Októberben végre Kid Abstrakttel koncertezik a Jazzbois

2022.09.23. 11:24, srecorder

kidabstract.jpg

Miközben itthon Beton.Hofival megvalósították a lezserség netovábbját, a Jazzbois nemzetközi karrierje sem állt le. Az instrumentális hiphopot jazzes-funkos ízekkel játszó trió közös EP-re készül a Los Angeles-i MC-vel, Kid Abstrakttel, akivel egyik leghallgatottabb számukat jegyzik – október 7-én pedig végre élőben is fellépnek együtt, az Akváriumban.

A Jazzboisra viszonylag hamar felfigyeltek a mérvadó nemzetközi szakoldalak, a nyugis háttérzenékre szakosodott YouTube- és Spotify-playlistkurátorok és -algoritmusok, és persze a külföldi MC-k is. Köztük volt Kid Abstrakt is, akivel 2020-ban egy kislemezt is kiadtak. „Keressük folyamatosan a lehetőségeket, összedumálgatunk MC-kkel Instán, és aki tetszik, azzal szívesen featelünk. Kid Abstrakttel lesz egy EP-nk is, csak csúszik, mert most a saját lemezét csinálta. A közös számunk úgy született, hogy ő ismerte a labelfőnökünket, BluntOne Levit, és mivel nagyon bejött neki a Goes Blunt, önszorgalomról felvette a rapjét arra a trackre. Nekünk pedig nagyon tetszett, úgyhogy kiadtuk, és szerencsére az emberek is nagyon szeretik” – mesélték a srácok nagyinterjúnkban a kollabról.

„Immár lassan két éve, hogy létrejött a Live & Direct sorsszerű internetes közreműködés a Jazzbois és Kid Abstrakt között. A napokban lépte át a trekk a kétmilliónyi streamet Spotify-on, és mi méltóbb ünneplése ennek a mérföldkőnek, mint elhozni személyesen Budapestre és először közösen fellépni vele. Közben a színfalak mögött már készülőben van egy közös kollaborációs EP is, ami várhatóan késő ősszel landol majd” – árulta el Vanis aka Sági Viktor a koncertről. „A csodálatos szlovén hiphop/neosoul csaj duó, a Freekind fogja bemelegíteni az estét, illetve a szívünket és lelkünket egyaránt. De készülünk exkluzív Live & Direct merch/pólókkal és sok sok egyéb meglepetéssel is.”

Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2022/09/23/oktoberben_vegre_egyutt_koncertezik_a_jazzbois_es_kid_abstract
Októberben végre Kid Abstrakttel koncertezik a Jazzbois

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2617935794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása