Álmok, látomások, némafilmek – Albumpremier! ALASZKA: Majd

2022.10.11. 16:31, srecorder

alaszka_1.jpg

Múlt héten felkerült a Magyarradarunkra a magyar altert modern metallal felütő ALASZKA, akik megnyerték a Kispál és a Borz tehetségkutatóját és a nyáron felléphettek az orfűi fesztiválon. Most pedig az első nagylemezüket, az öt éven át készült Majd-ot is bemutatják, saját szavaikkal.

A Majd című lemezünk története 2006-ig nyúlik vissza, amikor még a Jinx nevű bandában játszottuk a lemezen hallható dalok korai verzióit. Az ALASZKA zenekar négy tagjából három (Peti, Weki, Zsolti) korábbi Jinx-tag, és mivel ezek a trackek sosem kerültek lemezre, azt gondoltuk, az ALASZKA zenekar kezdhetné működését a Jinx-dalok átdolgozásával. Szűk két év alatt meg is tanultunk egy albumnyi dalt, úgy éreztük, eljött a pillanat, hogy stúdióba vigyük őket. 2017-ben kezdtük meg a stúdiómunkát Pécsett, azonban rá kellett jönnünk, hogy sem a dalaink, sem a zenekar nem érett meg ekkor még a stúdiózásra. Egy évnyi gyakorlás és hangszerelés következett, majd 2018-ban veselkedtünk neki újra a Jappan&Barnsz Barnszabbik felével, immár Pesten. A következő három évben háromszor költözött a stúdió, készítettünk felvételeket az 5. a 6. és 11. kerületben, felvettünk olykor délelőtt, máskor délután, este, éjjeltől hajnalig, attól függően, kinek mikor volt ideje. 2022 nyarán kerestük meg Scheer Viktort az előmixelt felvételeinkkel, aki keverte és masterelte a lemezt. Idén nyáron végre pontot tehettünk egy hosszú fejezet végére. A dalaink között van, amelynek csaknem a teljes szövegét újraírtuk, mások új részeket, új hangszerelést kaptak. Van azonban olyan is, amely idén vált nagykorúvá, és elképesztő hallani, hogy 18 év után végre stúdiófelvételünk van róla. Az extrém hosszú stúdiómunka alatt rengeteget tanultunk, kialakult a saját stílusunk, sokkal pontosabban tudjuk már, hogy mit szeretnénk hallani, mit szeretnénk játszani és hogyan.

alaszka2.jpegALASZKA. fotó: Békefi Dániel.

A lemezen hallható dalok nagy részének szövegét Weki írta, három kivétellel, ezeket Weki középiskolai osztálytársainak, barátainak köszönhetjük: a Majd és a Könnyek szövegét Kováts Balázs jegyzi, az Érzés című számunkat Kovács Gyuri versére írtuk. Az ALASZKA szövegeknek különleges hangulata van, ha egy jelzővel kellene őket illetni, talán azt mondanánk: szürreálisak. A dalaink álmokhoz, látomásokhoz hasonló történeteket mesélnek, kicsit olyanok, mint a némafilmek. A szövegeinknek általában erős vizuális tartalma van, ezeken a képeken keresztül próbáljuk átadni az egyes dalok történeteit, érzéseit. Emiatt a szövegek töredékesek, montázsszerűek, esetenként még meg is szökhetnek az alkotó ellenőrzése alól, és egyszerűen csak mondatokba csomagolják a pillanatnyi lelkiállapotot.

Az ALASZKA-dalok általában 4-5 percesek, sok bennük az instrumentális rész, melyek a szövegek köré épülnek. A legtöbb esetben próbáltuk elérni, hogy a dalszöveg hangulati változásai megjelenjenek a zenében is. Így elég szoros kapcsolat tud kialakulni zene és szöveg között, ezért viszont fel kell adni a szokásos versszakokra és refrénekre épülő szerkesztési formát. A szokatlan dalforma talán egyikünknek sem volt idegen, Weki a Toolon nőtt fel, de az együttes minden tagja szívesen hallgatta a System of a Down, a Biffy Clyro és más metal bandák zenéjét, akiktől nem áll távol a dalszerkezeti szabadság. A hazai zenei palettából a korai Hiperkarma volt különösen nagy hatással a zenénkre. Nagyon tetszett a szokatlanul sok és pattogó ritmusú szöveg, amelyet nem egyszerűen kísér a zene, hanem az szinte maga köré formálja a dalt. Az ALASZKA egy kísérletező formáció, sok különböző stílusban kipróbáljuk magunkat. A zenénkben az alternatív rockon és metalon kívül sok más hatás felfedezhető, de igyekszünk ezeket a stílusjegyeket a sajátunkba olvasztani. Az igazi eredmény számunkra az volna, ha valaki, aki ismeri az első lemezünket, egy új dalunkat meghallva azt mondaná: nem ismerem ezt a dalt, de biztos vagyok benne, hogy ALASZKA.

Az ALASZKA október 29-én a dunaújvárosi Kaptárban (Facebook-esemény), november 9-én pedig a budapesti Gödörben (Facebook-esemény) mutatja be első nagylemezét.

 

ALASZKA a Facebookon. Instagram. Honlap.

headerfotó: Bajcsi Dávid

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/10/11/almok_latomasok_nemafilmek_albumpremier_alaszka_majd
Álmok, látomások, némafilmek – Albumpremier! ALASZKA: Majd
süti beállítások módosítása