Tom Cruise-nak nem volt elég a Mindörökké rock, újabb musicalt készít

2022.08.09. 14:27, srecorder

tomcruise.jpg

Nem ez jut róla eszünkbe először, de Tom Cruise előszeretettel énekel a filmjeiben. A Top Gunban Jerry Lee Lewist (Great Balls of Fire), a Jerry Maguire-ben Tom Petty-t (Free Fallin'), a Koktélban pedig Robert Palmert (Addicted To Love) énekelt. És ne feledkezzünk meg az áttörést meghozó Kockázatos üzlet nagyjelenetéről sem, amelyben Bob Seger régi rock and rolljára táncol és tátog alsógatyában, ahogy Jimmy Fallon Lip Sync Battle-jében is helytállt, amikor The Weeknd Can't Feel My Face című dalát „adta elő”.

A Rock of Ages című musicalje viszont már nem túl szép emlékű, amelyben a nyolcvanas évek nagy rockslágereinek és hedonista Los Angelesének akartak emléket állítani, de csak a hajmetál steril High School Musicaljét forgatták le vele, amiben Cruise Axl Rose-ról mintázott, túltolt rocksztárfigurája még a szórakoztatóbb dolgok közé tartozott. Most azonban, hogy nyáron a karrierjének legsikeresebb filmjét készítette el a Top Gun folytatásával, amely úgy kaszált már több, mint 1,3 milliárd dollárt, hogy a legtöbb hollywoodi produkció ennek a negyedéért-ötödéért is összetenné a két kezét a moziba járásnak sem kedvező pandémiás időszakban, kábé bármire pénzt kaphat Hollywoodban.

Cruise pedig a legutóbbi Mission: Impossible-filmek író-rendezőjével, Christopher McQuarrie-vel fogott bele egy musical elkészítésébe, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy új dalokat énekelne benne. A színész állítólag régóta szeretne egy újabb musicalt forgatni, de az is a terveik között szerepel, hogy előveszik a Trópusi vihar legendás(an seggfej) stúdiómogulját, Les Grossmant, aki hiphopra is nagyon jól tudja csapatni, bár arról nincs hír, hogy ez a Trópusi vihar folytatása, spinoffja, vagy pontosan mije is lenne. És persze arról se tett le Cruise, hogy az űrben forgasson egy filmet a NASA és Elon Musk közreműködésével, szóval unatkozni biztosan nem fog a júliusban a 60. életévét betöltő filmsztár.

Címkék: tom cruise
https://recorder.blog.hu/2022/08/09/tom_cruise-nak_nem_volt_eleg_a_mindorokke_rock_ujabb_musicalt_keszit
Tom Cruise-nak nem volt elég a Mindörökké rock, újabb musicalt készít

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3417904465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása