A Sziget a Nagyszínpadon túl: japán világzene, európai popkörkép és gyurmafigurák

2022.08.14. 10:34, FRecorder

054_sziget2022_3l6a0684_lr.jpg

A Sziget kapcsán többnyire csak a headlinerekről esik szó, de mi pénteken azt is megnéztük, hogy rajtuk kívül mit nyújt a fesztivál, és csodákat találtunk. Plusz azt is megpróbáltuk megfejteni, hogy igaz-e a Szigettel kapcsolatban is sokszor előkerülő "régen minden jobb volt" mantra – mindez masszív galériával kiegészítve a tovább után.

Sokan róják fel a Szigetnek, hogy már nem olyan, mint régen, megváltozott a közönség, a zenei felhozatal, meg a hangulat is. Ami persze igaz is, viszont ez önmagában nem gond, sőt. Mert a Szigeten kívül is megváltozott minden, és pont az lenne furcsa és fenntarthatatlan, ha ezek a változások elmentek volna a fesztivál mellett, és megpróbálna ugyanolyan maradni, mint amilyen 20 éve volt. Az ilyen kritikák amiatt is érthetetlenek kicsit, mert sokáig pont ez a fajta múltban ragadás volt az irány. Valószínűleg mindenki emlékszik még arra, amikor időtlen időkig minden egyes évben ugyanazon huszonegynéhény előadó (The Prodigy, Placebo, Fatboy Slim és társaik) közül kerültek ki a headlinerek, és az egész fesztivál fáradttá és maximálisan kiszámíthatóvá vált. Ez egy elég egészségtelen állapot volt, főleg ahhoz képest, hogy most nagyobbrészt tényleg a kurrens, aktuálisan felkapott előadók jönnek és csinálnak telt házat... csak persze a fiatalabb közönségnek. Az persze jogos felvetés, hogy sok előadó, sőt, több műfaj így nagyrészt kiszorult, de időközben összehasonlíthatatlanul sokszínűbb lett a hazai fesztiválpiac, és akiknek a hiánya miatt a "régi szigetes arcok" panaszkodnak, azok többnyire megtalálták a helyüket máshol.

001_sziget2022_3l6a0399_lr.jpg

Szóval igen, a headliner-felhozatal nagyon más lett, abban viszont nem volt változás, hogy a Szigeten igazából régen is sokszor sokkal érdekesebb volt az, ami a nagyobb színpadokon kívül történt, mint az, hogy éppen ki az aznapi gigasztár. Így míg a Recordertől a többiek a nagy neveket figyelték és fotózták, én pénteken a kisebb színpadokat és a kiegészítő programokat vettem célba, arra is kíváncsian, hogy mennyit változott a "Sziget-feeling" és maga a fesztivál azalatt a kb. tíz év alatt, amíg nem voltam kint.

 

Sziget-feeling!?

Az utóbbira a válasz az, hogy igazából semmit. A színpadok elosztása is kb. ugyanaz, a pesti parthoz közeli úton levő árusok is ugyanazt kínálják, mint amit régen, ugyanúgy megmaradtak a vásárokat idéző programok, rengeteg a külföldi (bár nekem úgy tűnt, mintha – főleg a fiatalok közt – nagyobb lenne a hazai közönség aránya), a fesztiválos csillámsmink továbbra is tartja magát (sőt, külön csillámsminkelős sátor is van), és a hírhedt szigetes por is örök, így már pár óra kintlét után is menthetetlenül úgy fogod érezni magad, mintha még a belső szerveid is porosak lennének.

011_sziget2022_3l6a0440_lr.jpg

Az árak nagyon elszálltak, de ha valaki nem készételt és masszív mennyiségű alkoholt tervez betolni, akkor azért meg lehet oldani úgy a napot, hogy ne menjen el egy vagyon (ajánljuk továbbra is a Csónakházat – a szerk.). A kajás kínálat jóval sokoldalúbb lett, többek közt korrekt vegán felhozatallal és az Unikornis Bisztróhoz hasonló furcsaságokkal. Kiegészítő programból pedig lényegesen több van, mint régebben, többek közt számtalan workshop a bandanafestéstől az arcképrajzoláson át olyan, egy fesztiválon kissé meglepő dolgokig, mint a gyurmázás. Szóval lényegi változás igazából nincs, max. annyi, hogy még sokoldalúbb lett a fesztivál. A fiatalok pedig, akik most első alkalommal vannak itt, láthatóan pont annyira jól és otthonosan érzik magukat, mint egy vagy két évtizeddel korábban azok, akiknek akkor volt újdonság a Sziget.

 

Európa és hip-hop

A kis színpadok közt vannak olyanok is, mint a feldolgozás-zenekarokat felléptető Tribute Stage, vagy a magyar retró legmélyebb bugyraiban vájkáló Greatest Hits Stage, de az érdekes dolgok persze nem itt történnek, hanem olyan helyeken, mint a Europe Stage, aminek a programja egy kifejezetten korrektül összeszedett keresztmetszet a kontinens országainak helyi szinten felkapott előadóiból. Itt pénteken egy francia és egy olasz énekesnőt csíptem el, akik úgy hasonlítottak sok mindenben, hogy közben stílusban (mind zeneileg, mind külsőségekben) nehezen különbözhettek volna jobban. JeanneTo (avagy Jeanne Tonique) számára a kiindulási alap egyértelműen az ezredforduló körüli electroclash hullám, ami a franciáknál amúgy is különösen erős volt, viszont nagyon jó érzékkel idézi meg az akkori zenéket, másrészt felüti az egészet egy jókora adag maximálisan aktuális zenei hatással a traptől a modern popig. Így pont olyan érdekes és izgalmas lesz a végeredmény, mint amit a külsőségekben a fiatalos-lázadós vonalat vivő Jeanne-nal ellentétben a tipikus popdívás külsőségeket képviselő Margherita Vicario csinál. Pedig ő egészen máshonnan, a már-már sztereotipikusan olasz popdaloktól indul, és ezeket ötvözi a modern, néha rappeléssel és fajsúlyos basszusfutamokkal megtolt hangzással, amire az egyik legjobb példa a koncerten is abszolút csúcspontnak számító Orango Tango.

059_sziget2022_3l6a0766_lr.jpg

A DropYard színpad hasonlóan izgalmas, és máshol itthon garantáltan nem látható kínálatot nyújt, annyi különbséggel, hogy itt a hip-hop az összekötő elem, a felhozatal pedig nemzetközibb, délután például
a kezdésért hollandok feleltek, majd a szír Chyno with a Why? és a palesztin The Synaptik tolt egy közös fellépést, később pedig egy koreai közjáték után az izlandi Úlfur Úlfur jött, az éjszakai sávot pedig magyarok vitték tovább.

032_sziget2022_3l6a0530_lr.jpg

 

Japán világzenei műfaj-mashup

A legnemzetközibb felhozatalt persze a Global Village világzenei színpad nyújtja, ahol a hét folyamán Afrikától Indiáig, a Balkántól a karibi szigetvilágig tényleg a Föld minden része képviselteti magát. A számomra az idei Sziget legnagyobb dobásának számító japán Minyo Crusaders pedig kicsit olyan, mintha ezt az egész kínálatot egybegyúrta volna. A tíz, a legkülönfélébb műfajok felől érkező zenészt számláló együttes célja alapvetően az, hogy a japán népzenék minyo néven ismert ágát (ami a fesztiválokon vagy aratás, italozás és ünneplés mellé énekelt dalokat takarja) visszavigyék a táncolós-ünneplős gyökereihez, ezt azonban egy extra csavarral teszik, a világ legkülönfélébb részeiből összeszedett hatásokkal ötvözve. Cumbia, latin zenék, reggae, afrobeat, karibi hatások... minden dalt más és más stílusban dolgoztak át, és az eredmény egy egészen zseniálisan egyedi és izgalmas műfajkeveredés, ami élőben is szenzációsan jól működött.

049_sziget2022_3l6a0620_lr.jpg

Persze a fentieken kívül is van még jó pár helyszín, mint a majdnem non-stop techno (és egyéb) szeletelés helyszínéül szolgáló Colosseum, plusz még vagy négy-öt másik színpad, ami most nem került sorra... hétfőn azonban folytatódik majd a Sziget rejtettebb csodáinak felfedezése!

Szöveg és képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

 

JeanneTo

002_sziget2022_3l6a0407_lr.jpg

003_sziget2022_3l6a0409_lr.jpg

004_sziget2022_3l6a0412_lr.jpg

005_sziget2022_3l6a0416_lr.jpg

006_sziget2022_3l6a0424_lr.jpg

007_sziget2022_3l6a0427_lr.jpg

008_sziget2022_3l6a0429_lr.jpg

009_sziget2022_3l6a0430_lr.jpg

010_sziget2022_3l6a0435_lr.jpg

012_sziget2022_3l6a0441_lr.jpg

013_sziget2022_3l6a0445_lr.jpg

Ballet Camara (Szenegál)

014_sziget2022_3l6a0450_lr.jpg

015_sziget2022_3l6a0453_lr.jpg

016_sziget2022_3l6a0455_lr.jpg

017_sziget2022_3l6a0457_lr.jpg

018_sziget2022_3l6a0464_lr.jpg

019_sziget2022_3l6a0471_lr.jpg

020_sziget2022_3l6a0478_lr.jpg

021_sziget2022_3l6a0486_lr.jpg

Chyno with a Why? & The Synaptik 

022_sziget2022_3l6a0495_lr.jpg

023_sziget2022_3l6a0496_lr.jpg

024_sziget2022_3l6a0499_lr.jpg

025_sziget2022_3l6a0501_lr.jpg

026_sziget2022_3l6a0502_lr.jpg

027_sziget2022_3l6a0503_lr.jpg

028_sziget2022_3l6a0513_lr.jpg

029_sziget2022_3l6a0514_lr.jpg

030_sziget2022_3l6a0518_lr.jpg

031_sziget2022_3l6a0527_lr.jpg

033_sziget2022_3l6a0534_lr.jpg

034_sziget2022_3l6a0538_lr.jpg

035_sziget2022_3l6a0540_lr.jpg

036_sziget2022_3l6a0541_lr.jpg

037_sziget2022_3l6a0543_lr.jpg

038_sziget2022_3l6a0547_lr.jpg

039_sziget2022_3l6a0553_lr.jpg

040_sziget2022_3l6a0557_lr.jpg

Afuma (Togo)

041_sziget2022_3l6a0560_lr.jpg

042_sziget2022_3l6a0561_lr.jpg

Minyo Crusaders

043_sziget2022_3l6a0565_lr.jpg

044_sziget2022_3l6a0576_lr.jpg

045_sziget2022_3l6a0580_lr.jpg

046_sziget2022_3l6a0582_lr.jpg

047_sziget2022_3l6a0595_lr.jpg

048_sziget2022_3l6a0610_lr.jpg

050_sziget2022_3l6a0623_lr.jpg

051_sziget2022_3l6a0630_lr.jpg

052_sziget2022_3l6a0647_lr.jpg

053_sziget2022_3l6a0653_lr.jpg

054_sziget2022_3l6a0684_lr.jpg

055_sziget2022_3l6a0692_lr.jpg

056_sziget2022_3l6a0700_lr.jpg

057_sziget2022_3l6a0709_lr.jpg

Margherita Vicario

058_sziget2022_3l6a0740_lr.jpg

060_sziget2022_3l6a0773_lr.jpg

061_sziget2022_3l6a0780_lr.jpg

062_sziget2022_3l6a0789_lr.jpg

063_sziget2022_3l6a0796_lr.jpg

064_sziget2022_3l6a0802_lr.jpg

065_sziget2022_3l6a0807_lr.jpg

Slowthai

066_sziget2022_3l6a0809_lr.jpg

067_sziget2022_3l6a0813_lr.jpg

068_sziget2022_3l6a0816_lr.jpg

069_sziget2022_3l6a0822_lr.jpg

070_sziget2022_3l6a0826_lr.jpg

071_sziget2022_3l6a0834_lr.jpg

072_sziget2022_3l6a0836_lr.jpg

073_sziget2022_3l6a0837_lr.jpg

074_sziget2022_3l6a0840_lr.jpg

075_sziget2022_3l6a0845_lr.jpg

076_sziget2022_3l6a0853_lr.jpg

077_sziget2022_3l6a0856_lr.jpg

078_sziget2022_3l6a0857_lr.jpg

079_sziget2022_3l6a0861_lr.jpg

080_sziget2022_3l6a0864_lr.jpg

081_sziget2022_3l6a0865_lr.jpg

082_sziget2022_3l6a0866_lr.jpg

083_sziget2022_3l6a0868_lr.jpg

Úlfur Úlfur

084_sziget2022_3l6a0873_lr.jpg

085_sziget2022_3l6a0879_lr.jpg

086_sziget2022_3l6a0893_lr.jpg

087_sziget2022_3l6a0903_lr.jpg

088_sziget2022_3l6a0894_lr.jpg

089_sziget2022_3l6a0898_lr.jpg

090_sziget2022_3l6a0899_lr.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/08/14/a_sziget_a_nagyszinpadon_tul_japan_vilagzene_europai_pop_korkep_es_gyurmafigurak
A Sziget a Nagyszínpadon túl: japán világzene, európai popkörkép és gyurmafigurák

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2817907485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása