Pár nap alatt Romániát és Csehországot is megjárta az Ivan & The Parazol

2022.07.18. 11:35, Recorder.hu

parazol1_2.jpg

Több ezer kilométert beutazva több ezer néző előtt adott nagy sikerű koncerteket az Ivan & The Parazol múlt héten Közép-Kelet-Európa jelentős fesztiváljain.

Július 14-én este a Kolozsvár melletti Bonchidán, az Electric Castle fesztiválon lépett fel, 16-án pedig már a csehországi Colours of Ostrava színpadán zenélt a legutóbbi, Budai Pop című albumát turnéztató zenekar.

Bár a covid két évre kinyírta a külföldi turnézást, az Ivan & The Parazol az elsők közt, már idén áprilisban vissza tudott térni a nemzetközi körforgásba: hollandiai turnéval indult újra az EU-szezon, ahol kb. 6-8 ezer embernek játszottak, most pedig ez a két fesztivál jelent újabb fontos mérföldköveket számukra.

„Sok év munkája érett most végre be. A Colours of Ostrava esetében például már két éve le volt bookolva a koncert, szóval ki kellett várnunk, hogy bekövetkezzen  de a rengeteg turnézás a cseheknél, az előzenekaroskodás a Rival Sons-szal azt eredményezte, hogy délután 5-kor kb. 4000 ember várt minket a színpad előtt, ami óriási megtiszteltetés és eredmény”  fogalmaz az Ivan & The Parazol, akiket 2022 nyarán még számos itthoni fesztiválon (például most pénteken a Campuson) is megnézhet és meghallgathat a közönség. 

parazol2.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/07/18/par_nap_alatt_romaniat_es_csehorszagot_is_megjarta_az_ivan_the_parazol
Pár nap alatt Romániát és Csehországot is megjárta az Ivan & The Parazol
süti beállítások módosítása