Visszatért a Mars Volta, tíz év után új album jön, nem is akármilyen

2022.08.06. 17:48, srecorder

marsvolta_1.jpg

Szeptember 16-én jelenik meg a Mars Volta új lemeze, a hangzásukat természetesen megint újradefiniáló és ezért szimplán csak a zenekar nevét viselő The Mars Volta, amiről már 3 számot is meghallgathatunk.

Ahogy azt már régóta sejteni lehetett, újra összeállt a Mars Volta két őrült zsenije, Cedric Bixler-Zavala és Omar Rodríguez-López. A Mars Volta a 2000-es évek legizgalmasabb progrock-zenekara volt, akiknek progrockot, pszichedéliát, jazzt és persze popot egybeolvasztó zenéjükért a fél világ mellett olyan alap-progzenekarok is rajongtak, mint a Tool, a Mastodon, vagy a Rush. Végül hat lemez után, 2013-ban váltak szét az útjaik, miután Rodríguez-López nem volt hajlandó megturnéztatni a 2012-es Noctourniquet című albumukat, és az énekes megsértődött, hogy társa amúgy is túl sok időt tölt a mellékprojektjeivel. „Megtettem mindent, hogy összetartsam a zenekart… de a Bosnian Rainbow-t kaptuk helyette. Szünetet tartani csak sértés a rajongóknak. Omar már nem akart turnézni. Talán olyannak kéne lennem, mint egy haladó szellemű háziasszonynak, aki eltűri, hogy a palija más zenekarokkal baszik?” – fakadt ki 2013-ban, amikor is önhatalmúlag feloszlatta a zenekart. (Mint később kiderült, Omarnak abban az évben halt meg az édesanyja, valószínűleg ez is szerepet játszott a magába zárkózásban.)

A két zenész azonban nem maradt sokáig haragban, egy évre rá már új zenekart alapítottak és egy remek lemezt is kiadtak Antemasque néven, 2016-tól 2018-ig újra összehozták az At The Drive-Int, sőt, új lemezt is írtak (in•ter a•li•a), és már 2019-ben pedzegették, hogy új életet lehelnének a Mars Voltába. Az elmúlt években folyamatosan dolgoztak az új dalokon, de Cedric Bixler-Zavala már egészen korán egyértelművé tette, ne olyan összeborulást várjunk, amikor a régi felállás újra eljátssza a klasszikus albumait, hanem új zenét, (többé-kevésbé) új tagokkal és új megközelítéssel. Ezt bizonyítja az eddig kijött 3 szám is, amiket karibi ritmusok, elektronikus hatások, és a korábbi, káoszos progrock helyett sokkal egyszerűbb, letisztultabb struktúrák jellemeznek. A sajtóanyag tömör, könnyen befogadható Mars Volta-lemezt ígér, amin „Rodríguez-López földalatti popdallamai vezetik Bixler-Zavala sötét sci-fi meséit az okkultról és rosszakaratú kormányokról”.

A Vigil, a Graveyard Love és a Blacklight Shine című dalokhoz maga a gitáros rendezett művészi, fekete-fehér klipeket is. A Mars Volta a lemez megjelenése után egyhónapos turnéra indul Amerikában, aminek lassan minden állomása telt házas.

marsvolta-cover.jpg

A lemez dallistája:

01. Blacklight Shine
02. Graveyard Love
03. Shore Story
04. Blank Condolences
05. Vigil
06. Qué Dios Te Maldiga Mí Corazón
07. Cerulea
08. Flash Burns from Flashbacks
09. Palm Full of Crux
10. No Case Gain
11. Tourmaline
12. Equus 3
13. Collapsible Shoulders
14. The Requisition

fotó: Fat Bob

https://recorder.blog.hu/2022/08/06/visszatert_a_mars_volta_tiz_ev_utan_uj_album_jon
Visszatért a Mars Volta, tíz év után új album jön, nem is akármilyen
süti beállítások módosítása