Neofolk vs. post-industrial – Ilyen volt az :Of The Wand And The Moon:, a Trepaneringsritualen, a Kollaps és a Scivias az Instantban

2022.07.03. 10:20, FRecorder

wand_kollaps_trepa2022_49.jpg

A parkos és arénás koncertbeszámolók sora után egy hajtűkanyarral most fejest ugrunk az undergroundba, és megnézzük, hogy milyen volt az év egyik legizgalmasabb szubkulturális koncertje, ahol a neofolk és post-industrial különböző irányaiból érkező dán :Of The Wand And The Moon:, a svéd Trepaneringsritualen, az ausztrál Kollaps és a magyar Scivias lépett fel. Nemhogy a fellépőkről nem hallottál, de még a műfajnevek sem ismerősek? Fotógalériával megfejelt beszámolónkban ezeket is körbejárjuk kicsit.

A hazai (nagyon tágan értelmezett) goth / industrial közösség tavaly egyszer már bevette magának az Instant koncerttermét, amikor a Twin Tribes látogatott el hozzánk, az ő, a maguk stílusában maximálisan populárisnak számító, de szélesebb közönségnek is fogyasztható goth rock és poszt-punk közt egyensúlyozó zenéjük pedig, ahogy várható volt, elég szépen meg is töltötte a helyet. A közelmúltban pedig újra egy olyan koncert volt ott, ami többé-kevésbé ugyanazt a közönséget mozgatta meg, most viszont a blindblindblind szervezésében négy olyan nagyon különböző zenekar lépett fel, ami még a (nálunk aztán pláne) marginálisnak számító szubkultúrán belül is marginális műfajokat képviselt. Emiatt én a koncert bejelentésekor még kicsit bizonytalan voltam, hogy oké, hogy a zeneileg messze legbefogadhatóbb főzenekar relatíve nagy névnek számít a maga műfajában, de nem lesz-e így is túl nagy az Instant (tippre olyan hatszáz fős) terme ennek a koncertnek? De szerencsére nem lett az. Telt ház persze nem volt, de kábé fél igen, és mivel ezek nem olyan zenék, hogy mindenki a színpad elé tömörölne, ha kissé szellősen is, de kifejezetten szépen megtelt a terem.

A kisebb fesztiválként is felfogható program egyébként úgy jött össze, hogy a három külföldi fellépő két különálló turné részeként járta be Európát, de a turnék pár állomásra összefonódtak, a pesti koncerthez pedig még hozzácsapódott a több évtizedes múltra visszatekintő és az évtizedes hallgatását itt megtörő, új felállással koncertező Scivias is. Ők a '90-es évek elején indultak, amikor hozzánk is elért az akkoriban fénykorát élő, sok ponton összefonódó neofolk és martial industrial irányzat (pl. Death In June, Current 93, Sol Invictus és valamennyire Boyd Rice), és ezeket keverték némi modern klasszikus zenével és egyéb hatásokkal.

Na de akkor álljunk is meg, és nézzük meg kicsit, hogy mi is az a neofolk és a martial industrial? A neofolk név igazából kicsit csalóka, és nem feltétlenül azt fedi, amit első hallásra gondolnánk, azaz nem valamifajta újragondolt népzene, habár akadhatnak benne ilyen elemek is, de emellé jön még a zajos industrial, a melankolikus, gitáros-éneklős-dalszerzős hangzás, valamint egy kis pszichedélia is felbukkanhat, ahogy egy sor más műfaj is. A "folk" jelző részben amiatt ragadt rá a műfajra, mert a szövegekhez az inspirációt gyakran letűnt korok, civilizációk, népek tradíciói, mítoszai, vallásai, értékrendjei, valamint ezoterikus, spirituális témák és ezeknek a furcsa keverékei adják. De még ez sem törvényszerű, a spirituálisabb vonal mellett más témák is ugyanúgy megjelenhetnek, és igazából már a fentebb felsorolt úttörők közt is mindegyik más volt, és lemezenként vagy akár lemezeken belül is drasztikusan különböző hangzások kerültek elő náluk (ez különösen igaz a Current 93-re). Ennek az első, a '80-as években felbukkant generációnak a képviselői, azt leszámítva, hogy egy sok helyen összefonódó baráti (vagy éppen nem túl baráti) társaságot alkottak (sok szálon kötődve a Psychic TV-hez is), nagyon nehezen körbehatárolhatók zeneileg, nem csoda, hogy a műfajnevet is csak később a rajongók ragasztották rájuk. A martial industrial pedig egy megintcsak elég tágan értelmezhető, félig utód-, félig rokonműfaj, ami részben az egyes neofolk előadóknál előforduló témákon alapul, részben pedig az olyan zenéken, mint az ipari hangzást bombasztikus klasszikus zenei elemekkel ötvöző és a totalitáriánus diktatúrák képi és zenei világát is előszeretettel megidéző Laibach.

Az első neofolk-generáció teljesen új utakat nyitó és néha kicsit az őrület felé kacsintgató zsenialitását és kiszámíthatatlanságát követő második hullámban is akadtak bőven nagyszerű produkciók, de olyanok is, akik számomra kissé túl komolyan vették magukat, valamint a spirituális és ezoterikus témákat, és az igazat megvallva, nekem a maga idejében nemzetközileg is elég komoly elismerést szerző Sciviasról is többnyire ez volt a benyomásom. Abban az időszakban egyszer láttam csak őket, valamikor a kétezres évek első felében, és abból csak annyi maradt meg, hogy nagyon nem az én világom. Most azonban részben más volt a helyzet: a keresztény tematikából merítő szövegmondás, szavalás továbbra is távol áll tőlem, ahogy a hagyományosabb martial / neo-classical inspirálta zenék sem mozgattak meg, de az első egy-két szám után elkezdett egyre izgalmasabb irányokba kanyarogni a zenéjük, rockosabb, néhol már pszichedelikusabb, krautrockosabb témákkal, majd előkerült egy szaxofon is, ami pedig a '80-as évek underground hangzását is behozta egy kicsit. Szóval annak ellenére, hogy nem igazán számítottam rá, hogy tetszeni fog a zenéjük, végül egész kellemes meglepetést okozott a koncertjük.

wand_kollaps_trepa2022_12.jpg

A manapság már svájci központtal működő, eredetileg ausztrál Kollaps esetében a körülöttük történt változások ellenére sem voltak meglepetések: habár az együttes harmadik (de első Európában felvett) lemeze a koncert utáni napon jött csak ki, az arról származó dalok is egy az egyben vitték tovább a korábbi irányt, és annak ellenére sem veszett el a koncertjük erejéből semmi, hogy két új tagja is van a triónak. Így kb. papírforma szerint ők lettek nálam az este csúcspontjai. Már amikor először láttam őket (még 2018-ban az Aurórában), a zenekarvezető és mára egy szem alapítótag Wade Black szerint amúgy nem olyan jól sikerült fellépésen, akkor is az államat keresgélve állapítottam meg, hogy ők az utóbbi pár év egyik legjobb koncertzenekara.

A Kollaps elsősorban az első generációs ipari zenék (mint a Throbbing Gristle, S.P.K., Test Dept.) szellemiségét továbbvivő és azok zenéit különböző irányokban továbbgondoló, összefogóan post-industrialként emlegetett műfajoknak a legextrémebb szegleteiből merít, és a klasszikus, fémcsapkodós industrialtól az inkább a power electronics előadókra jellemző brutálisan zajos, monoton, pulzáló, repetitív hangfolyamon és a széttorzított éneken át a noise zenék extremitásáig most is volt itt minden (és milyen jól jött ehhez az Instant nagyszerű hangtechnikája!). Abszolút lehengerlő koncert volt, ami a közönség többi részét vagy szintén teljesen beszippantotta... vagy éppen ideiglenes távozásra bírta. De ez tényleg az a fajta zene, amit csak szeretni vagy gyűlölni lehet.

wand_kollaps_trepa2022_27.jpg

Trepaneringsritualen is a post-industrial vonulatba tartozik, de egészen máshonnan közelít hozzá, mind szövegekben, mind a borítókon, mind pedig külsőségekben kimaxolva a ritual industrial irányt. Az igazából egyszemélyes projektként működő Trepa mögött álló Thomas Ekelund nagyjából az ezredforduló környékétől kezdett egyre gyakrabban fel-felbukkanni a svéd industrial színtéren, ez a projektje pedig kb. 15 éve indult, de a saját hangját a 2014-es Perfection & Permanence lemez idejére találta meg, amin a rituális hangzást a dark ambient és klasszikusabb industrial mellett elkezdte egy leginkább a black metalra emlékeztető, agresszív, kántálásszerű énekstílussal keverni. Nem csoda, hogy az eddigi egyetlen hazai koncertjén is két black metal csapat előtt lépett fel 2018-ban. Az akkoriban kijött Kainskulton még vitte tovább a Perfection hangzását, a többi azóta kijött anyaga viszont már inkább a dark ambienthez kanyarodott vissza. A kvázi ismeretlenségből viszont azzal a két lemezzel és az azokon alapuló koncertekkel tört ki, így az a kissé fura helyzet állt elő, hogy – mivel zeneileg utánpótlás abban a stílusban egyelőre nem nagyon van –, így jó pár év elteltével is még azoknak az anyagaival turnézik, így kicsit olyanná vált, mint egy múltból élő repertoárzenekar.

A koncert felépítése is maradt ugyanaz, az első pár dalt egy vászonzsákkal a fején, hóhérkötéllel a nyaka körül nyomja le, majd a maradékot már enélkül fejezi be, és bár így is eléggé átütő a produkció, no meg a régi számok még mindig kiválóak a maguk tömény, monoton súlyosságával, azért az évek alatt megkopott a korai koncertek egyedi varázsa. A régi kis, koponyával, füstölővel és egyebekkel felszerelt oltár a múlté, újításként viszont van egy élő dobos, aki koncertszerűbbé teszi az élményt, de közben a bombasztikus industrial alapok éléből is elvesz egy kicsit. Viszont, ahogy írtam, így is bőven átütő az egész, a visszhang is maximálisan pozitív volt, csak a régebbi koncertekhez hasonlítva jött ez most be kevésbé, de ez meg simán lehet, hogy csak személyes preferencia dolga.

wand_kollaps_trepa2022_32.jpg

És ha már személyes preferencia: be kell valljam, az :Of The Wand And The Moon: sose tartozott a nagy kedvenceim közé. A korai lemezek gyakorlatilag egy-az-egyben próbálták lemásolni a Death In June-albumok hangzását, énekstílusát, mindenét, csak éppen a DIJ mögött álló Douglas P. dalszerzői zsenije hiányzott, és így a melankolikus-gitározós-mélyhangonéneklős zene nem katartikus vagy varázslatos élmény volt, hanem csak egy kissé unalmas utánérzés. Később azonban az Of The Wand agya, Kim Larsen (akit a pesti koncert előtt a zenei hatásairól faggattunk itt a Recorderen) szépen lassan rátalált a saját hangjára, és bár továbbra is a Death In June-imitáció volt a főcsapás, amellett egyre gyakrabban bukkantak fel egyedibb hangzású, különutas dalok is. Mint a mostani koncerten is a legnagyobbat szóló 2011-es Sunspot, vagy a tavalyi album, a Your Love Can't Hold This Wreath Of Sorrow minden korábbinál sokszínűbb dalai. Ezek után annyira már nem lepődtem meg azon, hogy a korábbi három alkalommal ellentétben, amikor fesztiválokon láttam a zenekart (legutóbb Wroclawban), most eszembe sem jutott az első pár dal után az unalomtól hajtva távozni. Bár még most is be-beütött az "oké, jó ez, de túl erőlködve próbál a nagy példaképhez felérni" érzete, de azok a dalok, amikben Larsen túl tudott lépni azon, hogy mekkora Douglas P.-rajongó, élőben is kiválóan működtek. Az Of The Wand egyébként eddigi egyszer járt csak nálunk, nagyjából tíz éve, a zeneileg kicsit leegyszerűsített, de turnézás szempontjából jóval mobilisabb duó verzójában, most viszont a teljes, zenekari felállásban érkeztek, ami sokkal teltebbé, élőbbé tette a hangzást.

wand_kollaps_trepa2022_47.jpg

Míg a zenekarok közül volt, ami többet, és volt, ami kevesebben adott a vártnál, és olyan is, ami pontosan azt nyújtotta, amire számítani lehetett, maga a rendezvény mindenképpen az első kategóriába tartozott, vagyis simán túlteljesített. Időtlen idők óta nem szervezett itthon senki nagyobb klubkoncertet, ami ezekkel a műfajokkal foglalkozott volna, így egyszerre volt üdvözlendő és bátor dolog belevágni és (pár korábbi neofolk és post-industrial klubbuli látogatottságát ismerve) kicsit vesztett helyzetből indulva sikerre vinni az estét. Szóval már csak abban kell reménykedni, hogy lesz a dolognak hasonló kaliberű folytatása is.

Szöveg és képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

 

Scivias

wand_kollaps_trepa2022_01.jpg

wand_kollaps_trepa2022_02.jpg

wand_kollaps_trepa2022_03.jpg

wand_kollaps_trepa2022_04.jpg

wand_kollaps_trepa2022_05.jpg

wand_kollaps_trepa2022_06.jpg

wand_kollaps_trepa2022_07.jpg

wand_kollaps_trepa2022_08.jpg

wand_kollaps_trepa2022_09.jpg

wand_kollaps_trepa2022_10.jpg

wand_kollaps_trepa2022_11.jpg

wand_kollaps_trepa2022_13.jpg

Kollaps

wand_kollaps_trepa2022_14.jpg

wand_kollaps_trepa2022_15.jpg

wand_kollaps_trepa2022_16.jpg

wand_kollaps_trepa2022_17.jpg

wand_kollaps_trepa2022_18.jpg

wand_kollaps_trepa2022_19.jpg

wand_kollaps_trepa2022_20.jpg

wand_kollaps_trepa2022_21.jpg

wand_kollaps_trepa2022_22.jpg

wand_kollaps_trepa2022_23.jpg

wand_kollaps_trepa2022_24.jpg

wand_kollaps_trepa2022_25.jpg

wand_kollaps_trepa2022_26.jpg

Trepaneringsritualen

wand_kollaps_trepa2022_28.jpg

wand_kollaps_trepa2022_29.jpg

wand_kollaps_trepa2022_30.jpg

wand_kollaps_trepa2022_31.jpg

wand_kollaps_trepa2022_33.jpg

wand_kollaps_trepa2022_34.jpg

wand_kollaps_trepa2022_35.jpg

wand_kollaps_trepa2022_36.jpg

wand_kollaps_trepa2022_37.jpg

wand_kollaps_trepa2022_38.jpg

wand_kollaps_trepa2022_39.jpg

wand_kollaps_trepa2022_40.jpg

:Of The Wand And The Moon:

wand_kollaps_trepa2022_41.jpg

wand_kollaps_trepa2022_42.jpg

wand_kollaps_trepa2022_43.jpg

wand_kollaps_trepa2022_44.jpg

wand_kollaps_trepa2022_45.jpg

wand_kollaps_trepa2022_46.jpg

wand_kollaps_trepa2022_48.jpg

wand_kollaps_trepa2022_49.jpg

wand_kollaps_trepa2022_50.jpg

wand_kollaps_trepa2022_51.jpg

wand_kollaps_trepa2022_52.jpg

wand_kollaps_trepa2022_53.jpg

wand_kollaps_trepa2022_54.jpg

wand_kollaps_trepa2022_55.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/07/03/neofolk_vs_post-industrial_ilyen_volt_az_of_the_wand_and_the_moon_az_instantban
Neofolk vs. post-industrial – Ilyen volt az :Of The Wand And The Moon:, a Trepaneringsritualen, a Kollaps és a Scivias az Instantban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5817871925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása