Kedden Life of Agony és Pentagram az Akváriumban!

2022.08.06. 12:53, srecorder

mina-caputo.jpg

Augusztus 9-én az Akvárium kistermében ad közös koncertet a grúvmetálos/alterrockos Life of Agony és az 50+1 éves fennállását ünneplő ősmetálos Pentagram.

Eredetileg még 2020-ban, a 2014-ben elhunyt frontembere nélkül újjáalakult Static-X-szel indult volna nyári turnéra Európában a Life of Agony, de ahogy az lenni szokott, a körút először 2020-ban, majd 2021-ben is elmaradt, mostanra pedig a turnépartner lemorzsolódott mellőlük, de a budapesti koncertet szervező Cudi Purci Booking okosan összehozta a New York-iakét a még 1971-ben indult Pentagram jubileumi turnéjával. A Life of Agony kifejezetten az 1993-as, hardcore-hatású grúv/thrash/doom metal alapműre, a River Runs Redre koncentrál a mostani koncerteken (az amerikai bulikon azért a rákövetkező Ugly-ról is sok számot játszottak), szóval mellényúlni nem fognak, pláne, hogy mióta Mina Caputo nőként éli az életét, a koncerteken is sokkal felszabadultabb és energikusabb. Hasonlóan múltidéző besztof-műsorra számíthatunk a doom metalt az elsők között játszó Pentagramtól, a leginkább egy őrült hippisámánra emlékeztető Bobby Liebling énekes ráadásul mindig jó bulit csinál.

Jegyvásárlás. A koncert Facebook-eseménye.

fotó: Tim Tronckoe

https://recorder.blog.hu/2022/08/06/kedden_life_of_agony_es_pentagram_az_akvariumban
Kedden Life of Agony és Pentagram az Akváriumban!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6017901959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása