„Az egész bolygóra rá tudnék húzni egy cirkuszsátrat” – Co Lee-interjú

2022.10.11. 19:41, soostamas

colee4.jpg

A magyar hiphop új hullámának karizmatikus alakja Co Lee, aki úgy rappel angolul, mintha Amerikában nőtt volna fel. Idén oszlopos tagja lett a hiphopot az alternatív végéről megfogó Wavy-nek, nagyot ment Beton.Hofi új mixtape-jén, és saját, füstös-koszos-lo-fi debütalbumán, a don C-vel közös Airen is, az október 19. és 21. között zajló BUSH-nak pedig ő az egyik legizgalmasabb fellépője. Milyen volt egy sámán csoportvezető fiaként felnőni, bécsi magánsuliban rappelni, Kínában modellkedni, nyáron kungfumestertől tanulni, bohócszemmel nézni a világot, vagy Beton.Hofival járni az undergroundot? Nagyinterjúnk a magyar hiphop egyik nagy ígéretével, Halász Kolossal.

Szerepeltél Beton.Hofi új mixtape-jén, és ott voltál a Budapest Parkban is a koncerten. Milyen élmény volt?

Sokan kérdezték, és mindenkinek mást mondtam, annyi mindent éreztem. Egyszerre volt felemelő, megható, lehengerlő, félelmetes… Kaotikus, áramló, euforikus élmény. Volt benne valami forradalmi.

Mert felmutatta a hazai hiphop legújabb generációját, hogy itt vagyunk, megérkeztünk?

Azt éreztem, valami olyasmi történik, ami a későbbiekben is fontos lesz. Valami kinyílt azon az estén. Amit Ádi elért, és amilyen zenével, amilyen gyorsan, az példaértékű. Biztos volt ilyen régen is, de a mai korszakban ő egy pionír. Emberség árad belőle, és nem az, hogy halmozni szeretné a táska pénzeket. Nem a piacra dolgozik, a saját orrát követi, és az ebből fakadó erő, magabiztosság vitte el idáig rövid idő alatt. Azt bizonyította be, hogy így is lehet érvényesülni itthon. Ez nagyon inspiráló.

296467575_613056550295855_7466343207604220396_n.jpgCo Lee és Beton.Hofi a Budapest Parkban.

A saját zenédbe ebből mit tudsz belevinni?

Ádi a magyar nyelvű inspirációkat hozta meg nekem. Tanulmányi kirándulásnak élem meg a vele töltött időt. Mint egy nagytesó, aki visz magával koncertre, stúdióba, én pedig megtanulom, hogyan épül fel a nagy hajó, és mi kell, hogy hasítsa a vizeket. A mi kapcsolatunk elsősorban baráti, és csak másodsorban szakmai.

Mikor barátkoztatok össze?

Valamikor a comic sins után. Akkor még nem ismertem.

„MÁR EGY EMBERRE VAGYOK GYAKORLATILAG BÁRKITŐL” – BETON.HOFI-INTERJÚNK.

Nem hallgattad a comic sinst?

Nem. Most se hallgatom, nem a stílusom. Vannak rajta jó számok, de nem menteném le őket a Spotimra. Ez persze tök szubjektív.

És a Playbánia?

Az már inkább adja.

Arról melyiket mentenéd le a Spotidra?

A TOM HANKS-t és a TISZALÖK-öt. A TISZALÖK instrumentálja egy mestermű. Szerintem tök szép, hogy maximálisan tudok azonosulni Ádival, de nem a zenéjén keresztül, amitől pedig az lett, aki. Zenélés közben is megvan köztünk az összhang és a kölcsönös tisztelet. A BACKSEAT BOIS-on kívül felvettünk két másik demót is, az egyik talán meg is jelenik majd. Izgi cucc, Hundred Sins prod, UK garage beat.

Mondtad, hogy egyre többet írsz magyarul. Bécsben, egy amerikai magániskolában kezdtél el rappelni, 15 évesen, angolul. Ott is a közeg határozta meg a nyelvet?

Abszolút.

Angolul gondolkodtál?

Angolul is álmodtam. Apám még kiskoromban beíratott egy magántanárhoz, és már itthon is kvázi anyanyelvi szinten beszéltem angolul. Aztán amikor kiköltöztünk és bekerültem az amerikai suliba, kiderült, hogy mégse anyanyelvi az a szint, de hamar felzárkóztam. Rímeket, verseket mindig is írtam, és a suliban megismerkedtem egy dél-afrikai sráccal, Ibroval, aki full hiphop head volt, imádtam. Suli után órákon át hallgattuk a Wu-Tang mixeket, aztán mi is elkezdtünk rappelni.

„Abban az időszakban kezdtem el zenélni, ezért nekem természetesebben jön az angol, ha szöveget írok. Itthon stigmatizálva van az angol nyelvű rap, ami részben jogos, mert eddig mindig az juthatott róla az ember eszébe, hogy itt egy magyar tag, aki azon erőlködik, hogy amerikainak hangozzon. Mi ezt vagyunk hivatottak elsöpörni. Csomó angol nyelvű artist van a környező országokban, miért ne lehetne nálunk is?”

Co Lee az angol nyelvű rapről és a don C-vel közös, Air című debütlemezéről.

co_lee_don_c_air_press_print_size_14_of_20.JPGdon C és Co Lee. Fotó: Szabó R. János.

Van egy „így jöttem” számod, a Totem, amiből úgy tűnik, nem érezted magad olyan komfortosan a suliban, és a hiphop volt a menedéked, ahol igazán felszabadult lehettél. („Higher class classmates so i went to class high / They told me lower my voice / So i lowered my test grades / I started writing lyrics and it took up my head space”)

Ezt még nem fogalmaztam meg így magamnak, de valóban ez volt. Diplomatagyerekek voltak az osztálytársaim, Jaguárral hozták őket a suliba, és a napi zsebpénzük volt 100 euró, ami nekem a havi. A bulikban ők kétszer, háromszor annyi piát fizethettek maguknak. Fel kellett dolgoznom, hogy nekem ennyi van, ebből kell kijönnöm. Közben a rappeléssel jött egy biztonságérzet, hogy abban bármerre mozoghatok határok nélkül, mert nem kell hozzá pénz, csak ami itt van, a kobakomban. A hiphop teljes szabadságot adott.

Miért nem tudtál beilleszkedni?

Azt éreztem, hogy egyáltalán nem értenek meg a tanárok, felületes volt a kapcsolatunk. Ez egy nagyon keresztény suli, amivel nincs semmi baj, és nem is csaptak rá a kezemre, ha nem imádkoztam, de sok osztálytársam nagyon máshogy látta az életet, mások voltak a céljaik. Ráadásul utáltam, hogy kiköltöztünk Bécsbe, mert abban a korban voltam, amikor az ember a legkevésbé akar elszakadni a közegéből, a barátaitól. Tudtam, hogy amint leérettségizek, hazajövök.

Azt is mondod a Totemben, hogy akkor még úgy ketté volt hasadva a személyiséged, mint az osztott képernyő a Call of Duty-ban.

Nagyon sokáig azt hittem, hogy skizofrén vagyok. Sokat beszéltem magamban, és azon kaptam magam, hogy E/1 helyett T/1-ben gondolkodom. Ebben valószínűleg a kétnyelvűség, a kétlakiság is szerepet játszott. Aztán utánajártam, és rájöttem, hogy nem személyiségzavarom van, hanem sokfajta énrészem, amelyek néha egybeesnek, de sokszor nem kompatibilisek egymással, és hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. De ez teljesen rendben van. Mindenkinek sok énrésze van, legfeljebb nem tudatosítják, mert jobban összeolvadnak, mint az én esetemben. Sokat foglalkoztam ezzel terápiában, rekreációs gyakorlatokban, meditációban, utaztatásokban, és már stabilan vagyok a fejemben.

Előtte nem voltál?

Nem. Még mindig lobbanékony vagyok, de ezt sokáig se elfogadni, se kezelni nem tudtam. Egyik nap ezért lelkesedtem, másik nap másért, és nem találtam magyarázatot erre az állandó kavargásra. A Totemnek az egyik utolsó sora az, hogy „My life became the totem that i gotta pray by”. Apám sok mindent faragott a totememre, sok mindent tanultam miatta is, meg azért is, mert sok minden érdekelt, és nagy lépés volt nekem, hogy ezt a sokféleséget merjem szeretni. Gyakran megkaptam, hogy az embernek legyen egy elképzelése, hogy mit akar kezdeni az életével, és ha ez nincs meg, vagy túl sok van, az para. Rá kellett jönnöm, hogy fel lehet húzni egy ezerszínű totemoszlopot is, és az is lehet egy biztos pont az életben. Én úgy tudom a legtöbbet kihozni magamból, ha elfogadom a sokféleségemet, és megadom neki a maximális tiszteletet.

colee787.jpgCo Lee. Fotó: Kersner Máté.

Még mindig sokat beszélgetsz magaddal?

Jaja.

És egy ilyen beszélgetésből lesz dalszöveg?

Talán. Nem tudom. Ez azért nem úgy zajlik, mint ahogy mi most beszélgetünk. Elhúzódhat akár egy hétig is, van, hogy csak napokkal később válaszolok magamnak. De az biztos, hogy az írásból sok felismerés jön. Amikor flow-ban írsz, csak utólag jössz rá, miről is szól a szöveg. Sokszor előfordult, hogy valamit a rím vagy a szótagszám miatt írtam le, és később esett le, milyen igaz. A dalaimban sokat írok magamról, és kevesebbet arról, hogy mi történik körülöttem, mert még mindig nagyon foglalkoztat az önismeret. Apám is ezzel foglalkozik.

Pszichológus?

Nem. Csoportvezető terapeuta / sámán.

Sámán?!

Sok időt töltött egy kanadai rezervátumban, feketeláb indiánok között. Volt egy törzsfőnök barátja, Devalon, akivel én is találkoztam kiskoromban. Van indián nevem is.

Mi az?

Préri Bagoly Kölyök. Devalon egy időben sokat járt Magyarországra, itt tartott elvonulásokat, és apám sok mindent tőle tanult. Úgy vezet önismereti csoportot férfiaknak, hogy beleviszi az indián spiritualitást, de közben ott van a józan paraszti ész is. Szép ötvözetét hozza ennek a kettőnek.

Anyukád mivel foglalkozik?

Tanár egy osztrák Waldorf suliban. És life coach. Szóval hasonló.

Nem szoktak furán nézni rád, amikor spirituális dolgokról, elvonulásról, utaztatásokról beszélsz?

Néha. Inkább azt érzem, hogy nem értik. A spiritualitásba nagyon bele lehet csúszni, mindenben jeleket látni, de rám azért nem jellemző, hogy a fellegekben járnék és egy szavamat se értenék. Engem az önismeret érdekel. Ha megálmodok valamit, mondjuk egy hatalmas háttetoválást egy földgömbbel, aminek a tetején cirkuszsátor lebeg, azt inkább intuícióként fogom fel. Ebben az esetben például olyasminek, ami megerősít abban, hogy jobban be szeretném vinni a bohócságomat a zenémbe.

co-lee-artistakepzo.jpgSokáig artistaképzőbe jártál. Egyszer azt is mondtad, hogy mindig is bohócnak érezted magad. Miért?

Van az a közhely, hogy a gyerekek még szabadok és kreatívok, aztán felnőnek és megváltoznak. Számomra a bohócság az a mód, amivel meg tudom őrizni a gyermeki énemet. Ez egy világnézetet is ad.

Milyennek látod bohócként a világot?

Reménytelinek. Örömtelinek. Szomorúnak. Drámainak. Elfogadva, hogy ez egy kibaszott cirkusz, amiben tök oké hibázni, tök oké pofára esni, és az is oké, ha kinevetnek, mert nevethetsz az emberekkel. Az egész bolygóra rá tudnék húzni egy cirkuszsátrat, és semmi nem változna a fejemben. Most dolgozom a Co Lee magyar nyelvű debüt EP-n, aminek az lesz a címe, hogy Cirque de L'homme (Az ember cirkusza). Vagy Cirkadalom, még nem tudom. Ezen én leszek a bohóc. Még idén meg fog jelenni róla az első szám, amihez egy nagy kaliberű cirkuszos klipet forgatunk.

Korábban féltél attól, hogy hibázol, hogy kinevetnek?

Nem teljesen erről van szó. Nagyon szerettem a figyelem középpontjában lenni, a baráti társaságban én voltam a menő csávó, akire felnéznek a többiek. Nem várta el tőlem senki, mégis azon kaptam magam, hogy én vagyok a leghangosabb, és próbálom vezetni a többieket. A bohóctudás azt adta, hogy attól még, hogy ez a menő csávó az én karakterem, hadd fussak fejjel a falnak, hadd essek pofára a saját lábamban. Felszabadító élmény volt, hogy nem kell annak lennem, aminek az emberek látnak.

Színpadi előadóként is felszabadított?

Igen. A lámpalázamon is sokat enyhített. Mindig egy másodperccel a koncert előtt ütött be, hogy most fel fogok lépni, és akkor elöntötte a durva lámpaláz. Ez még most is megvan, de már tudom hasznosítani az izgalmat, nem bénít le. Arra gondolok, ha annyira izgulok, hogy összepisilem magam, akkor összepisilem, és nevetünk rajta egyet. Vagy sírok. Tök oké mindkettő.

A zenélés mellett modellkedsz is. Ez hogyan jött?

Megkerestek az Instagramom alapján. Amikor kicsi voltam, anyát keresték, gyerekfotózásokra hívtak, de ő nem ismerte a modellvilágot, féltett tőle és nem engedett. Ebből rám is átragadt valami, és amikor 14 évesen már engem kerestek az ügynökségek, én is mindenkit visszautasítottam. Úgy éreztem, ez nem én vagyok.

És mi változott?

18 évesen egy olyan ügynök keresett meg, aki nem azzal kezdte, hogy „csípőméret, derékbőség, kiküldünk Kínába és egy csomó pénzt keresel”, hanem a karakterem, az esztétikám fogta meg. Kíváncsi volt rá, ki vagyok, és nem csak egy eladható produktumot látott bennem. A Roster Management egy boutique ügynökség, ahol heten vagyunk modellek, szemben mondjuk az Iconnal, ahol 300 modellkatona sorakozik.

18 évesen nem volt az a pénz, amire igent mondtál volna?

Még a nagy ügynökségeknél sem gyakori, hogy hatalmas összegekkel dobálóznának az elején. A nagy ígéretet inkább csak belehallja az ember, ha azt mondják, „jól tudnál keresni Kínában”. Nem szeretem a pénzt, nem szeretek foglalkozni vele, és már akkor is fontosabb volt, hogy valami tartalmas dolgot csináljak, mint hogy eladjam magam a vásáron. Az ügynököm azt ajánlotta, hogy modellként is hozhatom a karakterem, nem kell álarcot húznom, ami szimpatikus volt.

Kétszer is említetted Kínát. Tényleg Kínában keresnek téged?

Igen, ott kerestem eddig a legtöbb pénzt. Ez egy piaci sajátosság. Karaktermodell vagyok, nem olyan arc, akit beraksz egy Colgate reklámba. Már csak a tetoválások miatt is. Nekem inkább a street wear munkák állnak jól. Kínában pedig nagy kereslet van mostanában az ilyen modellekre.

Európai arcokat keresnek?

Igen. Full európai, fehér bőr.

co-lee-modell.jpgMilan Fashion Week 2019, Marcelo Burlon show.

Szereted a modellkedést, vagy ez inkább pénzkereset?

Pénzkereset. Leginkább az utazást szeretem benne.

A zenélésből nem tudsz megélni Magyarországon?

Már meg tudok.

Idéntől?

Igen. Lett egy menedzsmentem, ők is sok munkát tettek abba, hogy nyáron sok fellépésem volt.

Mi hozta el ezt a fordulópontot, amitől beindultak a dolgaid?

A terápia. Korábban a bevett protokoll szerint képzeltem el az életet, hogy egyetemre jársz, dolgozol, családot alapítasz, aztán meghalsz. És mellette ott volt valahol a zene, ami ebbe sehogy se fért bele. Egy terápiás ülésen jöttem rá, hogy csak rajtam múlik, mire teszem fel az életemet. Ott helyben elhatároztam, hogy innentől arra koncentrálok, hogy kiteljesedhessek a zenélésben.

Ez mikor volt?

2020-ban. Addig úgy zenéltem, hogy azt hittem, nem csinálok semmit. Ugyanennyit írtam és ugyanekkora vehemenciával, de azt éreztem, hogy lopom a napot. Most meg úgy élem meg, hogy dolgozom.

coleebox.jpgCo Lee. Fotó: Kersner Máté.

A szüleid hogyan álltak a zenéléshez? Afelé toltak, hogy legyen egy „rendes szakmád”?

Eleinte igen, de hamar rájöttek, hogy úgyis a saját orrom után megyek. Sok mindent kaptam anyámtól is, apámtól is, de sokszor azt éreztem, hogy csak miattuk csináltam valamit. Apámmal hasonlítunk abban, hogy ő is sok mindent szeret csinálni, és azt éreztem rajta, hogy velem csináltatott meg mindent, amit ő nem tudott, hogy rajtam keresztül élje át. Beíratott trombitálni, dobolni, futni, és volt olyan is, hogy elküldött nyáron egy kungfu mesterhez tanulni Angliába.

Ezeket hogyan élted meg?

Egyszer egy félmaraton után jöttünk haza, mikor már három éve hosszútávfutottam, a szemébe néztem, és azt mondtam, „Apa, ugye tudod, hogy én utálok futni, és csak miattad csinálom?”. Akkor elsírta magát, hogy neki fogalma sem volt. Utólag nagyon hálás vagyok, hogy ennyi mindenre elküldött, mert rengeteg tapasztalatot és élményt kaptam tőle sűrítve. Rettentő jó volt trombitálni és fújni a magasakat, kürtözni a sárga bajszú, dohányszagú tanárommal, vagy dobolni Daviddel, aki alig tud magyarul, de dobokkal szinte beszélgettünk egymással. Hosszú távon nem akartam hangszereken játszani, de ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy most zenével foglalkozom.

Milyen volt a kungfu mesternél töltött nyarad?

Brutáljó. De nem csak kungfuzni tanultam. Ő egy nagymester, akinek saját vallása van. Apámnak kulcsfigura volt az életében. Két és fél hónapig laktam náluk, és minden nap adott valami feladatot az öreg. Építenem kellett medencét, szökőkutat, vagy behangolnom egy gitárt. Gitározni nem tudok, hangolót meg nem adott, úgyhogy magamhoz igazítottam a gitárt. Két óra múlva visszajött, megnézte, persze rohadt hamis volt. Azt kérdezgette, mi volt az a belső hang, amihez igazítottam, mi sugallta nekem, hogy egy hang jól szól. Ő azt tanítja, hogy akkor éred el a legmagasabb fokozatod, ha a legfelső dó hangon rezegsz – innen jött a hangolási feladat is. Azt is tanította nekem, hogy mindig énekeljek. Ha futok, ha sétálok, ha bármi van.

Ezt be is tartod?

Nem. De néha eszembe jut, és akkor igen. Ami számomra fontos volt, az megérkezett abból a nyárból.

És mi volt az?

Kikupált a lustaságomból. Az volt a dealünk, hogy ő megtanít kungfuzni, én pedig őt futni, ami vicces, mert futni mindenki tud. Egyszer aztán lehagytam az öreget, felfutottam egy hegy tetejére, és ott bevártam. Amikor utolért, izomból lecseszett, hogy inkább futkározzak egy fa körül, de nem esünk ki a lendületből. Arra vezetett rá, hogy ha lehagyok embereket, attól még nem állhatok meg pihenni, nem gondolhatom azt, hogy kész vagyok.

Ez kicsit olyan, mint egy edzőmontázs egy kungfu filmből.

Igen, elég szürreális volt. De jó módszerei voltak. Ő tanított meg arra is, hogyan kell szégyent érezni. Hogy a rossz érzések nem elnyomható, leuralható dolgok, hanem azoknak is teret kell engedni. Sok kapcsolatomból kőszívűen léptem ki, és néztem szét, hogy akkor mi lesz a következő, és az, hogy engedtem magamnak megélni a lelkifurdalást vagy a szégyent, segített felismerni, hogy én rontottam el valamit, azért lett vége.

Onnan kanyarodtunk el, hogy két éve elhatároztad, hogy minden energiádat a zenébe fekteted.

Igen, azt éreztem, hogy nem érdekel, hányan hallgatnak, de zenélnem kell, ki kell adnom a dolgokat magamból.

Az se zavar, hogy az angol szövegek miatt kevesebben hallgatnak?

Nem. A magyar nyelvű dalok sem abból jöttek, hogy elegem lett volna abból, hogy nem értik az angol szövegeket. Pedig megtapasztaltam azt is, milyen érzés, hogy ott van pár száz ember, mégis magadnak rappelsz.

Milyen érzés?

Még komfortzónán belüli. Most azt érzem, hogy szeretnék többet visszakapni a közönségtől. Az angol dalokkal is megvan néha ez, de az nem olyan, mint amikor együtt üvöltik veled a szövegedet. Azt éreztem, hogy csak egy töredéke verődik vissza rám a közönségtől annak, amit adni akarok nekik, pedig most már jobban igényelném ezt.

colee56.jpgA Wavy oszlopos tagjai: Aminon (b), Co Lee (k) és Chris Villon (j). Fotó: Kersner Máté.

Jövő héten fellépsz a BUSH-on. A külföldi karrier mennyire mozgat most, hogy elkezdtél többet magyarul írni?

Az én szememben az angol nyelvű dalok a hosszútáv, a magyar pedig az itt és most. Nem az van, hogy átálltam egyikről a másikra, csak bejött valami új a képbe, amit szintén pörgetek. Nagyon örülök a BUSH-nak, mert ez kicsit kifelé sugározhat engem, és szeretném ezt a lehetőséget meglovagolni.

Hosszú távon Európában képzeled el a karriered?

Vagy Amerikában. A külföld és az angol nyelvű zeneírás számomra erősen kapcsolódik a megérkezés élményéhez. Azt érzem, hogy egyszer újra a külföld lesz a közegem és abban fogok kiteljesedni. De most itt vagyok, és most ebben szeretnék.

„HA INDULÓ ZENEKAR LENNÉK, VELE KEZDENÉM A BESZÉLGETÉST” – BUSH-INTERJÚNK A SZERVEZŐKKEL.

 Wavy mit adott neked?

A Wavy egy nagyon jó visszaigazolás, hogy más is gondolkodik úgy, mint én, más is be meri vállalni, hogy nem (csak) magyarul rappel itthon, hanem valami univerzálisabb hangulatot keres a zenében. Amikor elkezdtük, a Wavy még csak egy bulisorozat volt, aztán alkotói kollektíva lett, és most már egy baráti társaság is. Úgy érzem, sikerült felnőnünk ahhoz, amit már az elején leírtak rólunk, és egy szimbiózisban élő, egymást segítő és inspiráló brigád lettünk, amelyik együtt fejlődik. Rettentő kíváncsi vagyok, hová tudunk eljutni.

És hová?

Külföldre. Európa-turné a Wavy-vel! Ahhoz persze olyan szintű produkció is kell.

Melyik dalodat érzed a legsikerültebbnek?

Az Iceberg-öt. Annak a megírásánál éltem át, hogy nem én írom a dalt, hanem – Beton.Hofit idézve – az leszületik. Ez volt az első zeném, amit egy látomás alapján öntöttem szavakba. Kristálytisztán láttam magam előtt, hogy kiterülve fekszem egy jéghegyen, és várom, hogy elolvadjon, és bekerüljek a vízbe, hogy lássam, mi van ott lenn.

A terapeutád mit mondana, miről szól ez a kép?

Erre én is kíváncsi vagyok!

Az Iceberg nagyon más, mint a többi számod, de egyébként is sokféle zenét csináltál. Ez abból a sokarcúságból fakad, amiről meséltél?

Igen. Meg abból is, hogy míg sok zenész otthon kísérletezik, és csak azután adja ki a dolgait, hogy megtalálta a hangját, én már a legelső cuccomat is kiadtam. Publikussá tettem a fejlődési folyamatomat, ezért is vannak kint nu school meg old school, dallamos meg kevésbé dallamos zenéim. Ezek a mellékvágányok mind kellettek, hogy visszataláljak a fő csapásra.

Mi a fő csapásod?

Ez inkább egy érzés, mint egy pontosan körülírható stílus. Az old school, boom bap hangzást, a 90 bpm-et, a lüktetést szeretem. Nem a gyors trapet, hanem a megérkezős zenét, amiben ott vagy sokáig, és a szöveg viszi a dalt. A trapben a beat dominál, amit én csinálok, abban meg inkább a szöveg. Leginkább Earl Sweatshirt, Mac Miller és Akkezdet Phiai hatott rám, akik nemcsak rapperek, hanem költők is egyben, és én is arra törekszem, hogy az öncélú, utcai melldöngetés helyett inkább hangosan gondolkodjak a szövegeimben.

A cirkuszos EP-d is ilyen lesz?

Igen. Nem feltétlenül olyan számokra kell számítani, amikre moshpit nyílik, inkább egy utaztató, spirituális élményre. Most ez van bennem.

Co Lee a BUSH második napján, október 20-án, a Toldiban játszik. Jegyvásárlás.

szöveg: Soós Tamás
headerfotó: Aashir Hussain

https://recorder.blog.hu/2022/10/11/co_lee_interju_halasz_kolos_wavy_hiphop_beton_hofi_bush_showcase
„Az egész bolygóra rá tudnék húzni egy cirkuszsátrat” – Co Lee-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3317952156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása