Magyarradar és klippremier: DALMA

2022.07.03. 14:06, srecorder

dalma.jpg

A Telekom Electronic Beats idei popzenei válogatásán az övé volt az egyik magasan kiugró dal, így nem volt kérdés, hogy Micskei Dalma a Magyarradarunkra is felkerüljön – ráadásul első dala, a deeply klipje is itt debütál.

Mikor indult: Ez a projekt most veszi igazán kezdetét a legelső saját számommal.

Hol indult: A zenéhez való kötődésem és az első próbálkozásaim még a szülőfalumban, Porcsalmán kezdődtek, de ez a projekt már itt, Budapesten.

Tagok, hangszerek: Jelenleg egyedül vagyok és igyekszem mindent magamnak összerakni, de nagyon szeretnék a jövőben magam mellé a koncertezéshez egy dobost és egy zongoristát vagy gitárost (esetleg mindkettőt), aki nem fél az elektronikus kütyüktől sem.

Stílus: Elektronikus dark pop.

Hatások: Az előadó, aki igazán inspirál, az – mint sokakat – Billie Eilish, de emellett Noga Erez, Anne-Marie, Upsahl és a Royal and the Serpent nevét is megemlíteném.

Kiadó: -

Történet: Már egész kicsi korom óta az életem része a zene. Klasszikus zongorával kezdtem, majd belekóstoltam a gitározásba. Később viszont úgy éreztem, az éneklés az, amivel leginkább ki tudom fejezni önmagam. Kipróbáltam magam a népdalénekléstől kezdve a garázspunkon át a dallamos csajmetálig sok mindenben, viszont a Kőbányai Zenei Stúdióban töltött éveim alatt rájöttem, hogy az elektronikus zenében találom igazán a helyem. Egyre jobban kezdett érdekelni az elektronikus zeneírás és az ehhez szükséges programok és kütyük használata. Így az utóbbi években jobban belemélyedtem ebbe, és el is végeztem egy Ableton-képzést a budapesti Producer Schoolban, és ennek köszönhetően született meg a deeply is.

Megjelenések: Eddig még csak covereket készítettem. (Billie Eilish, Little Dragon)

Küldetés: Csak szeretném csinálni ezt, ameddig örömöt okoz nekem, és ha később másoknak is, akkor már duplán megérte.

Jövőkép: Egy album van kitűzve legközelebbi célnak, amire majd ez a szám is felkerül. Ha az elkészült, szeretnék elkezdeni koncertezni minél többet.

Mellékprojektek: Nincsenek most mellékprojektek, szeretnék teljes mértékben most erre koncentrálni. Viszont szívesen kollaborálnék hasonló stílusú előadókkal egy-két szám erejéig a közeljövőben.

Szexepil: Talán a mély, karcos hangomat mondanám annak.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Nekem most óriási elismerés és pozitív visszacsatolás, hogy felkerültem a Telekom Electronic Beats válogatáslemezére.

A deeply-ről: A deeply című számom egy érzelmi vívódás az élettel kapcsolatban. Nagyon sokan elfogadjuk életünk során az „éppen jót”. Nem akarunk változtatni, mert félünk a következményektől. A saját kultúrbörtönünkben élünk, hagyjuk magunkat irányítani és bólogatunk mindenre, amire a többség is. Ez lassacskán átváltoztatja az egész életünket egy monoton szürkeséggé és elnyomja az egyediséget és az egyéniséget. De akkor mi értelme van így élni?

A klipről: A klip egy emeleten forgott az arzenál falain belül. Úgy gondoltuk, ezzel a kissé romos, koszos környezettel vissza tudjuk adni a dal depresszív hangulatát. A klipen belül nincs történeti szál, viszont minden kép a zene szövegét és hangulatát tükrözi vissza. A klipet egy jó barátom, Gábor Bence rendezte, vette fel, vágta, fényelte és effektelte egymagában, amiért ezúton is szeretnék óriási köszönetet mondani neki!

 

DALMA a Facebookon.

Magyarradar és a Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/07/03/magyarradar_es_klippremier_dalma
Magyarradar és klippremier: DALMA

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1417874071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása