Újra énekel és októberben új lemezt is kiad Kulka János

2022.09.07. 18:11, srecorder

tovishazi-tariska-kulka.jpg

Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs írt neki a hatvanas évek filmzenés világát megidéző, a sztrók utáni érzéseit is feldolgozó sanzonlemezt. A különleges együttműködésről meg is kérdeztük Ambrust, aki emellett még két Erik Sumo-albumot is kiad ősszel.

Tariska Szabi örök harcostársammal írtunk egy lemezt Kulka Jánosnak. Az a címe hogy Pálmaszív, ami az ünneplős tortán is olvasható. Hét évig készült, mint a mesében, és pontosan egy hónap múlva, október 7-én jelenik meg” – írta Facebookon Tövisházi Ambrus, aki a Recordernek azt is elárulta, hogyan született meg Kulka János új – a sorban a harmadik – nagylemeze.

„NEM HISZEK ISTENBEN, DE LEMEZBEFEJEZÉSKOR IGEN” – TÖVISHÁZI AMBRUS-INTERJÚNK.

Először 2014-ben kezdett el dolgozni a Tövisházi–Tariska-dalszerzőpáros a színésszel, akit egy akkor készülő filmhez kértek fel, hogy énekelje el a betétdalát, ami meg is született, de végül nem került be a filmbe. Utána viszont elkezdtek beszélgetni a zenélésről, és kiderült, hogy Kulka szívesen készítene egy új lemezt. „János nagyon szeretett énekelni, és komoly zenei karrierje is volt, sokan voltak rá kíváncsiak. Csont nélkül telt házas koncerteket csinált a Kongresszusi Központban vagy a Müpában. 2015-ben el is kezdtünk neki dalokat írni Szabival, amiknek egy részét felvettük demóállapotban, néhányat pedig elénekelt a 2016-os müpás koncertjén is. Aztán egy hónappal később közbeszólt a sztrók.”

A következő években többször is próbálkoztak a folytatással, de a sztrók óta afáziával küzdő Kulka még nem volt ehhez elég jó egészségi állapotban. Végül 2020-ban kereste meg újra, friss lendülettel Ambrusékat, akik aztán egész nyáron jártak hozzá, és a színész lakásán vették fel a számokat. „Amikor újrakezdtük a dalírást, Szabival tudatosan úgy formáltuk a számokat, hogy azok reflektáljanak János mostani állapotára. Ő egy teljesen másik ember lett, és úgy éreztük, ennek benne kell lennie a zenében is. Ez a lemez egy átalakulásnak a feltérképezése is” – mondja Ambrus, aki szerint Kulka János nagyon jól énekel. „Sok gyakorlás előzte meg az énekfelvételeket, de én azt érzem, hogy most van valami a hangjában, ami régen nem volt, és amitől személy szerint számomra sokkal izgalmasabb lett. Valami manírmentes, nyers őszinteség.”

„Az elmúlt 15 évben megtanultam, hogy egy színésszel az a baj, hogy bármit el tud énekelni. Ezzel János is így van. Egy énekes, akinek van kialakult előadói személyisége, tudja, hogy mi az, ami jól áll neki, és mi az, ami nem. Egy színész viszont pont a színészi rutinból fakadóan bármit el tud énekelni, akkor is, ha nem annyira illik hozzá. És ezeket a manírokat János teljesen levedlette. Én úgy érzem, mélyebbről jöttek ki belőle az új dalok.”

EZ CSAK SZÍNJÁTÉK – A SZÍNÉSZLEMEZEK KÜLÖNÖS VILÁGA.

Az 1994-es, musicales Kulka János és a 2010-es, szintén sanzonos Akarod vagy nem után a szerzőpáros egy viszonylag klasszikus sanzonlemezt írt Kulkának, amiben azért fel lehet fedezni a néhai Amorf Ördögök zenei világát is. „Nem tudnánk Szabival letagadni, hogy mi csináltuk a lemezt, de azért igyekeztünk hozni azt a stílust, ami János számára kényelmes terep: a hatvanas-hetvenes évek filmzenéinek, sanzonjainak a világát.”

A Pálmaszív megjelenése abban is különleges lesz, hogy mind a 10 dalához készült – ha nem is klip, de – videóetűd, amelyekben a filmszínészethez év elején A játszmával visszatért Kulka is szerepel. Ezek egy nappal a lemezmegjelenés előtt, október 6-án debütálnak a YouTube-on. A lemezen Kulka közeli barátai, Lang Györgyi és Falusi Mariann vendégeskednek egy-egy számban, de más zenészt nem hallhatunk rajta, ugyanis minden hangszeren Tövisházi Ambrus játszott. „Felmerült, hogy hívjunk másokat is, sőt az is, hogy egy kórussal dolgozzunk, de pont akkor jött egy újabb Covid-hullám, és elengedtem ezt a dolgot. Azt éreztem, ha ez egy Covid alatt, magányosan készülő lemez, akkor úgy lesz jó, ha nem is játszanak rajta sokan.”

eriksumo.jpg

Ambrusnak egyébként nem ez lesz az egyetlen lemeze ősszel, az Erik Sumóval (amelynek a nevéből az egyszerűség kedvéért elhagyták a Bandet) két minialbumot is kiad (Words – Volume One és Two). „Tánczenés mulatság mind a két új minialbum, diszkó és house és szokásos őrületek. Onnan indult az egész, hogy a Covid alatt […] rájöttem, hogy a diszkó a legjobb zene a világon, és elkezdtem sok-sok afrikai diszkózenét hallgatni a 80-as évek elejéről. Aztán megnéztem sok Kaurismäki-filmet. Aztán megnéztem sok olasz trashfilmet, stb., és végül írtam (-tunk) egy olyan vidám táncos anyagot, amelyben az angol mellett van szuahéli, finn, francia, német, portugál, pici magyar és olasz nyelv is” – újságolta Facebookon.

Az olasz nyelvű dal, a Pillola szeptember 9-én debütál a Recorderen, lemezbemutató koncert pedig szilveszterkor lesz az A38-on.

Erik Sumo-fotó: Szivák Zsófi

https://recorder.blog.hu/2022/09/07/ujra_enekel_es_oktoberben_uj_lemezt_is_kiad_kulka_janos
Újra énekel és októberben új lemezt is kiad Kulka János

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6217926449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása