Sziget zárónap, avagy a majdnem tökéletes Princess Nokia-koncert és a kis színpadok rejtett csodái

2022.08.17. 11:23, FRecorder

A Sziget zárónapján is körbenéztünk a kisebb színpadok és a kiegészítőprogramok közt, és csekkoltuk, hogy mit tud élőben az utóbbi évek egyik legizgalmasabb női rappere, a zseniális nevű Princess Nokia. Mindez sok-sok koncertfotóval és elkapott szigetes hangulatképekkel kiegészítve.

A fotógalériában akad majd Iceage és Inhaler, IAMSOYUZ és Sena, török rock és műpálma, Ohnody és Jónás Vera, vietnámi vízibáb és ukrán díva, indiai tradicionális zene és Sziámi, mini-óriáskerék és éjszakai csillámtündértáncosok, sőt, még egy félig véletlen Carson Coma-kép is... de előbb egy kicsit bővebben arról, hogy milyen volt Princess Nokia, és miért volt csak majdnem tökéletes a koncertje.

Princess Nokia

A New Yorkban született, Puerto Ricó-i felmenőktől származó Princess Nokia nagyon nem ideális körülmények közt nőtt fel, és sok kortársához, sortársához hasonlóan ő is már fiatalon rappelni kezdett, a szövegeiben nagyon jól elkapva a korszellemet. Hamar egymásra talált a vele egykorú hallgatósággal, és pár év mixtapezés után 2017-ben robbant be a köztudatba a 1992 Deluxe albummal, meg persze azon belül is főleg a Tomboy című csodával, ami kisebbfajta himnusz lett a közízlésben szereplő nőideálokkal szembeforduló fiatal lányok közt. Azóta jött még három album és egy sor sikerdal, a befutással párhuzamban viszont maga Princess Nokia is teljesen átalakult, a régi, átlag-szomszédlányos külsőt leváltotta a sokkal jellegzetesebb popdívás kinézet, sőt, még a Tomboy refrénjében megénekelt little tittie-k is kaptak egy kis implantátumot. Ami pont elég lehetett volna ahhoz, hogy az egykori rajongók csalódjanak benne, ez azonban nem történt meg. Sőt. Ez leginkább annak köszönhető, hogy miközben a népszerűség mellett sokszor hangzásban, klipekben és külsőben is közelít a mainstreamhez, mégis emberközeli is tudott maradni. És a Diva R&B felé hajló slágeressége, vagy a trapes I Like Him sztereotípikusan amerikai mainstream klipje mellett rendszeresen becsúsznak nála olyan dalok is, mint a No Effort vagy a Balenciaga, amik meg arról szólnak, hogy helló, míg mások milliókért vett designer ruhákat vásárolnak össze, hogy kinézzenek valahogy, addig ő a turiból, nulla pénzből megoldja ugyanezt.

Persze igazából nehéz eldönteni, hogy az évek alatt ő is klasszikus biznisz-díva lett, aki azért tartotta meg ezt a konvenciókkal szembemenő vonalat, mert arra vevők manapság az emberek, vagy alapjában ő még mindig ilyen és pont, hogy a popdíva-külsőségek jöttek amiatt, mert azok az eladhatóbbak szélesebb körben. Hogy melyik az igaz a kettő közül, az nem a szigetes koncerten derült ki, ugyanis amellett, hogy bizonyította, hogy a színpadi kiállása megvan a dívasághoz, itt is leállt sztorizgatni arról, hogy a légitársaságok kétszer keverték el a csomagjait az utóbbi pár napban, de nem nagyon érdekli, mert nagyon bejön neki a fesztivál (mínusz a por) és a város, és még ki is aludta magát, szóval nem lehet elrontani a kedvét. Egyébként egy DJ-t leszámítva egyedül lépett a színpadra és tolta végig a show-t, így látványban nyilván nem ez volt a leglenyűgözőbb koncert, főleg, hogy a háttér is csak egy tipikus külvárosi gettós háztömb volt az ablakokban, villogó fényekre táncoló alakokkal. Azonban egyrészt a fellépők többségének "vetítsétek ki a logót a háttérre, 'oszt jó'van" szintű vizuálját azért még ez minimál effort is lekörözte, másrészt pedig bőven van annyira karizmatikus jelenség, hogy egyedül is elvigyen a hátán egy koncertet. A zene pedig nyilván hibátlan volt: habár az R&B beütésű, dallamosabb számok nekem egy kicsit holtpontot jelentettek (a közönség ellenben imádta őket, szóval itt is inkább arról van szó, hogy többnyire immunis vagyok mindenre, ami akár csak közelít is a balladákhoz), de ezekből nem volt sok, a többi meg hol trap, hol régivágásúbb hip-hop felé hajló súlyosság volt, melyek közül a két csúcspont egyértelműen a már emlegetett No Effort és Tomboy volt.

Habár a tizedszerre elmondott "köszönöm, hogy itt lehetek" már nem hangzott olyan őszintén, mint az első, egyáltalán nem volt megúszós, "lenyomom, mert abból van a pénz" jellege a fellépésnek. Egészen a végéig: az elején és közben párszor is előkerült egy cuki hátizsákos víztartállyal megfejelt vízipiszoly, amiből időnként locsolta a termet és ezzel egyszercsak megindult a színpadról és a közönség közt masírozva pumpálta a levegőbe a vizet, majd leállt az első sor előtt szelfizni és táncolni egy kicsit. Mikor megindult a színpad széle felé, mindenki azt gondolta, hogy visszamegy és jön a következő track, ehelyett lehúzták az éppen szóló dalt és elköszönés nélkül eltűnt a backstage felé. Mindezt szűk egy óra után. Ami amúgy jóval kevesebbnek tűnt, mert annyira tömény és intenzív volt a fellépés, de ez a katarzis vagy lezárás nélküli váratlan befejezés egy kicsit azért kellemetlen szájízt hagyott maga után.

HA NEM A SZEXRŐL SZÓL, ÚGYIS ÁTUGORJÁTOK – A LEGIZGALMASABB MAI RAPPERCSAJOK.

Off-Sziget

Amellett, hogy a FreeDome sátorban a Ms. Nokia előtt fellépő Inhaler és Iceage koncertjén azért lőttem pár képet, a pénteki naphoz hasonlóan inkább a nagyobb színpadokon kívüli Szigetet próbáltam felderíteni, ahol megint csodákat lehetett találni. A legizgalmasabb ismét a többek közt az Indiából érkezett Dil Mastana négyessel erősítő Global Village és a nagyszerű európai zenei körképet adó Europe Stage színpad (török rock! ukrán rap!) volt, de a többi kis helyszín is nyújtott bőven kellemes meglepetéseket. A talán legkisebb, de kinézetben egyik legkülönlegesebb helyszínen, a Light Stage-en páldául az olasz Fab Mayday tolt nagyszerű, kicsit latinos beütésű house szettet, amikor arra jártam, a szintén icipici Music Boxban pedig a gitározós-szintizős IAMSOYUZ végét és az Irie Maffiás Sena koncertjének elejét sikerült elcsípni. Amúgy ez volt az egyetlen hely az egész Szigeten, ahol gond volt a hanggal, a szomszédos DropYard hangereje ugyanis elég csúnyán elnyomta azt, ami itt szólt (erre Apey is panaszkodott a koncertje alatt, megjegyezve, hogy sosem gitározott még trapre - a szerk).

Az utolsó körben, háttérben a mindenhol hallható Arctic Monkeys-koncerttel pedig még a sziget északi csúcsán levő partmenti chill zónába is sikerült eljutni, ahol pár lány éppen tűzzsonglőrös mutatványokkal és csillámköntösös tánccal szórakoztatta a nyugágyakban lógó embereket, kifelé pedig - tökéletes lekerekítésként - pont a Sziget kezdeti éveit visszaidéző Müller Péter Sziámi koncertje mellett hagytam ott a 2022-es fesztivált. Ami, ahogy a pénteki nap kapcsán is írtam, semmivel sem rosszabb, mint a régi, sokak által visszasírt Sziget Fesztiválok, hanem egyszerűen csak más... és ez a folyamatos változás és lassú megújulás igazából a legjobb dolog, ami egy ilyen fesztivállal történhet.

Szöveg és képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

Princess Nokia (USA)