Ez lesz a Kátai Tamás egyszemélyes projektjéből rendszeresen koncertező zenekarrá fejlődött Thy Catafalque idei utolsó hazai fellépése.
2021 egyik legnagyobb metálszenzációja volt, hogy egy különleges, 26 zenészt felvonultató produkció, a Mezolit végre élőben is eljátszotta az addig Kátai Tamás hálószobaprojektjének számító Thy Catafalque dalait a Fekete Zaj Fesztiválon. Ez pedig Tamás kedvét is meghozhatta a koncertezéshez, idén ugyanis stabil zenekart szervezett maga köré, és áprilisban telt házas koncertet adtak az Akváriumban, ahová legközelebb szeptember 24-én, azaz jövő szombaton térnek vissza. A jegyvásárlást nem érdemes halogatni, mert a bulira már csak kevesebb, mint 100 jegy maradt. „Fontos tudnivaló, hogy ezúttal a telt ház nem jelent majd akkora heringezést, mint legutóbb, mert kevesebb jegyet tettünk elérhetővé, így mindenki jól tudja majd magát érezni” – írta a zenekar, akik azt is leszögezték, hogy idén itthon már nem lépnek fel (a nyáron játszottak a cseh Brutal Assaulton, Angliában pedig pont ma este, szeptember 15-én az Underworldben lehet őket elcsípni). Az Akváriumban a brit experimentális, folkos csellista, Jo Quail játszik előttük.
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.
Kátai korábbi zenekara, a Gire pedig az idei Fekete Zajra állt össze pár szám erejéig, pontosabban Kátai és Kónya Zoltán csatlakozott az Ahrimanhez, és eljátszottak négy Gire-dalt, amiről „hivatalos kalózfelvétel” is készült.
NÉZZ BELE KÁTAI TAMÁS LEMEZTÁSKÁJÁBA!
fotó: Blackalopsia