„Az a társadalom, ahol sokan zenélnek, mérhetően boldogabb”

2022.09.21. 16:50, srecorder

now_0454.jpg

Az idén 10. jubileumát ünneplő Music Hungary Konferencia & Showcase kapcsán a Music Hungary Szövetség ma a Kobuci Kertben tartott sajtótájékoztatót, melyben bejelentették, hogy az évforduló alkalmából rangos szakmai díjat is alapítottak.

A Kobuciban tartott sajtótájékoztatót Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke nyitotta. Elmondta, hogy a Szövetség évente legjobban várt eseménye (az idén november 29-30-án, Veszprémben megrendezésre kerülő) Konferencia, második éve már a Showcase is. „Célunk, hogy a zeneipart összefogjuk és az aktuális problémákkal foglalkozzunk.” A programnak tavaly óta van kiemelten kurátora, Süli András azóta elnökségi tag is lett, ezért idén Kama, Kamau Makumi váltotta. „A poszt azért cserélődik, hogy friss szempontokat is behozzunk.” Weyer arról is beszélt, hogy az idei évben a Szövetség fókusza jelentős részben a megtépázott szektor helyreállításával foglalkozott, munkacsoportokban stratégiai anyagok kidolgozásával foglalkoztak elsősorban, hogy a hosszútávon fontos gyakorlati utak kialakuljanak. „Az euró árfolyam, a KATA megszűnése, az infláció mindenkit érint, a zeneipart különösen, így olyan dolgokkal kellett foglalkoznunk, amikre az év elején még nem is számítottunk, mint az adókörnyezet, az állami támogatási rendszer és a zenei kvóta, de reméljük, hogy a jövő év már újra a nyugodtabb építkezésé lesz.”

Kamau Makumi elmondta, hogy a konferenciaprogram kurátoraként fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a zene és a zeneipar nem izolált világ és iparág, hanem a kulturális társadalom fontos alapköve, ezért a programot a „zene és ember” kapcsolatára fűzték fel. Kama kiemelte, hogy szó lesz a zeneipar és a work-life egyensúlyáról, a magánéletről, a gyerekvállalásról ebben az extrém terheléseket generáló iparági kontextusban. De lesz még szó a klubok jó gyakorlatairól és arról, hogyan tudnak egy városi közösség életébe harmonikusan beépülni úgy, hogy kölcsönösen segítsék egymást. Téma lesz a változó gazdasági környezet kihívásai, de még az is, hogy a zenészek és a szakemberek hogyan készülhetnek a nyugdíjas éveikre is. „Ezzel a holisztikus megközelítéssel célunk, hogy az aktívan zenélő és aktív szakemberek számára olyan témákat nyissunk meg, amikkel el tudunk indulni egy nyugodtabb, stabilabb építkezés felé.”

now_0487.jpgKamau Makumi.

Süli András, a Szövetség elnökségi tagja és egyben a tavalyi program kurátora, jelentette be, hogy a jubileum méltó alkalom arra, hogy ne csak a meglévő hagyományaikat ápolják, hanem hagyományteremtőek is legyenek, így idén meglapították a Music Hungary-díjat, melyet már régóta terveztek. „Vannak más, nívós szakmai díjak is, az Artisjus a dalszerzőket, a Fonogram a hangfelvételipart, a Petőfi zenei díj a rádiós-tévés teljesítményeket díjazza, de mi egy átfogóbb, komplexebb elismerésben gondolkoztunk.” A nyílt nevezés a Szövetség weboldalán elérhető és október 2-án zárul, ezt követően egy héttagú szakmai bizottság állít össze egy shortlistet. A bizottság tagjainak névsorát is itt jelentették be: Jónás Vera Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő, dalszerző; Décsy Eszter, a Music Hungary Szövetség PR- és kommunikációs menedzsere; Horváth Gergely rádiós szakember, kreatív producer; Réz György, kommunikációs szakember és Majdnem Híres Rocksuli társalapítója; Stiedl Gusztáv, Schubert Music Publishing társtulajdonosa és a Magyar Zeneműkiadók Szövetségének társelnöke; Temesi Bertalan Artisjus és Fonogram-díjas basszusgitáros, zenei producer; és Varga Balázs, a TIXA Hungary Kft. alapítója, ügyvezetője, a Fekete Zaj Fesztivál főszervezője.

Süli András felsorolta a kategóriákat is: a Backstage-díj a színpadra állítás, a menedzsmentek, szervezők elismerése, a Showtime az előadóké, a Vizuál-díj a zenéhez szorosan kapcsolódó a vizualitás, a borítótól a fénytechnikán át a filmekig honorálja a kiemelkedő alkotásokat, az Innováció-díj a korábban nem alkalmazott, újító megoldásokat, a Pro-díj pedig az egyéni szakmai teljesítményt, életpályát, elért sikereket díjazza. De külön kategóriát kapnak a médiamunkások is (Média-díj), illetve az Inspiráció-díjat jó társadalmi ügy érdekében hozták létre, a Crossover-díj pedig a zene és más művészeti ágak, akár tudomány metszéspontján keresi a kiemelkedő teljesítményeket.

now_0573.jpgSüli András.

A sajtótájékoztató végén Weyer Balázs még beszélt a Showcase programról is. Czeglédi Szabolcs, az Akvárium klub zenei programigazgatója fogja össze ismét a kiválasztási folyamatot, mely idén először pályázati úton is történt. A fellépők névsorát napokon belül publikálni fogják. Weyer elmondta, számunkra fontos volt, hogy egy olyan előadói válogatást állítsanak színpadra, egy olyan lépcsőt teremtsenek, ami a nemzetközi karrier előszobája is lehet, mert fontos, hogy először itthon megmutatni a potens feltörekvő előadókat, fontos, hogy megkapják a lehetőséget arra, hogy a szakmával kiemelten találkozzanak. A kiválasztásnál törekedtek a különböző stílusok, a földrajzi egyensúly megteremtésére is, hogy a lista minden szempontból legyen reprezentatív, mint az előadók, mind az ott lévő szakmai közönség számára. De emellett a program a helyszínen is kiegyensúlyozott lesz, három különböző karakterű színpadon: a bensőségesebb Papírkutya az intimebb stílusoknak, az Expresszó a hangosabb zenének áll jól, de lesz egy kísérletezősebb, alternatívabb klubhelyszín, a Terem is. „Huszonöt fellépő lesz idén is, ami azt jelenti, hogy a szakma évente fel tud mutatni huszonöt olyan nevet, akik a következő idény ígéretes fellépői, és ez nagyon jó. Azt reméljük, hogy ez egy állandó frissességet és inspirációt jelent a szakmának.” Weyer zárszóként hozzátette, hogy az a társadalom, ahol sokan zenélnek, mérhetően boldogabb, jobban tanul és teljesít, és erről rengeteg tanulmány született, de a szakma szempontjából is fontos, hogy értőbb befogadó közeg alakuljon ki és legyen bőven egyre jobb utánpótlás.

A Konferenciára a sajtótájékoztatóval egyidőben elindították a jegyértékesítést is. Facebook-esemény errefelé. A Music Hungary Konferencia & Showcase immáron harmadik éve a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt főtámogatásával valósul meg. Az idén 10. jubileumát ünneplő rendezvény a hazai zeneipari szakma legfontosabb platformja, ahol évente a szektort érintő legaktuálisabb kérdéseket és trendeket tárgyalják.

fotók: Zsiga Pál / Music Hungary Szövetség

https://recorder.blog.hu/2022/09/21/_az_a_tarsadalom_ahol_sokan_zenelnek_merhetoen_boldogabb
„Az a társadalom, ahol sokan zenélnek, mérhetően boldogabb”

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4317936842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása