A tavasz egyik legszomorúbb zenei híre volt, hogy 14 év után feloszlott a Qualitons, akik a járvány előtt megjárták a KEXP-t, kihozták a progresszív csúcslemezüket (Echoes Calling), majd egy remek Kex-feldolgozásalbumot. Szőke Barna, a zenekar gitárosa azóta visszavonult az aktív zenéléstől, de azért nem annyira, hogy szabadidejében ne rakjon össze egy szólólemezt, amelynek első dala, az Utazunk itt, a Recorderen debütál.
A dalok nem is fognak felkerülni a streaming-platformokra, csak a YouTube-ra, de Barna majd onnan is törli őket egy idő után, ha „elavultak”, és csak a fizikai hordozó (és a kalózmásolatok, ha valaki csinál még olyat) fog fennmaradni a lemezből. Az album jövőre jelenik meg kazettán és/vagy vinylen (ez függ a jövő évi gazdasági helyzettől), limitált, pár száz darabos kiadásban. A vizuális arculatot (borító, klipek) mesterséges intelligencia segítségével alkotja meg az egyébként kliprendezőként is dolgozó Barna („de sajtófotó meg hasonló jófejkedés nem lesz” – ígéri).
„Ezek a dalok nem akarnak többet annál, minthogy hallgassák meg őket, legyen egy kis bizsergés, aztán kész, mindenki mehet a dolgára. Talán két koncepciófélét tudok mondani, ami meghatározta a dalokat készítését: az egyik a minimalizmus, a másik a naivitás. Ezek tudatos döntések, minden más úgy alakul, ahogy nekem tetszik” – mondja Barna, akinek első új dala az Utazunk lett. „Ez a dal nagyon hamar megszületett, kb. egy óra volt az egész, mire megírtam. Idén elkezdtem filozófiát hallgatni a Szegedi Tudományegyetemen. Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek rám hatással az egzisztencializmussal kapcsolatos filozófiai problémák. Miért vagyunk mi itt? Ugye milyen egyszerű, ártalmatlan kérdés, mégsem tudta senki százszázalékos biztonsággal megválaszolni, és lehet, nem is fogjuk soha megtudni. Ez a dal arról szól, hogy az életünk inkább hasonlít egy utazásra, olyan, mint egy felfoghatatlanul rövid epizód a végtelen téridőben, egy szikra. A kérdés, hogy ez az utazás hová tart, tart egyáltalán valahová, vagy ez egy olyan utazás, ami nem tart sehova?”
Íme, a tényleg kellemesen utaztató psych-pop dal mesterséges intelligencia segítségével készült klipje, lentebb pedig egy miniinterjú Barnával a szólólemezről, és arról, hogy miért nem akar aktív részese lenni a zeneiparnak.
Hogyan született meg ez a szólólemez?
Egy ideje már nem zenélek aktívan (nem játszom semmilyen zenekarban), azonban a zenével való foglalkozást nem hagytam abba, sőt, mostanában sikerült újra elmélyülni a dalírásban. Most mindenféle megfelelési kényszer nélkül alkothatok. Bár a legtöbb dal még demófázisban van, összeállt egy lemezanyag, ami remélem hamarosan meg fog jelenni. Mivel nincs kiadói kényszer (még), így nem sietem el, otthon dolgozom a lemezen, mindent magam rögzítek, keverek. (Kivéve a dobokat, arra épp próbálom a Boros Leventét megfűzni, hogy játssza fel nekem.) Szóval teljes a szabadság, nem köt semmi.
A MYGL-lel mi a helyzet? Úgy tűnt, hogy a járvány alatt újra aktivizálod azt a projektet.
A MYGL-t nem folytatom, meguntam. Igazából az egy szerteágazó kísérleti projekt volt, évekig működött a háttérben a Qualitons mellett, sok vendégművésszel, egyfajta stílusokat kipróbáló zenei játszótér volt számomra, de nincs már kedvem többet foglalkozni vele. Meg nem is szeretnék már mindenféle nevek mögé bújni. Ez a mostani a saját nevem alatt fut, az úgyis elég vicces.
Van tematika, ami összefűzi a dalokat?
Tudatosan nincs, de van valamifajta többértelműség, több dimenzió, ami határozottan benne van a dalokban. De ezek nem tudatos dolgok. Eleinte keményebb rock hangzásban gondolkodtam, és azzal jöttek ilyen furcsa víziók, hogy talán lehetne valami társadalomkritika, aztán rájöttem, hogy az nekem nem megy. Túl cinikus vagyok. Meg nem tudom komolyan venni magam. Vagyis így direktben nem megy, tudok kritizálni, meg hangot adni dolgoknak, de tudatosan nem. A minimalista hangszerelés hozta magával a minimalista szövegeket is, hiába voltak ötleteim elektronikus hangzásra, drum & basstől kezdve mindenféle furcsaságig, de azokkal sem tudtam igazán azonosulni, így aztán ez lett, ami lett. A saját hangom. Lesz persze más hangulatú/témájú dal is a lemezen, de alapvetően nem akar nagyot mondani egyik dal sem. Az nem az én dolgom, arra vannak nálam sokkal jobb előadók.
Szőke Barna és Boros Levente 2020-ban, útban a ljubljanai showcase fesztiválra, a MENT-re.
Miért nem akarod már használni a közösségi médiát és a streaming-platformokat?
Nem szeretnék részt venni ebben az őrületben, ami körülöttünk zajlik. Nem is tudok, taszít. Állandóan küzdeni a hallgatottságért, a like-okért, a követésért. Nem szeretnék tartalomgyártóvá válni. Ezek a dalok számomra többet érnek és fontosabbak annál, minthogy hányan követnek, vagy hányan nézik, hallgatják/streamelik őket. Én örülök, ha valakinek tetszik, amit csinálok, de azt is elfogadom, ha nem tetszik. Ha nyomulnék a social médiában, akkor folyton úgy érezném, hogy brandet kell építenem, és mindenkinek szeretnie kell azt, amit csinálok, különben kudarc az egész. Nem szeretnék egy brand lenni. És a zeném sem egy brand. Inkább hallgassa meg sokkal kevesebb ember, kutassa ki, járjon utána, és ne csak egy algoritmus által kiajánlott trending legyen két trapdal között, valakinek a lejátszási listájában. Ezt végtelenül szomorú dolognak tarom. Én úgy gondolom, hogy megtehetem, hogy nem foglalkozok ezzel. Van, aki nem teheti meg, mert a karrierje forog kockán, a megélhetése, ezt elfogadom, de én úgy döntöttem, eleget csináltam így, többé már nem érdekel, kihez jut el a zeném.
Ráadásul nagyon hazug világ az egész social media világa, mondogatjuk, és el is hisszük, hogy „megváltoztak a tartalomfogyasztási szokások”, ez már a Z-, Y-, vagy tököm tudja, melyik generáció, nekik már tök evidens, mi hogyan működik, és mi öregek már nem értjük, blablabla. Ez így ebben a formában egyszerűen nem igaz. Semmi nem változott a hatvanas évek óta, a könnyűzene továbbra is üzlet, aki az ellenkezőjét állítja, az butaságokat beszél, szóval valójában csak a pénzről van szó, like-okról, és nézettségről, ami egy új fizetőeszköz. Mindent feláldoztunk a tartalomgyártás oltárán, és mára már tényleg elhisszük, ha sokan hallgatnak, akkor „jó a zenéd”, ha senki nem hallgat, akkor valószínűleg azért van, mert „szar vagy”. Na, ebből szeretnék kimaradni. Fogyasztjuk a zenét, nem hallgatjuk. Lusták vagyunk venni a fáradtságot, hogy új zenéket fedezzünk fel, és lusták vagyunk arra is, hogy kicsit is „értő” füllel hallgassunk meg dalokat. Kinek van erre ideje, ugye? A dalok fogyasztási cikkek lettek, tökmindegy, hogy ki miért írja őket, ha sokan hallgatják, akkor „jó”, ha nem tudnak rólad, akkor meg mindegy is, még a „szar” státusz sem jár neki, mert ahhoz, hogy valami szarként legyen megítélve, ahhoz azt is rengetegen kell, hogy hallgassák, kész őrület.
fotó: sinco