A Rage Against The Machine a teljes európai turnéját lemondta az énekesük lábsérülése miatt

2022.08.12. 09:11, srecorder

ratm.jpg

Igazán pechesen alakul a Rage Against the Machine visszatérő turnéja. Még 2019-ben jelentették be az újjáalakulásukat, és 2020-ban kezdtek volna koncertezni, aztán tudjuk, mi történt. Végül most júliusban kezdték el a turnét, de Zack de la Rochának már a második koncerten megsérült a lába, és azóta többnyire ülve énekelte végig a koncerteket.

Most pedig a teljes augusztusi-szeptemberi európai körutat lemondták az orvosai tanácsára, köztük a bécsi, a prágai és a zágrábi koncerteket, amikre pesti koncert híján itthonról is sokan mentek volna. „A Rage Against the Machine befejezi a turnéját a Madison Square Gardenben a 11-ei, 12-ei és 14-ei koncertekkel, aztán Zacknek haza kell térnie, hogy pihenjen és rehabilitálódjon. A repülések, az utazási idő, és a szoros menetrend a brit és az európai turnén egyszerűen túl nagy kockázatot jelentenek a teljes felépülésére” – szól a zenekar közleménye, amelyben a tagok sajnálatukat fejezik ki a rajongók felé, akik évek óta várták, hogy élőben láthassák őket. Még rosszabb hír, hogy a turné pótlásáról nem esett szó, csak a jegyek visszaváltásáról.

A RATM turnéja 2023 februárjában folytatódik Amerikában a Run The Jewels rapduóval, akik 2020 egyik legjobb lemezét készítették el. „Az RTJ4 a tökéletes időben érkező, tökéletes hiphopalbum, ami egy egész korszakot örökít meg” – írtuk róla.

fotó: Justin Mohlman

https://recorder.blog.hu/2022/08/12/a_rage_against_the_machine_lemondta_a_teljes_europai_turnejat_az_enekes_labserulese_miatt
A Rage Against The Machine a teljes európai turnéját lemondta az énekesük lábsérülése miatt
süti beállítások módosítása