Végre jön az Eels Magyarországra – most már tényleg

2022.11.24. 17:07, srecorder

eels.jpg

E, azaz Mark Oliver Everett 1991 óta működteti változó felállásban Eels nevű zenekarát, de Magyarországon először csak idén lépett volna fel – ha nem mondja le a turnét a járvány okozta utazási és koncertlátogatási korlátozásokra hivatkozva. A Bartók Tavasznak viszont sikerült újraszerveznie a koncertet, és ha minden jól megy, 2023. április 15-én most már tényleg megnézhetjük az Eelst élőben, az Akvárium Klubban.

Az Eels év elején adta ki a 14. nagylemezét, a PJ Harvey gitáros-producerével, John Parrishsel együtt írt Extreme Witchcraftot, akivel ez volt Everett első együttműködése a 2001-es Souljacker album óta. A Bartók Tavaszra is az új lemez turnéjával érkeznek majd; a fesztiválra emellett egy sor más fellépőt is bejelentettek. 

„A DOLGOK JOBB OLDALA” – E (EELS)-INTERJÚNK.

A Cseh Filharmonikus Zenekar a francia orgonaművész, Thierry Escaich zongoraversenyével nyitja meg a fesztivált, amelyen megünneplik Ligeti György születésének 100. évfordulóját: a szerző egykori munkatársa, Eötvös Péter három olyan hegedű-, cselló- és zongoraművet választott a Klangforum Wiennel tervezett közös koncertjükre, amelyek jól reprezentálják Ligeti újító, játékos és eklektikus zenei világát. A régizenei kompozíciók autentikus megszólaltatására törekvő Orfeo Zenekar és Purcell Kórus a 18. század egyik legszebb szenvedéstörténeti líráját, Barthold Heinrich Brockes passióját adja elő, közel 300 évvel a premier után.

A barokk muzsika svájci specialistái, az Andrés Gabetta hegedűművész vezette Gabetta Consort Bach legszebb zenekari műveit és áriáit hozza el, amelyek korhű hangszereken és napjaink legígéretesebb baritonja, Dietrich Fischer-Dieskau egykori mentoráltja, Benjamin Appl előadásában szólalnak meg. De fellép a szenvedélyes flamencotáncos, Sara Baras is az Alma (Lélek) című előadásával, és a fesztiválon debütál a Liza, a rókatündér filmzenéjéről ismert Csengery Dániel régen várt gyermekoperája, a Holle anyó is. A darab a Müpa 2020-as zeneműpályázatára készült, és kategóriájában elnyerte a legjobbnak járó elismerést.

A több mint hetvenéves múltra visszatekintő londoni Philharmonia Orchestra Brahms ünnepi nyitánya mellett a finnek és a magyarok emblematikus szerzőinek egy-egy remekművével lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A darabválasztás közel sem véletlen: immár második éve a világ egyik leginnovatívabbnak tartott karmestere, a finn Santtu-Matias Rouvali áll a zenekar élén, akinek vezényletével Sibelius álomszép 5. szimfóniáját és Bartók Hegedűversenyét élvezhetjük a fesztivál keretében. A nagy hatású magyar komponista művét, amellyel 1953-ban a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin is elsöprő sikert aratott, ezúttal hazánk egyik legkiemelkedőbb szólistája, Baráti Kristóf tolmácsolásában hallhatja a közönség.

A Bartók Tavasz folyamatosan bővülő programjáról további infók a bartoktavasz.hu oldalon érhetők el.

https://recorder.blog.hu/2022/11/24/vegre_jon_az_eels_magyarorszagra_most_mar_tenyleg
Végre jön az Eels Magyarországra – most már tényleg

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4817986856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása