„Ha induló zenekar lennék, vele kezdeném a beszélgetést” – BUSH-interjú a szervezőkkel

2022.10.04. 12:06, soostamas

bush_szervezok.jpg

Idén október 19. és 21. között rendezik meg a keleti régió egyik legfontosabb showcase fesztiválját, a BUSH-t, ahol a feltörekvő magyar és külföldi tehetségek mellett zeneipari nagyágyúkkal is találkozhatunk. Pécsi-Szabó Dénessel és Somló Dániellel beszélgettünk arról, hogyan érinti ezt a régiót az ukrajnai háború és a gazdasági válság, milyen izgalmas trendek zajlanak Kelet-Közép-Európában, és kiket érdemes mindenképp levadászni a fesztivál azoknak, akik szeretnék megvetni a lábukat külföldön.

2020-ban csak online tudtátok megrendezni a fesztivált, és bár koncertezni már lehet, most az ukrajnai háború, a nyomában fellépő gazdasági válság és az energiaárak elszabadulása nehezíti a helyzetet. Ezek mennyiben érintik a BUSH-t, illetve a régiót?

Pécsi-Szabó Dénes: Nagyon érintik, most a klubok bezárásától tartunk mindenhol Európában, de a turnézás is jelentősen drágult. A jelenlegi gazdasági környezet nem a kultúrának kedvez, azonban ilyen időszakokban tud sok előadó a legtermékenyebb lenni, ezért mindenképpen izgalmas, hogy kik és hol bukkannak fel a közeljövőben.

A BUSH egyik fő fellépője az ukrán dj-producer, Ivan Dorn lesz, akit már évek óta szerettetek volna leszervezni. Felmerült, hogy idén Ukrajna legyen a fesztivál kiemelt vendégországa?

Somló Dániel: Természetesen mi is próbáljuk kiemelten kezelni az ukrajnai helyzetet, ezért gondoltuk, hogy idén jó lenne egy ukrán headliner a zenei programunkba. Ivan adta magát, mert évek óta rendszeresen dolgozom vele, jó viszonyt ápolunk, és tavasszal, amikor a Turbinába hoztam, említette, hogy kifejezetten a közép-kelet európai régióban szeretné tovább építeni a karrierjét. Tehát win-win szituáció volt, amit még akkor gyorsan le is ütöttünk a managementtel. Korábban vagy nem ért pont rá, vagy nem fért bele a költségvetésünkbe.

ITT AZ IDEI BUSH TELJES PROGRAMJA!

ivan_dorn.JPGIvan Dorn.

Milyen műfaji, zenei trendek határozzák meg az idei felhozatalt? Ki lesz a fesztivál többi húzóneve?

Somló Dániel: Mint minden évben, műfajilag most is igencsak eklektikusra sikeredett a felhozatal. Mindenféle elektronikus zenétől, hiphopon át az alternatív popig és az indie-ig sok minden lesz hallható/látható. Viszont talán idén kicsit több énekes-dalszerző került be a mezőnybe, olyan fantasztikus tehetségekkel, mint pl. Jann Lengyelországból, Fran Vasilic Horvátországból, vagy a jazzesebb Lash & Grey, akik a Rumbach utcai zsinagógában fognak fellépni. Ivan Dornon és a Mörkön kívül mindenképp megemlíteném Daniel Levit, aki a balti államokban hasít mostanság, az ukrán Brunettes Shoot Blondes-ot, akik 2016-ban, a legelső BUSH-on jártak már nálunk, az én személyes nagy kedvencemet, a post-punk/new-wave vonalon mozgó, bukaresti bázisú Zimbrut, illetve a hazai felhozatalból Co-Lee-t, a GranCanadát, és Venit.

Milyen izgalmas zenei, zeneipari trendek zajlanak most a közép-kelet-európai régióban, amikre érdemes odafigyelni?

Pécsi-Szabó Dénes: Egyrészt generációváltás indult be a 2020-as Covid lezárásokkal, ami itthon is erőteljesen fellelhető. Lazulnak a műfajok közötti határok, ettől egy óriási olvasztótégely a zene, ahol egyre nehezebb kategóriákba sorolni egy-egy előadót. Ez egyben nagyon izgalmas időszak is, de szerintem előszobája is egy újabb nagy változásnak. A másik pedig, hogy a rétegzenék egyre jobban megtalálják a helyüket a keleti régióban is. Például egyre több és sikeresebb új szemléletű jazzfesztivál növi ki magát a régióban (ebben Magyarországnak van talán a legnagyobb elmaradása). Erről egyébként két elképesztően izgalmas fesztivál szerevezőjével (Alin Vaida – Jazz in the Park (RO) és Adam Kana – Mladi Ladi Jazz Festival (CZ)) a konferencián is fogunk beszélgetni.

Somló Dániel: Hasít a post-punk és a new-wave/darkwave!

3 DOLOG, AMIT A BUSH-ON TANULTUNK.

2016 óta rendezitek meg a BUSH-t. Mik voltak az elmúlt hat év legnagyobb eredményei?

Pécsi-Szabó Dénes: Sok egyéni siker van, de alapvetően azt látjuk, hogy 2016 óta számos hazai zenekar jár rendszeresen a környező országokba fellépni. Nem igazán vezetünk erről pontos adatokat (pedig kéne), de tudunk a BUSH-on kötött megállapodásokról a Pohoda (SK), Intsikurmu (EE), Loftas Fest (LV), Exit (RS), Jazz in the Park (RO), Electric Castle (RO), Wild Mint (RU) fesztiválokra. Ez a lista inkább ízelítő a teljes listához képest, ráadásul a klubturnék és a lemezdealek még meg sincsenek említve. A legnagyobb eredmény pedig az, hogy a nyugati kapcsolatokon túl építettünk egy nagy közép-kelet európai networkot, amihez egyre többen csatlakoznak.

pecsi-szabo-denes-somlo-daniel.jpgPécsi-Szabó Dénes és Somló Dániel.

A BUSH egyik célja, hogy a magyar zenekarok figyelmét átfókuszálja a nehezebben elérhető nyugati piacokról a kelet-közép-európai régióra. Mennyire volt sikeres a BUSH ezen a téren, mennyire erősödött a magyar zenekarok jelenléte a régióban?

Pécsi-Szabó Dénes: Sok-sok példát lehetne említeni, de a Covid nagyrészt derékba törte ezeket a próbálkozásokat, elillant a momentum. Most, hogy kb. egy éve már mindenhol újraindult a nyüzsgés, minden piac befelé figyel kicsit. Németországban majdnem minden elmaradt koncertet pótoltak, így új feltörekvő kelet-európai zenekaroknak mostanában kevesebb lapot osztanak. Azért a tavalyi BUSH után a Jazzbois holland turnéajánlatot kapott, majd annak hatására júliusban a Valkhof Fesztiválon is felléptek. Jellemzően azonban a korábbi kapcsolatok felmelegítése és az újak kiépítése mostanában történik, pl. az idei BUSH-on. Aki új lehetőséget keres, egy ilyen átrendeződő piacon érdemes keresgélnie.

Kik voltak számotokra a legnagyobb felfedezések a BUSH története során?

Somló Dániel: Niklas Paschburg, GOLAN, Fvlcrvm, Bulp, EABS, Junior A, BRATŘI, ShiShi, Immortal Onion, Perfect Son, és még sokan mások…

Meséljetek az idei BUSH magyar fellépőiről is!

Somló Dániel: Mörk – a zenekar, amit élőben kell látni. A négy zenész személyes zenei teljesítményét kiegészíti az űrtechnológiával sem kimutatható sokadik dimenziós kapcsolódás, amely a hallgató számára új dimenziókat nyit. Így tudom a legérthetőbben megfogalmazni. (nevet)

OIEE – Kocsis Bence elektronikus live act-je house-osabb ütemekkel és catchy dallamokkal. Különleges, erre az alkalomra készült AV show-val érkezik a Toldi Klubba.

Veni – kísérleti elektronika folk zenei elemekkel. Minden Deva-rajongónak kötelező!

Chaos Chips – Fejes Sanyi és WaTa közös house/disco live actje, akik tűzforró bulijaikról híresültek el a budapesti éjszakában

Co-Lee – A WAVY család oszlopos tagja, alternatív hip-hop vonalon az egyik legígéretesebb fiatal tehetség, masszív rajongótáborral.

Laiho – csodaszép hang, intim hangulat, énekes-dalszerző nagyzenekarral.

Meteo – Synth-wave/indie vonalon mozgó supergroup, ráadásul ez lesz a lemezbemutató koncertjük is egyben, amit már nagyon várok.

SunMa – A Manaky-ból ismert Koroknai Andris és Kálmán Andris új projektje. Teljesen absztrakt, instrumentális jazz, földönkívüli groove-kkal, melyeket generációnk egyik legtehetségesebb dobosa, Klausz Ádám biztosít.

Boebeck – Beck Zoli lánya, Beck Boróka énekes-zongorista szólóprojektje. Fantasztikus orgánummal rendelkező ifjú tehetség.

GranCanada – igencsak rövid idő alatt, rendkívül nagy közönségre tettek szert. Fiatalok, lelkesek, ügyesek, jazzesebb/groovosabb magyar alt-popot játszanak.

A BUSH-ra mindig hívtok zeneipari nagyágyúkat is. Korábban járt itt Nora Felder, a Stranger Things zenei supervisora, idén jön ASAP Rocky ügynöke. A szakmai vendégeket hogyan szervezitek le, hogyan állítjátok össze a BUSH szakmai programját?

Pécsi-Szabó Dénes: Egyre kiterjedtebb a kapcsolati körünk. Mivel én egész évben a magyar zene exportjával foglalkozom az UP Music Budapestnél, így az aktuális nehézségek, kihívások megoldását keresem. Például, hogyan lehet egy hazai zenekart felléptetni nagyobb piacokra. Értelemszerűen olyan zenekart keresnek máshol, ami jegyeket ad el az adott régióban. Ehhez nem elég jónak lenni, el is kell tudni adni a zenekart. A BUSH-on olyan témákkal foglalkozunk, hogyan lehet felépíteni az érdeklődést egy kis lokális piacon működő zenekarnak. Vagy, hogyan tudják ezek a csapatok minél több emberhez eljuttatni a zenéjüket online. A munkám során sok szakemberrel találkozom, és akiről úgy érzem, hogy van releváns mondanivalója, vagy hogy kulcs lehet egy-egy probléma megfejtéséhez, azokat hívom el a BUSH-ra. Ilyen Claudio Lillo, aki booking ügynök a világ egyik legnagyobb ügynökségénél, a CAA-nál. Olyan neveket képvisel, mint ASAP Rocky, Nick Hakim vagy Jordan Rakei. Tőle érdemes tanácsot kérni, hogy mire figyel egy zenekar kiválasztásánál. De sokkal megközelíthetőbb lesz Francois Audigier, aki az Europavox hét fesztiváljára Európa hét országába visz rendszeresen feltörekvő zenekarokat. Nála ott a konkrét lehetőség egy azonnali koncert lekötésére is. Az elmúlt években a magyar zenekarok először Lengyelországban tudtak áttörni. Akit ez érdekel, keresse Gosia Bego-t, aki kis zenekaroknak is szervez turnékat Lengyelországban.

Mik a legfontosabb zeneipari kérdések, amelyekre idén választ kerestek a fesztiválon?

Pécsi-Szabó Dénes: Hogyan tovább? (nevet) Viccet félretéve úgy tűnik, hogy a Covid után most a válság nehezíti a körülményeket. Ezért továbbra is hangsúlyos az online jelenlét. Akármekkora a válság, az emberek továbbra is hallgatnak zenéket. Így az élő koncerteken és turnékon túl foglalkozunk a sync-kel (zenék filmekbe, reklámokba elhelyezése), az egyre nagyobbodó merch, azaz zenekari kiegészítő üzletággal is. Bár azt hiszem a legeslegnagyobb kérdés a mi esetünkben örök: hogyan lehet közép-kelet-európai zenekaroknak nagyobb sikere a világpiacon.

bardocz-napsugar.jpgBardócz Napsugár.

Idén újra lesz Granturismo, vagyis a zeneipari szereplők „gyorsrandija”. Ez mit takar pontosan?

Pécsi-Szabó Dénes: Nagyon büszkék vagyunk erre a programra. Konkrét szakemberekkel beszélhet néhány percet bárki, aki jelentkezik. Ezek a 6-8 percek karriereket tudnak beindítani. Pont elég arra, hogy a felek megállapítsák, hogy van-e dolguk egymással. Egy átlagos Granturismo akkor indul be igazán, amikor az időkeret már véget ért. Ekkor a szereplők egy kávé vagy sör mellett folytatják és remélhetőleg kölcsönösen előnyös üzletek köttetnek. Én egy feltörekvő zenész vagy menedzser helyében nem hagynám ki, hogy beszéljek Bardócz Napsugárral, aki az elmúlt öt évben az Everybody’s management fontos menedzsere volt és idén ősszel kezd az egyik leginnovatívabb norvég menedzsment cégnél, a MADE-nél. Ha induló zenekar lennék, vele kezdeném a beszélgetést. Ott van még a berlini Badehaus bookere, Katerina Stanishlevikj, aki már több magyar zenekart elvitt a 250 férőhelyes berlini klubba. Az Electric Castle bookerével, Adam Doobie-val is nagyon jól lehet beszélgetni és hasznos kontakt a régióban.

A BUSH nem ad mást, mit lehetőséget. Ha valaki ambiciózus és hajlandó dolgozni és embereket megismerni, annak ez a rendezvény nagyon sokat adhat, a mi rendezvényünk lehet a kezdőlökés egy hazai zenekar számára.

Melyik az a program, koncert, amit a legjobban vártok?

Pécsi-Szabó Dénes: Én a Simon Goffe-interjút várom. A ’90-es években Roni Size menedzsere, a 2000-es években megcsinálja London meghatározó jazzrádióját, miközben folyton iszonyú menő fesztiválokat szervez és mindenkit ismer. Simon egy érdekes figura, sokat tanulhatunk tőle.

További infók és jegyvásárlás a www.budapestshowcasehub.com oldalon!

interjú: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2022/10/04/bush_pecsi-szabo_denes_es_somlo_daniel_interju
„Ha induló zenekar lennék, vele kezdeném a beszélgetést” – BUSH-interjú a szervezőkkel

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4317946382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása