„Sosem tudhatod, mikor halsz meg, szóval érdemes kiélvezni az időt, ami megadatott” – Simon Bonney (Crime & The City Solution)-interjú

2022.07.05. 17:38, soostamas

3l6a5934_lr.jpg

34 év után újra Budapesten játszott és pazar koncertet adott június végén a Crime & The City Solution, amelynek főnöke, Simon Bonney a Bad Seedsben és a Crime-ban is játszó Mick Harvey-val költözött át a ’80-as évek közepén Európába, hogy előbb a londoni, majd a berlini színtér egyik meghatározó együttesévé váljanak. Szerepeltek a Berlin felett az égben, kiadtak jó pár emlékezetes lemezt, és lenyűgöző az is, hányszor szervezték újjá (sikeresen!) önmagukat. Simon Bonney-val a folyamatos újrakezdésről, a Nick Cave- és Bad Seeds-párhuzamokról, a Wim Wendersszel való sorsfordító munkáról és Mark Lanegan kulcsszerepéről is beszélgettünk A38-as koncertjük előtt.

Egyszer már felléptetek Magyarországon, 1988-ban, a legendás Fekete Lyukban.

Pont ezt mondtam a többieknek is. Arról győzködtek, hogy még nem játszottunk Budapesten, de én úgy emlékeztem, hogy igen, szóval megnyugtató, hogy ezt mondod.

Mire emlékszel abból a buliból?

Bárcsak emlékeznék! De nem akarok hazudni, ez már piszok rég volt, a memóriám pedig annyira azért nem jó. Akkoriban Berlinben volt a bázisunk, és amint lehetőségünk nyílt rá, elkezdtünk keleten is turnézni. Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Magyarországon is felléptünk. Nagyon érdekes tapasztalat volt, mert egy teljesen új közönségnek játszhattunk. Az általános benyomásom az, hogy nagyon jól sikerültek ezek a kelet-európai koncertek. De sokkal élénkebben él bennem az, amikor Budapesten nyaraltam a ’90-es évek elején. Akkor Bécsben éltem, onnan jöttünk át, és nagyon megmaradt bennem a Budai várban lévő Hilton Szálloda. Élvezetes nyaralás volt.

ILYEN VOLT A CRIME & THE CITY SOLUTION A38-AS KONCERTJE.

3l6a5874_lr.jpg

Egyszer úgy fogalmaztál, hogy Mick Harvey megmentette az életedet, amikor a 80-as évek közepén áthozott Ausztráliából Londonba.

Ha Mick nem szervezte volna meg az egészet, ha nem támogatott volna, akkor valóban nem lett volna zenekar.

Mi történt volna veled, ha Ausztráliában maradsz?

Még belegondolni sem akarok. Semmi jó. Az a színtér, amit otthagytunk, nagyon egészségtelen volt. Európában is voltak problémák, de az egy sokkal jobban működő színtér volt. És termékenyebb.

Mi volt a baj az ausztráliai punkszíntérrel?

Sok zenész elment a tengerentúlra, mert Ausztrália nagyon nagy ország, és a rockot, a poszt-punkot, vagy bármilyen alternatív zenét nem igazán értékelték ott. A közönség kicsi, amiről könnyű elfeledkezni most, hogy Nick Cave arénákat tölt meg, de kezdetben mindenkit ismertünk a közönségben, mert húsz főből állt az egész. Tényleg egy kis mag alkotta a színteret, ami szemben állt az ausztrál zenei világ többi részével. Volt egy bizonyos fokú ellenségesség velünk szemben. A hetvenes évek végén nem volt ott olyan támogató környezet, amiben ki lehetett volna bontakozni ilyen zenével, és ez rossz hatással volt az emberekre is.

Londonban újjászerveztétek az együttest Mick Harvey-val, majd Berlinbe tettétek át a székhelyeteket. Azt hallottam, hogy a Crime & The City Solution korábbi felállásai közül ezt a berlinit tartod a legjobbnak. Miért?

Mert ebben jött össze a zenészek megfelelő kombinációja. Ott volt Mick Harvey a maga különleges zeneiségével és dalszerzői képességével. Mellé jött Alexander [Hacke gitáros] és Chrislo [Haas billentyűs], akik hatalmas kísérletező kedvvel játszottak. Bronwyn [Adams hegedűs, Simon felesége] a dallamokat, a basszusgitárosunk, Thomas Stern pedig a jazzes hatásokat és ritmusokat hozta a zenekarba. Nekem pedig lehetőségem nyílt félretenni minden addigi prekoncepciómat, hogy mit is jelent a dalszerzés. Felszabadító élmény volt azzal a felállással játszani, ami után már nem akartam más énekesekhez hasonlítani, vagy úgy írni dalokat, ahogy feltételeztem, hogy mások írnak. Az Alexanderrel közös zenélés arra inspirált, hogy a saját fejem után menjek. De a Wim Wendersszel való munka is hasonló hatással volt rám.

Korábban milyen énekesekre akartál hasonlítani, illetve milyen prekoncepciód voltak a dalszerzésről?

Nem is arról van szó, hogy valakit utánozni akartam, hanem úgy gondoltam, hogy egy dalnak úgy kell felépülnie, hogy jön a verze, arra egy refrén, majd megint egy verze, arra megint egy refrén, és így tovább. De amikor Alex belépett a zenekarba, kihajítottuk ezt a gondolkodásmódot az ablakon, és többé már nem éreztem korlátozva magam a dalszerzésben. Írhattam a hosszú számaimat, amikre a zenekar azt mondta, hogy persze, miért ne játszanánk ilyesmit, míg mások lehet, hogy nem tudtak volna mit kezdeni velük. Engem mindig is a hosszú, történetmesélő számok inspiráltak. A Sister Ray a Velvet Undergroundtól, a The End a Doorstól, vagy a When the Music’s Over élő verziója, de nem tudtam, hogyan valósítsam meg őket.

Ebben segített a közös munka Wim Wendersszel?

Igen, mert ezek a dalok tulajdonképpen filmek. Wimmel nagyon könnyű volt dolgozni. Nyitott volt az ötletekre. Persze ő volt a rendező, ő mondta ki a végső szót, de ha felvetetted, hogy mi lenne, ha ez vagy az lenne a háttérben, és tetszett neki az ötlet, akkor elfogadta, adott hozzá szakembereket és egy kis pénzt is, hogy megvalósítsd. A legnagyobb tanulság mégis az volt, hogy láttam, hogyan működik a zene egy filmben. Ez nagymértékben hatott a saját dalaimra is. A Berlin felett az ég fordulópont volt a dalszerzői fejlődésemben. Ott éreztem rá, zene és film hogyan alkot egységet. Én nem vagyok zenész; én inkább kisfilmeket írok, amelyekben zenére ültetem át a szavaimat.

Wim Wenders nagy rajongója volt a Crime-nak és a Bad Seedsnek is. Láttad őt a forgatás előtt a koncertjeiteken?

Nem. Nem tudok róla, hogy Wim nagy koncertre járó lenne. Persze lehet, hogy az.

Hozzád melyik Crime-lemez áll a legközelebb?

Több is: nagyon szeretem a Shine-t, a Paradise Discotheque-t és az American Twilightot. Ezeken sikerült a legjobban megvalósítani az elképzeléseinket. A Shine-t áthatja egyfajta öröm, mert gyorsan készült, különösebb erőlködés nélkül. Ez volt az első lemez, amit a berlini felállás készített, és ebből az egymásra találásból természetesen és könnyedén megszületett az album. Ilyen értelemben az egy ártatlan lemez. A Paradise Discotheque már egy érettebb album, amely megmutatta az embereknek, hogy mennyit fejlődtünk zenekarként, és milyen messzire tudtuk kitolni a dalszerkezet határait. Az American Twilighton pedig jó volt visszatérni a zenéléshez, miután sok ideig mással foglalkoztam, és hát azon is nagyszerű zenészek játszottak, akik nélkül nem is készülhetett volna el. [Az American Twilightot is egy igazi supergroup játszotta fel: Alexander Hackle mellett a Woven Hand-főnök David Eugene Edwardsszal gitározott, a Dirty Three-ben a jelenlegi Nick Cave-társ Warren Ellisszel játszó Jim White dobolt, a Swansban, a Dirtbombsban, a Spiritualizedban és számos más együttesben megfordult detroiti Troy Gregory basszusozott, Hackle felesége, a berlini Love Parade-alapító Danielle de Picciotto autoharpon játszott, Bronwyn pedig hegedült – S.T.]

1990-ben, a Paradise Discotheque-kel a kreatív csúcsára ért a berlini felállás. Miért oszlattad fel egy ilyen jó lemez után a zenekart?

Ez nem volt szándékos. Tettem olyan dolgokat, amiktől vége lett a zenekarnak, de nem ez volt a cél. Elköltöztem Amerikába, és logisztikai szempontból lehetetlen volt folytatni a zenekart. Valamint kiadtam egy szólólemezt, amit nem a zenekar alternatívájának tekintettem, hanem úgy gondoltam, párhuzamosan építem majd a szólókarrieremet a Crime & The City Solutionéval, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem csináltunk több lemezt.

Tíz éve interjúztunk Mick Harvey-val, akiben elég keserű érzések maradtak a Crime lezárásával kapcsolatban. Megbeszéltétek azóta a dolgokat?

Csak a legjobbakat kívánom neki, hatalmas megtiszteltetés volt vele játszani, de nem beszéltem vele már régóta.

OLVASD EL, MICK HARVEY HOGYAN LÁTTA A CRIME & THE CITY SOLUTION FELOSZLÁSÁT.

3l6a5932_lr.jpg

A Crime-ot – részben a tagságbeli átfedések miatt is – sokan hasonlították annak idején a Bad Seedshez, téged pedig Nick Cave-hez. Ez hogyan érintett?

Szerintem ez egy nagyon felületes párhuzam. Csak azért, mert Nick Cave és én is ausztrálok vagyunk, és a szavak emberei, és átjöttünk Európába, azt mondták, hogy ugyanolyan zenét játszunk. Pedig ez egy pontatlan megállapítás. Frusztráló, ha az emberek a Bad Seeds szűrőjén keresztül hallgatják a zenénket, mert az se nekik, se nekünk nem szolgáltat igazságot. Szerintem a világot két részre lehet osztani: A vadász éjszakájára és Az iguána éjszakájára. Én Az iguána éjszakája vagyok, Nick pedig A vadász éjszakája. Nagyon szeretem Nicket, de elég eltérő a világképünk, és a felszíni hasonlóságokon túl sokkal több minden van választ el minket.

Miben különbözik a világképetek?

Más dolgok érdekelnek minket. Én például biztosan nem írtam volna meg a Mercy Seatet vagy a Red Right Handet. Engem inkább a The Last Dictator érdekel: a hatalmi dinamikák a társadalom, a politika és az egyén szintjén is. Ha írók lennénk, más műfajokban alkotnánk. Én a mágikus realizmust szeretem. Az alkotói módszerem pedig a megfigyelésre épül. Nem helyezem bele magam a sztoriba, és nem ítélkezem, nincs véleményem róla, hogy a karakterek cselekedetei nemesek vagy alávalók, csak lefestek egy életképet. Én a karakterek szemén keresztül akarom látni a világot. Nick nevében viszont nem beszélhetek.

Volt egy egészséges rivalizálás a két zenekar között a londoni és a berlini periódusotok alatt?

Nem. Nagyon tisztelem Nicket, és soha nem rivalizáltam vele.

Az American Twilight után sokáig nem lehetett hallani felőled. Hogyan jött vissza az életedbe a zene?

Sokáig azt hittem, mással akarok foglalkozni, aztán rájöttem, hogy mégsem. Akadémiai karrierbe kezdtem, PhD-ztem nemzetközi kapcsolatok szakon, az afganisztáni helyzetről írtam a disszertációmat, de egy idő után nagyon száraznak éreztem az egészet. Rájöttem, hogy a hátralévő éveimet inkább zenéléssel szeretném tölteni. Azt nem bánom, hogy az elmúlt években nem zenéltem, mert így olyan élmények értek, amilyeneket zenészként nem tapasztaltam volna meg. Onnan is tudom, hogy jól döntöttem, hogy most sokkal jobban élvezem a koncertezést, mint valaha. Ebben a felállásban nagyon jó a kommunikáció a zenészek között, szeretem, ahogy játszanak, ugyanakkor pénzügyileg is fenntartható, ellentétben egy-két korábbi felállással.

Mekkora szerepe volt Mark Lanegannek abban, hogy visszatértél a zenéléshez?

Óriási. Mark nagyon nagylelkű volt, hogy meghívott minket a 2019-es turnéjára előzenekarnak, amin duóban, akusztikusan játszottunk Bronwynnal. Máskülönben nem lett volna turnéja a legutóbbi lemezemnek [a 2019-es Past, Present, Future-nek], minden koncertet Mark előzenekaraként adtunk.

Ő vett rá, hogy újra koncertezzetek?

Nem, az akkori menedzserem kereste meg őt, hogy segítsen útlevelet szereznünk, aztán elkezdtünk beszélgetni, és egyik dolog vezetett a másikhoz. Megkérdeztem, hogy elmehetnénk-e vele turnézni, ő pedig igent mondott. És ezt nem tudom eléggé megköszönni neki. Nem ismertem túl hosszú ideig, de az egyik legfontosabb ember volt az életemben. Amikor találkoztunk, azonnal mély kötődést éreztem hozzá. A halála egy szörnyű tragédia. Hallottam felőle néha az előző évben, aztán egy darabig nem, és sejtettem, hogy ez nem jó jel. Amikor újra jelentkezett, elmesélte, milyen beteg volt, és éppen kezdte már jobban érezni magát, amikor megint eltűnt. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, aztán olvastam, hogy meghalt. Az ilyesmi elgondolkodtatja az embert. Sosem tudhatod, mikor halsz meg, szóval érdemes kiélvezni az időt, ami megadatott.

Júliusban stúdióba vonultok a zenekarral. Mire számíthatunk az új lemezen?

Ez a felállás a mostani turné alatt kialakítja a saját hangzását, amit aztán majd becsatornázhatunk az új dalokba. Meg vagyok róla győződve, hogy ez egy remek lemez lesz. Úgy érzem, ebben a zenekarban benne van egy nagyszerű album.

interjú: Soós Tamás
fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

https://recorder.blog.hu/2022/07/05/simon_bonney_crime_and_the_city_solution_interju
„Sosem tudhatod, mikor halsz meg, szóval érdemes kiélvezni az időt, ami megadatott” – Simon Bonney (Crime & The City Solution)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1117875655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása