A Sziget a Nagyszínpadon túl: japán világzene, európai popkörkép és gyurmafigurák

2022.08.14. 10:34, FRecorder

A Sziget kapcsán többnyire csak a headlinerekről esik szó, de mi pénteken azt is megnéztük, hogy rajtuk kívül mit nyújt a fesztivál, és csodákat találtunk. Plusz azt is megpróbáltuk megfejteni, hogy igaz-e a Szigettel kapcsolatban is sokszor előkerülő "régen minden jobb volt" mantra – mindez masszív galériával kiegészítve a tovább után.

Sokan róják fel a Szigetnek, hogy már nem olyan, mint régen, megváltozott a közönség, a zenei felhozatal, meg a hangulat is. Ami persze igaz is, viszont ez önmagában nem gond, sőt. Mert a Szigeten kívül is megváltozott minden, és pont az lenne furcsa és fenntarthatatlan, ha ezek a változások elmentek volna a fesztivál mellett, és megpróbálna ugyanolyan maradni, mint amilyen 20 éve volt. Az ilyen kritikák amiatt is érthetetlenek kicsit, mert sokáig pont ez a fajta múltban ragadás volt az irány. Valószínűleg mindenki emlékszik még arra, amikor időtlen időkig minden egyes évben ugyanazon huszonegynéhény előadó (The Prodigy, Placebo, Fatboy Slim és társaik) közül kerültek ki a headlinerek, és az egész fesztivál fáradttá és maximálisan kiszámíthatóvá vált. Ez egy elég egészségtelen állapot volt, főleg ahhoz képest, hogy most nagyobbrészt tényleg a kurrens, aktuálisan felkapott előadók jönnek és csinálnak telt házat... csak persze a fiatalabb közönségnek. Az persze jogos felvetés, hogy sok előadó, sőt, több műfaj így nagyrészt kiszorult, de időközben összehasonlíthatatlanul sokszínűbb lett a hazai fesztiválpiac, és akiknek a hiánya miatt a "régi szigetes arcok" panaszkodnak, azok többnyire megtalálták a helyüket máshol.

Szóval igen, a headliner-felhozatal nagyon más lett, abban viszont nem volt változás, hogy a Szigeten igazából régen is sokszor sokkal érdekesebb volt az, ami a nagyobb színpadokon kívül történt, mint az, hogy éppen ki az aznapi gigasztár. Így míg a Recordertől a többiek a nagy neveket figyelték és fotózták, én pénteken a kisebb színpadokat és a kiegészítő programokat vettem célba, arra is kíváncsian, hogy mennyit változott a "Sziget-feeling" és maga a fesztivál azalatt a kb. tíz év alatt, amíg nem voltam kint.

Sziget-feeling!?

Az utóbbira a válasz az, hogy igazából semmit. A színpadok elosztása is kb. ugyanaz, a pesti parthoz közeli úton levő árusok is ugyanazt kínálják, mint amit régen, ugyanúgy megmaradtak a vásárokat idéző programok, rengeteg a külföldi (bár nekem úgy tűnt, mintha – főleg a fiatalok közt – nagyobb lenne a hazai közönség aránya), a fesztiválos csillámsmink továbbra is tartja magát (sőt, külön csillámsminkelős sátor is van), és a hírhedt szigetes por is örök, így már pár óra kintlét után is menthetetlenül úgy fogod érezni magad, mintha még a belső szerveid is porosak lennének.

Az árak nagyon elszálltak, de ha valaki nem készételt és masszív mennyiségű alkoholt tervez betolni, akkor azért meg lehet oldani úgy a napot, hogy ne menjen el egy vagyon (ajánljuk továbbra is a Csónakházat – a szerk.). A kajás kínálat jóval sokoldalúbb lett, többek közt korrekt vegán felhozatallal és az Unikornis Bisztróhoz hasonló furcsaságokkal. Kiegészítő programból pedig lényegesen több van, mint régebben, többek közt számtalan workshop a bandanafestéstől az arcképrajzoláson át olyan, egy fesztiválon kissé meglepő dolgokig, mint a gyurmázás. Szóval lényegi változás igazából nincs, max. annyi, hogy még sokoldalúbb lett a fesztivál. A fiatalok pedig, akik most első alkalommal vannak itt, láthatóan pont annyira jól és otthonosan érzik magukat, mint egy vagy két évtizeddel korábban azok, akiknek akkor volt újdonság a Sziget.

Európa és hip-hop

A kis színpadok közt vannak olyanok is, mint a feldolgozás-zenekarokat felléptető Tribute Stage, vagy a magyar retró legmélyebb bugyraiban vájkáló Greatest Hits Stage, de az érdekes dolgok persze nem itt történnek, hanem olyan helyeken, mint a Europe Stage, aminek a programja egy kifejezetten korrektül összeszedett keresztmetszet a kontinens országainak helyi szinten felkapott előadóiból. Itt pénteken egy francia és egy olasz énekesnőt csíptem el, akik úgy hasonlítottak sok mindenben, hogy közben stílusban (mind zeneileg, mind külsőségekben) nehezen különbözhettek volna jobban. JeanneTo (avagy Jeanne Tonique) számára a kiindulási alap egyértelműen az ezredforduló körüli electroclash hullám, ami a franciáknál amúgy is különösen erős volt, viszont nagyon jó érzékkel idézi meg az akkori zenéket, másrészt felüti az egészet egy jókora adag maximálisan aktuális zenei hatással a traptől a modern popig. Így pont olyan érdekes és izgalmas lesz a végeredmény, mint amit a külsőségekben a fiatalos-lázadós vonalat vivő Jeanne-nal ellentétben a tipikus popdívás külsőségeket képviselő Margherita Vicario csinál. Pedig ő egészen máshonnan, a már-már sztereotipikusan olasz popdaloktól indul, és ezeket ötvözi a modern, néha rappeléssel és fajsúlyos basszusfutamokkal megtolt hangzással, amire az egyik legjobb példa a koncerten is abszolút csúcspontnak számító Orango Tango.

A DropYard színpad hasonlóan izgalmas, és máshol itthon garantáltan nem látható kínálatot nyújt, annyi különbséggel, hogy itt a hip-hop az összekötő elem, a felhozatal pedig nemzetközibb, délután például
a kezdésért hollandok feleltek, majd a szír Chyno with a Why? és a palesztin The Synaptik tolt egy közös fellépést, később pedig egy koreai közjáték után az izlandi Úlfur Úlfur jött, az éjszakai sávot pedig magyarok vitték tovább.

Japán világzenei műfaj-mashup

A legnemzetközibb felhozatalt persze a Global Village világzenei színpad nyújtja, ahol a hét folyamán Afrikától Indiáig, a Balkántól a karibi szigetvilágig tényleg a Föld minden része képviselteti magát. A számomra az idei Sziget legnagyobb dobásának számító japán Minyo Crusaders pedig kicsit olyan, mintha ezt az egész kínálatot egybegyúrta volna. A tíz, a legkülönfélébb műfajok felől érkező zenészt számláló együttes célja alapvetően az, hogy a japán népzenék minyo néven ismert ágát (ami a fesztiválokon vagy aratás, italozás és ünneplés mellé énekelt dalokat takarja) visszavigyék a táncolós-ünneplős gyökereihez, ezt azonban egy extra csavarral teszik, a világ legkülönfélébb részeiből összeszedett hatásokkal ötvözve. Cumbia, latin zenék, reggae, afrobeat, karibi hatások... minden dalt más és más stílusban dolgoztak át, és az eredmény egy egészen zseniálisan egyedi és izgalmas műfajkeveredés, ami élőben is szenzációsan jól működött.

Persze a fentieken kívül is van még jó pár helyszín, mint a majdnem non-stop techno (és egyéb) szeletelés helyszínéül szolgáló Colosseum, plusz még vagy négy-öt másik színpad, ami most nem került sorra... hétfőn azonban folytatódik majd a Sziget rejtettebb csodáinak felfedezése!

Szöveg és képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

JeanneTo