Hétfőn Judas Priest a Sportarénában!

2022.07.05. 13:08, srecorder

judaspriest.jpg

Július 11-én négy év után újra Budapesten koncerteznek a heavy metal alapító atyái.

Legutóbb 2018-ban jártak Magyarországon, akkor szintén a Sportarénában adtak emlékezetes koncertet, amin a heavy metal divatdiktátora, Rob Halford a nyugdíjkorhatár felett is lenyűgöző, ikonikus formát mutatott. Itt nézhettük meg élőben a Judas Priest új turnéfelállását is, amiben az előrehaladott Parkinson-kórja miatt már csak elvétve koncertező Glenn Tipton és a 2011-ben kilépett/visszavonult K.K. Downing legendás gitárduója helyett már Richie Faulkner és a Priest legutóbbi lemezét, a Painkiller óta a legjobb formájukat mutató Firepowert felbikázó producerzseni, Andy Sneap gitározott. A zenekar pedig olyan jól teljesített, hogy érthető módon hatalmas felhördülést váltott ki év elején a rajongókból, amikor azzal az ötlettel állt elő Halford, hogy egy gitárossal, Sneap nélkül induljanak el az 50 Years of Heavy Metal turnéra. A „botrány” után szerencsére hamar visszakoztak, így a jelenlegi körúton is az erős formát mutató, már a Firepower folytatásán dolgozó felállásban láthatjuk a Priestet, akiket hosszú idő után idén ősszel végre a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beiktatnak.

TALÁLKOZUNK A BÍRÓSÁGON! JAMES VANCE KONTRA JUDAS PRIEST

Előttük egy igazi hard rock supergroup, a jelenleg Glenn Hughest, a Whitesnake-gitáros Doug Aldrichot, az egy időben Billy Idol és Ozzy Osbourne mellett is doboló Brian Tichy-t, és a zenekar alapító-gitárosát, David Lowy-t a soraiban tudó The Dead Daisies játszik.

Jegyvásárlás. A koncert Facebook-eseménye.

fotó: Simone Di Luca

https://recorder.blog.hu/2022/07/05/hetfon_judas_priest_a_sportarenaban
Hétfőn Judas Priest a Sportarénában!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr517875453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása