Részben a szcientológia robbantotta szét annak idején a Mars Voltát

2022.08.13. 13:19, srecorder

marsvolta_2.jpg

És az is inspirálta a Mars Volta visszatérő lemezét, amin az énekes arról is ír, milyen volt megélni a felesége kálváriáját, akit állítása szerint a 2000-es évek elején megerőszakolt az egyház egyik híres tagja, majd megpróbálták eltussolni a vádakat, évekig zaklatták őket és két kutyájukat is megmérgezték.

A 21. század legizgalmasabb progrockzenekara, a Mars Volta 2013-ban oszlott fel hat kiváló nagylemez után. Akkor úgy tudtuk, azért, mert az együttes gitárosa és zenei agya, Omar Rodríguez-López nem akarta megturnéztatni a legutolsó lemezüket, és egyre több időt töltött az egyéb zenei projektjeivel. Azóta persze kiderült, hogy ennél sokkal mélyebb személyes dolgok álltak emögött, Rodríguez-Lópeznek például meghalt az édesanyja abban az évben. Most pedig a Guardiannek adott interjújukból kiderült, hogy a zenekar feloszlásához nagymértékben hozzájárult az is, hogy Cedric Bixler-Zavala egy időre szcientológus lett.

Az énekest a felesége és néhány barátja ismertette meg a Szcientológia Egyházzal, ami elsőre szimpatikus volt neki, mert akkoriban hetente ezer dollárt (kb. 400 ezer forintot) füstölt el minden héten, és az egyhónapos beavatási periódusa alatt segítettek neki felhagyni az intenzív füvezéssel. Amikor 2009-ben belépett az egyházba, naivan úgy fogta fel, mintha jógaórára menne egy önsegítő csoportba, aztán rájött, hogy nem pont erről van szó. A szcientológia sok barátjától elidegenítette, köztük Rodríguez-Lópeztől is. Cedric a saját bevallása szerint úgy érezte magát, mintha egy magaslaton állna, ahonnan lenézett mindenkit, aki nem volt az egyház tagja, és akinek „megrekedt” az élete a vallás nélkül. Ráadásul megpróbálta megtéríteni őket, pedig tudta, hogy ez valószínűleg nem fog sikerülni.

Bixler-Zavala a 2010-es évek közepére aztán nemcsak kiábrándult a szcientológiából, de az egyik harcos ellenfele is lett. Felesége, Chrissie Carnell Bixler ugyanis három másik nővel együtt megvádolta, majd be is perelte a szintén szcientológus színészt, Danny Mastersont, aki állítólag bedrogozta és megerőszakolta őket a 2000-es évek elején. Chrissie történetét bonyolítja, hogy Mastersonnak a barátnője volt egy ideig (sőt egy epizódban együtt is játszott vele A 70-es évek-show című sorozatban), és azt állította, kapcsolatuk alatt többször is szexre kényszerítette, és ha nemet mondott neki, bántalmazta is őt. A nők azt is vallják, hogy a Szcientológia Egyház az évek során eltussolta a Mastersont ért vádakat, akit először 2004-ben vádolt meg egy nő nemi erőszakkal.

cedric_zavala_bixler_chrissie.jpgBixler-Zavala az elmúlt években többször is felszólalt nyilvánosan az egyház ellen, amit egy alkalommal A szolgálólány meséje mai verziójának nevezett. Szerinte megpróbálták elhallgattatni a feleségét és az egyház kritikusait; a Mastersont beperelő nők ugyanis „szabad prédának” számítanak a szcientológusok szemében, amiért megszegték az egyház szabályzatát és a rendőrséghez fordultak. Az énekes szerint lehallgatták a telefonjukat és a számítógépüket, magánnyomozók zaklatták őket, és két kutyájukat is megmérgezték nyers húsba csomagolt patkányméreggel, amit az udvarukra dobtak be. Masterson mindvégig ártatlannak vallotta magát, de 2020-ban, háromévnyi nyomozás után letartóztatták, tárgyalása most augusztus végén kezdődik.

A Bixler-Zavala család kálváriája volt a szeptemberben érkező új Mars Volta-lemez szövegeinek egyik fő inspirációja is. Cedric már az At The Drive-In legutóbbi lemezére is írt egy számot erről (Incurably Innocent), de most sokkal konkrétabban fogalmazta meg a gondolatait. A két zenész arról is beszélt, hogy a Mars Volta összehozásában sokat segített, hogy előtte az Antemasque-ban, majd az újjáalakult At The Drive-Inben együtt zenéltek, de az is kellett hozzá, hogy leszögezzék, nem lesznek a régi számaikat játszó nosztalgiazenekar. A Mars Voltának mindig is a totális alkotói szabadság volt a lényege, ennek jegyében igyekeznek most is újradefiniálni magukat, ezúttal történetesen egy poplemezzel.

dannymasterson.jpgNem bánják azt se, ha ezzel elveszítenek régi rajongókat, sőt Rodríguez-Lópeznek nem is lehet nagyobb örömet okozni annál, mint ha lemond róluk egy „rajongó”, mert szerinte az igazi rajongó nem próbálja uralni, kontrollálni a zenét, vagy hamis elvárásokat vetíteni rá, hanem érdeklődéssel követi, mit alkotnak éppen. Azt is elárulták, hogy hosszú távra terveznek, ugyanakkor a Guardian újságírója megjegyzi, hogy többszöri kérésre se tudta rávenni őket arra, hogy közös interjút adjanak, csak külön voltak hajlandók nyilatkozni neki.

MŰFAJOK KÖZÖTT, MŰFAJOK FELETT – AT THE DRIVE-IN-PORTRÉNK.

A Mars Volta egyik új dala, aminek érdemes ezzel a szemmel újraolvasni a szövegét.

https://recorder.blog.hu/2022/08/13/a_szcientologia_robbantotta_szet_annak_idejen_a_mars_voltat
Részben a szcientológia robbantotta szét annak idején a Mars Voltát

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4517907269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása