„Pünkösdi szerelem a Kakas Presszó neonjai alatt” – Dal- és klippremier! Solére feat. Beton.Hofi: Nem ijeszt meg

2022.07.07. 10:48, srecorder

solere-betonhofi.jpg

Így jellemezte Solére Nem ijeszt meg című új klipjének hangulatát Beton.Hofi, amelyben ő maga is közreműködik.

Az elektronikus space-pop, UK garage vonalon mozgó, de zeneileg egyre sokszínűbb popénekesnő most egy lazább, vagányabb oldalát mutatja meg. „Ádámmal (Beton.Hofival) tavaly szeptemberben elmentünk egy dalszerző táborba, ahol három napot töltöttünk együtt, és ez a három nap alapozta meg a barátságunkat is. Azóta olyan nekem, mintha a bátyám lenne, ritka őszinte kapcsolatban állunk egymással. A dalt Monkeyneckkel és Balogh Tomival írtuk egy ottani session alatt, Ádi már a kész beatre sétált be, tetszett neki, és 5 perc alatt kész is lett a verzéje. Így lényegében egy éjszaka alatt meg is volt a demó. A klipben a barátaink szerepelnek, és a kamera mögött ugyanez a helyzet, az ebből áradó őszinteség járja át az egészet némi flexeléssel megfűszerezve. Borzasztóan hálás vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül, és nem kell már lefutott köröket futnom olyanokkal, akikkel nem éri meg!” – mesélte Szigeti Zsófi, azaz Solére a dal és a klip születéséről. „Ugyanakkor pont annyira gonddal és törődéssel kimunkált a zene és annak hangulata, mint amilyen gyorsan született. Emellett pedig nekem meg a 2000-es évek eleji VIVA TV-s vibe: Jo Lo, Ashanti, Fat Joe – tette hozzá Beton.Hofi, aki nyáron jön ki Playbánia című új lemezével.

ŐK A MAGYAR SZUPERCSAJOK.

A Nem ijeszt meg klipje a Smúzproductions gyártásában készült, és a rendező Generál Kristóf is azt emelte ki, hogy egy baráti kör jelenik meg benne: „Az ebből adódó oldott légkör megtartása volt a célom. Egyes snitteknél pontosan tudtam, hogy mit szeretnénk látni, máskor viszont felvázoltam egy keretet és hagytam, hogy a társaság természetesen, magától kezdjen mozogni abban, ezzel is erősítve a klip spontán hangulatát.”

Solére számára igen aktív az idei év, januárban jelent meg első EP-je, a Recorderen debütált Másért, amelynek címadójával A Dal 2022 döntőjébe is bejutott, majd ezt követte a Brenkával közös, párkapcsolati szerepeket boncolgató Védtelen. A Hajógyár műsorvezetőjeként is dolgozó Solére-t a nyáron el lehet csípni a legtöbb fesztiválon (köztük a Szigeten is), ma este, azaz július 7-én pedig Saya Noéval ad közös koncertet az A38 Hajó teraszán (jegyvásárlás, Facebook-esemény), jövő héten pedig az Akvárium Klubba költözött Reflektor Fesztiválon játszik. Hamarosan elkészül az első nagylemeze is, amely a tervek szerint novemberben jelenik meg.

„HŰ TÁRSAM VOLT A SZERELMI CSALÓDÁSOK ALATT” – SOLÉRE KEDVENC 2021-ES ZENÉI

„FELHORPASZTANÉK A PACEKRA EGY PIACOS SZEMÜVEGET” – BETON.HOFI KEDVENC 2021-ES ZENÉI

 

Solére a Facebookon.

Beton.Hofi a Facebookon.

fotó: Sivák Zsófi

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/07/07/_punkosdi_szerelem_a_kakas_presszo_neonjai_alatt_dal-_es_klippremier_solere_feat_beton_hofi_nem_ijes
„Pünkösdi szerelem a Kakas Presszó neonjai alatt” – Dal- és klippremier! Solére feat. Beton.Hofi: Nem ijeszt meg

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4917876589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása