Mázsás illékonyság – Keeley Forsyth

2022.07.06. 10:57, vferi

untitled-1_1.jpg

Keeley Forsyth nem evilági dallamaiból letaglózó és nehezen magyarázható ösztönszerűség árad. Bénító élmény hallgatni, ahogy kiénekli magából démonait. Ez a cikk először a Recorder magazin 95. számában jelent meg.

Keeley Forsyth több mint két évtizedes színészi pályája annyira elhanyagolható, hogy leírni sem érdemes azoknak a brit matiné- és űrkitöltő sorozatoknak a címeit, amelyekben mellékszereplőként megfordult. A rend kedvéért persze meg lehet említeni, hogy játszott – illetve látható volt – az első A galaxis őrzőiben, de ez nem jelent sok mindent. Keeley Forsyth – mondjuk ki – nem színész. Avagy, nem igazán színész. Annak ellenére, hogy első lemezét 40 évesen adta ki, Forsyth mindig is énekes-dalszerző volt. Ez a 2020-as Debris lelkekbe metsző dalainak hallatán teljesen egyértelmű volt azoknak is, akik valamilyen véletlen folytán a tévéképernyőkről ismerték. 

Forsyth nyelve 2017-ben egy fizikai és pszichés összeomlást követően lebénult, kénytelen volt újra megtanulni beszélni. A Debris ennélfogva önterápiás lemezként is értelmezhető. Forsyth az éneklésen keresztül újra felfedezte hangját. Ez a hang többértelmű: egy velőtrázóan egyedi orgánum és egy egzisztenciális frusztrációival, pszichológiai félelmeivel, valamint a mindennapok keserveivel őszintén és bátran szembenéző újjászületett komponista-előadóművész kompromisszumokat messzire kerülő saját hangja

Forsyth énekét körbe lehet ugyan írni, de sok értelme nincs. Be fog ugrani Nico, Marianne Faithfull, Peggy Lee, Lisa Gerrard, Diamanda Galás, Anohni vagy akár Beth Gibbons, de végtelenül komor, torokszorítóan boldogtalan előadásmódjából, nem evilági hanghordozásából és bizarr dallamaiból olyan nehezen magyarázható ösztönszerűség árad, ami leginkább csak a néhai Scott Walkert jellemezte. Letaglózó és alkalmanként kifejezetten ijesztő élmény hallgatni, ahogy sebzetten, megtörve, védtelenül énekli ki magából démonait. 

wide1_163.jpg

Kompozícióinak tudatosságához kétség sem fér: minden egyes furcsán ejtett betűnek, szétcsúsztatott szótagnak, remegésnek, hajlításnak, tempó- és hangerőváltásnak helye van. Tök mindegy, hogy épp verset szaval, suttog-motyog, drámaian kifakad vagy akár áriaszerűen szenved (esetleg mindez egyben), a hatás ugyanaz. Borzongás a mozdulatlanságban. Dermesztő kettősség van ugyanis Forsyth öntörvényű performanszában: énekének megfoghatatlan illékonysága mázsás súllyal nehezedik a mellkasokra. Elég ez ahhoz, hogy elvesszünk klausztrofób mentális, emocionális és spirituális örvényvilágában. A zene mintha másodlagos lenne, de csak mintha.

Ahogy Forsyth éneke, zenéje sem kategorizálható. A Debris dalaiban minimalista modorban, rendkívül visszafogottan úsznak egymásba kicsavart és széttört folkszerű dallamdarabok, csendes-bús ambient-hangképek, valamint gitárra, csellóra és brácsára komponált, gyászmiséket idéző témák, kerülve a zsáneridézeteket, de a változatosságot is (utóbbi felfogható hibaként és erényként is). A zene helye Forsyth bemutatkozó albumán az alázatosságban van: teret adni és kiemelni az éneket, a szövegeket. „Is this what madness feels like?” – teszi fel a visszhangzó kérdést az énekes (Lost), a visszhang pedig nem múlik, nyúlik, terjeng, körkörössé válik és beleveszik a baljós hangszőnyegbe, mesterien utalva Forsyth elmeállapotára. A lemezt záró bámulatos Start Again az egyetlen szerzemény, amelyben felbukkan némi elektronika, némi ritmizáltság, sőt, némi remény is. 

A Debris a depresszió, a stressz, az elfojtott harag és a szorongás lemeze, de Forsyth – némi hiányérzetet hátrahagyva – kerüli a konkrét introspekciót, inkább csak utalgat, implikál, enigmatikus és esetenként kissé klisés költői képekkel. Nem egy Fiona Apple, de annyi baj legyen. Nem „énként” van jelen, a hangja beszél helyette. Abban ott van ennek a rohadt életnek minden fájdalma és gyötrelme.

Ahol a Debris befejeződött, ott kezdődik az idén megjelent Limbs: az újrakezdés reményteliségénél. A pandémia idegtépő hibernációjából feltámadt Forsyth visszaköveteli a Start Againben épphogy megcsillant optimizmusát, életerejét, hitét. Nyitna a külvilág felé, keresi a kapcsolatokat, félve, bizonytalanul: „Who will be my friend? As the day comes to a close” – énekli, szinte könyörögve azért a melegségért és önfeladásért, a humánumért, ami fájdalmas következetességgel hiányzik a lemez dalaiból (és sajnos talán életéből is). 

A Limbs mindössze 26 percnyi maradandó tagló, amelyben gyönyörű, értelmezhetetlen egységbe oldódik az üresség és a teljesség: Forsyth már a helyét keresi saját életében, ez a hely azonban rideg és magányos. De legalább – ellentétben az első lemezén hallhatókkal – már élhető. A főként a családi életet, a szülővé válás traumatizáló következményeit körbejáró dalszövegek továbbra is homályosak, ami ugyan teret ad az értelmezéseknek, de a szkeptikus kétkedésnek is. Mondjuk ez a nő a Magyar Közlönyt is fel tudná úgy énekelni, hogy a hideg rázza tőle a népet.

A Limbs sokkal letisztultabb, sokkal szikárabb, egyszerűbb, pőrébb anyag elődjénél. A vonósok helyét átveszik a szintetizátor és a zongora lassú, kitartott, sötét semmibe lebegő dallamfoszlányai, a néhol majdhogynem ritmusosan lüktető organikus drone, az avantgárd-minimalizmus hangkísérletei. A Limbs hangzása nagyobb, közelibb, bekebelez és átjár, ami annak tükrében bravúr, hogy jóval kevesebb dolog történik rajta. Forsyth hangjának és mondandójának már semmi nem szab határt. Nyers, érzéki, emberietlenségében is fenséges éneke az orgonahangok, finom búgások, halk basszuspengetések, tovaszálló csilingelések és vastag csendek ölelésében vájja magát mélyen a hallgató halántékába. A Limbs dalain válik felszabadítóan bizonyossá, hogy alig akad hozzá fogható. 

szerző: Pernecker Dávid

https://recorder.blog.hu/2022/07/06/mazsas_illekonysag_keeley_forsyth
Mázsás illékonyság – Keeley Forsyth

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8717858933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása