Lépj fel a Kispál és a Borz előtt Orfűn!

2022.07.25. 17:56, srecorder

kispalesaborz.jpg

Tehetségkutatót indít, a legjobb zenekarokat és előadókat pedig augusztus végi orfűi fesztiválján is fellépteti az újjáalakult Kispál és a Borz.

„A pályánk elején rengeteg támogatást kaptunk, amiért a mai napig nagyon hálásak vagyunk. Most, hogy már megtehetjük, mi is szeretnénk picit segíteni a pályakezdőknek. Meg egyébként is, úgy látjuk, hogy a jó gitárzenekaroknak sosem árt egy kis plusz népszerűség”írja a zenekar, akik az augusztus 26. és 28. közötti Kispál on Orfű fesztiválon fellépési lehetőséget biztosítanak azoknak a jelentkezőknek, akiket a legszimpatikusabbnak találnak. „Nincs kitétel, nincs feltétel, szóval kedves zenekarok és zenélő emberek, jelentkezzetek, hátha lendít sorsotokon egy Kispál on Orfűs fellépés!” – szól a felhívás, amire egyszálgitáros és akusztikus produkciókat is várnak, ugyanis ők a hasonló tematikájú pénteki napon léphetnek majd fel. Nevezni ide kattintva lehet, a határidő július 29., azaz most péntek.

A Kispál és a Borz február végén jelentette be újjáalakulását, valamint azt is, hogy új lemezen dolgoznak (erről eddig a Rózsaszín című dal jelent meg, amit először a Partizán műsorában játszottak el). Később a visszatérő koncertjük műsorának összeállításába is bevonták a közönséget

fotó: Kálmándy Ferenc

https://recorder.blog.hu/2022/07/25/lepj_fel_a_kispal_es_a_borz_elott_orfun
Lépj fel a Kispál és a Borz előtt Orfűn!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2017890953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása