Van még bennük bőven erő – Ilyen volt a Judas Priest a Sportarénában

2022.07.12. 18:01, srecorder

judas_priest-bp-2022_sad3401.jpg

A brit heavy metal legendája, a Judas Priest hatodik alkalommal járt Magyarországon. Négy évvel ezelőtt utolsó stúdiólemezük turnéján ugyanúgy a Papp László Sportarénában játszottak, mint most. Bár Rob Halford már lassan húsz éve visszatért a zenekarba, sajnos az ikonikus gitárduó már régen nincs velük a színpadon: Glenn Tipton Parkinson-kórja miatt már nem turnézik a zenekarral, K.K. Downing pedig 2011-ben szállt ki és KK’s Priest név alatt csinál éppen ellenzenekart a ’90-es években Halfordot helyettesítő Tim „Ripper” Owensszel.

Nemrég épp a tagságból volt egy kisebb balhé a Judas Priest körül: Tipton betegségének diagnózisa óta Andy Sneap helyettesítette őt a turnékon, idén januárban azonban bejelentették, hogy innentől csak a Downing helyett bevett Richie Faulknerrel fognak koncertezni. A közönség azonban nem fogadta túl jól a hírt, így a népharag miatt a Priest kénytelen volt visszahízni kvintettre és visszavenni Sneapet, de elég fura is elgondolni, hogy milyen lett volna egy gitárral, mondjuk, az Electric Eye.

A Judas Priest fél évszázados karrierjét ünneplő 50 Heavy Metal Years turné repertoárjának összeállításakor biztosan nem voltak könnyű helyzetben a zenekar tagjai, tizennyolc stúdiólemez esszenciáját kellett nagyjából ugyanennyi dalba belesűríteni. Ennek folyományaként az 1990 utáni lemezeket érthető módon csupán egy dal képviselte, és főleg a nyolcvanas évekbeli albumok voltak a fókuszban, a legtöbb szám pedig a csúcsműnek tekinthető Painkillerről hangzott el.

A legnagyobb slágerek jelentős részét (Living After Midnight, Breaking The Law, Turbo Lover, You’ve Got Another Thing Comin’) eljátszották, és ilyen arányoknál amúgy is felesleges azon őrlődni, hogy mi maradt ki, ugyanakkor a kötelezőkön túli dalok kifejezetten jól egészítették ki a szettet. Például nem gondoltam volna, hogy a Painkiller albumot záró One Shot At Glory ilyen jól működik kezdődalként (ezt a dalt ezen a turnén játsszák először), vagy hogy az esszenciálisnak nehezen nevezhető Blood Red Skiest ennyire kellemes meglepetés lesz hallani.

judas_priest-bp-2022_sac6020.jpg

A két gitáros, Sneap és Faulkner mind hangzásban, játékban és színpadi jelenlétben is híven megidézték Tiptont és Downingot, de ez az este igazán Rob Halfordról szól. Legutóbb a 2011-es Szigeten láttam a Judas Priestet, ahol a túlzásba vitt közönségénekeltetéssel egy kicsit megúszósnak érződött Halford teljesítménye, most azonban egy pillanatig sem tűnt így. A koncert előtt eszembe jutott, hogy a nemrég magyarul megjelent életrajzi könyvében Halford kifejezetten sokat ír az öregedésről és élcelődik is saját magán például azért, hogy a színpadon már teleprompterre van szüksége; a koncert alatt viszont inkább már azon gondolkodtam, hogyan képes még hetvenévesen is a Priest védjegyévé vált sikolyokat produkálni.

A színpadi látvány sajnos már egy kicsit fapadosabb volt: a valamiféle nukleáris laboratórium pincéjét megidéző díszlet is kissé megmosolyogtató volt, a háttérvetítések viszont egyenesen gagyik. Az animált lángcsóváknál például sokkal jobb lett volna többször látni a zenészeket közelről (ez csak a végén volt pár percig), vagy Glenn Tiptont egy archív felvételen a Victim of Changes alatt. Ő egyébként a turné néhány korábbi állomásán a ráadásban csatlakozott a zenekarhoz, nálunk ez elmaradt.

A majdnem kétórás koncert egy négydalos ráadással zárult, majd megjelent a kivetítőn a The Priest will be back felirat. A Judas Priestben láthatóan tényleg van még erő, úgyhogy remélhetőleg beváltják az ígéretüket, és a következő turnén is elkanyarodnak erre.

szöveg: Sallai László
fotók: Szvacsek Attila

 

The Dead Daisies

the_dead_daisies-bp-2022_sac5760.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5745.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5757.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5772.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5796.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5804.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5846.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sac5896.jpg

the_dead_daisies-bp-2022_sad3121.jpg

 

Judas Priest

judas_priest-bp-2022_sac5995.jpg

judas_priest-bp-2022_sac5952.jpg

judas_priest-bp-2022_sac5960.jpg

judas_priest-bp-2022_sac5977.jpg

judas_priest-bp-2022_sac6009.jpg

judas_priest-bp-2022_sac6022.jpg

judas_priest-bp-2022_sac6070.jpg

judas_priest-bp-2022_sac6104.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3226.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3250.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3281.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3333.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3412.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3449.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3459.jpg

judas_priest-bp-2022_sad3469.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/07/12/van_meg_bennuk_boven_ero_ilyen_volt_a_judas_priest_a_sportarenaban
Van még bennük bőven erő – Ilyen volt a Judas Priest a Sportarénában
süti beállítások módosítása