazottak között van az Anima Sound System-alapító Prieger Zsolt, a Magyar Zene Háza és Krúbi is. Posztumusz az idén elhunyt Lénárd László munkásságát is elismerték.

A X. Music Hungary Konferencia & Showcase zárónapján, november 30-án került sor az első Music Hungary-díjak átadására a veszprémi Hangvillában. A Music Hungary Backstage-díját a három fős Supermanagement kapta, akik olyan előadók teljeskörű management és kiadói feladatait látja el a magyar zenei piacon, mint a Wellhello, a Follow The Flow, a Cloud9+, valamint az elmúlt pár év két kiemelkedő sikertörténete, Azahriah és Dzsúdló. A Showtime-díjat Krúbi Krúbileum produkciója kapta, mely a Parkban rendezett nagykoncert után méltó összefoglalása Krúbi ötévnyi pályafutásának, nagy adag iróniával, társadalmi reflexiókkal, komplex dramaturgiával és magas színvonalú produkciós háttérmunkával. A Vizuál-díjat a sinco néven alkotó Bátori 'Jim' Gábor fotós kapta, aki a hazai könnyűzenei élet legfoglalkoztatottabb fotósainak egyike, kevés zenészt találunk, akit ne örökített volna meg legalább egyszer.

A Music Hungary Innováció-díját a Magyar Zene Háza Hangdimenziók c. kiállítása és Hangdómja kapta. Az interaktív, abszolút XXI. századi megközelítésben feldolgozó állandó kiállítás, valamint a különleges architektúrájú Hangdóm a leginnovatívabb hazai audiovizuális művészeti projekteknek ad otthont. A zenei szakmáért legtöbbet tevő szakembereket elismerő Pro-díjat a francia származású, de két évtizede hazánkban élő Jehan Paumero kapta, aki közép- és kelet-európai zeneipari tapasztalatai segítségével jelentős szerepet játszott, hogy itthon is elindulhasson a Believe és mára a régióban jelentős piaci részesedést tudhasson magáénak. Az ő díját kollégája, Szántai Péter vette át.

A Média-díjat a nemrégiben elhunyt Lénárd Lászlónak ítélték posztumusz. A HammerWorld magazin társalapító-főszerkesztője volt. A hard rock és a metal műfaj egyik legnagyobb hazai szakértője, akinek a munkája volt az élete, díját alapító-kollégája, Cselőtei László vette át. A Music Hungary Inspiráció-díjat pedig a noÁr Mozgalomnak ítélték oda, szervezőmunkájuknak köszönhetően számos zenekar közvetít rajongóik felé fontos társadalmi ügyeket. És végül, de nem utolsó sorban a határterületek metszéspontján alkotóknak alapított Crossover-díjat adták át, amit Prieger Zsoltnak, az Anima Sound System alapítójának ítéltek, aki az elmúlt években számos magyar irodalmi életműhöz nyúlt hozzá interdiszciplináris esteket létrehozva.

now_8550.jpg

A Music Hungary Szövetség által alapított szakmai díj hiánypótló a hazai zeneiparban, a szektor egységességét és átjárhatóságát hangsúlyozó elismerés a szakma minden részére kiterjedően elismerésben részesíti a kiemelkedő teljesítményeket. A díj megalapítása egybeesik a Konferencia jubileumával. A nevezettekből szakmai bizottság állította össze a díjakra leginkább esélyeseket: Jónás Vera Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő, dalszerző; Décsy Eszter, a Music Hungary Szövetség PR- és kommunikációs menedzsere; Horváth Gergely rádiós szakember, kreatív producer; Réz György, kommunikációs szakember és Majdnem Híres Rocksuli társalapítója; Stiedl Gusztáv, a Schubert Music Publishing társtulajdonosa és a Magyar Zeneműkiadók Szövetségének társelnöke; Temesi Bertalan Artisjus- és Fonogram-díjas basszusgitáros, zenei producer; és Varga Balázs, a TIXA Hungary Kft. alapítója, ügyvezetője, a Fekete Zaj Fesztivál főszervezője.

A díjakat eddig a Music Hungary Szövetség elnöksége, Weyer Balázs elnök, Kádár Tamás társelnök, Süli András elnökségi tag és Temesi Bertalan korábbi elnökségi tag ítélték oda és adták át, nyolc kategóriában. A gála házigazdái Csepelyi Adrienn és Hajós András voltak. „Nem csak a díjazottak névsora, hanem elsősorban a beérkezett jelölések száma és a shortlistesek minősége mutatja, hogy mekkora lelki tartalékai vannak a magyar zeneiparnak. Hogy a nehézségek ellenére van mit és van is kedvünk ünnepelni” – mondta el a díjátadó után Weyer Balázs.

https://recorder.blog.hu/2022/12/01/kiosztottak_az_elso_music_hungary-dijakat
Kiosztották az első Music Hungary-díjakat

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9817992298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása