Több mint punk - Pécs Underground ’80

2022.07.02. 11:17, vferi

wide2_130.jpg

A nyolcvanas években Pécs menedéket biztosított az underground zenészeknek és művészeknek a diktatúra kontrollja elől. Többek között ezért alakulhatott ki a város alternatív-értelmiségi zenei szubkultúrája, ami több volt a punknál. Koszits Attila Pécs Underground ’80 című hiánypótló könyvének ott a helye az ellenkulturális mozgalmak iránt érdeklődők polcain. Ez a cikk először a Recorder magazin 95. számában jelent meg.

Az egy négyzetméterre eső zenekarok száma feltehetően Pécsen a legmagasabb az országban. Ha eldobsz itt egy követ, az vagy egy bambuló basszusgitárost üt agyon, vagy dalt inspirál, vagy is-is. „Pécs a magyar Liverpool”. Ha valakik igazán unják már ezt a szöveget, azok a pécsiek. Ettől még persze van némi igazság ebben a fáradt lózungban. Van valami a mecseki levegőben vagy a Tettye vízében, amitől valóban megugrott a város bandaszaporulata. Ez a valami pedig nem újkeletű, az igazi pécsi együttesbumm nagyjából negyven éve kezdődhetett. 

Az 1980-as években ugyanis Pécs rendkívül fontos szerepet játszott az ország kulturális életében: az ekkor kialakult alternatív művészeti színtér képviselőinek köszönhetően a város a hazai underground zenei-művészeti törekvések egyik központjává vált. Ez a meglehetősen szűk – ugyanakkor messzire elérő – szubkulturális közeg a hazai kultúrtörténetben egyedülálló volt, nehezen is érthető ezért, hogy miért nem írt még róla senki könyvet. Koszits Attila 2020 őszén megjelent kitűnő kötete épp ezért hiánypótló. 

Az évtizedekig programszervezőként, rádiós újságíróként, lemezlovasként és zenészként (az Öregek Otthona megvan, ugye?) tevékenykedő pécsi szerző a telefonkönyvekre nemcsak méretében és súlyában, hanem a lapjain összenyalábolt információ mennyiségét tekintve is nagyon hasonlító, közel ötszáz oldalas Pécs Underground ’80 első részében a ’70-es és ’80-as évek pécsi kulturális intézményrendszerét és művészeti életét, valamint a város és a kultúrpolitika viszonyát, illetve Pécs művészeti tereit elemzi – nevetségesen kimerítően. A lényeg: mivel Pécs elég messze van Budapesttől, a város ezért menedéket biztosíthatott az underground zenészeknek-művészeknek, szabadabb teret kaphattak itt a kibontakozáshoz, és kevésbé telepedett rájuk a kor diktatúrájának ideológiai és politikai kontrollja.  

A második rész a korszak underground és alternatív zenei színtereit mutatja be korabeli interjúrészletekkel, a szerző visszaemlékezéseivel, plakátokkal és fotókkal és anekdotákkal (a könyv minden szavából süt a belerakott másfél évtizednyi aprólékos kutatómunka). A pécsi underground-avantgárd legfontosabb szereplői főként a helyben megalakult zenekarok, illetve a fiatal képzőművészek, filmesek, fotósok, irodalmárok, színészek közül kerültek ki, akik egyfajta összművészeti hálózatot alakítottak ki. Ugyanakkor a városban gyakran játszó fővárosi (szó esik a Spions, az URH és a Trabant koncertjeiről) és néhány külföldi előadó (a Velvet Undergroundban is énekelő Nico vagy épp Hector Zazou helyi fellépései) is nagy szerepet kapott a színtér alakításában, népszerűsítésében. 

wide1_161.jpg

Koszits talán az első, aki méltó módon emlékezik meg az ország első hiteles alternatív és kísérleti zenét játszó együtteséről, a Hardy Péter színész-rendező (aki a legendásan polgárpukkasztó, zseniális Gruppensexet is elkövette) által vezetett PUF-ról (Pécsi Underground Fórum, illetve Pál Utcai Fiúk, ami nem azonos a most ismert zenekarral). A PUF tökéletesen összefoglalja a pécsi földalattiság egyediségét, a zenekart ugyanis többnyire nem zenészek alkották: keltette itt a zajt fotós-keramikus, képzőművész-rajzfilmes, kiállításrendező, díszlettervező, múzeumi restaurátor, költő-drámaíró is. 

Ha már földalattiság: a Szünet Zenekar, a Közös Rét és a Demokratikus Cirkusz mellett szóba kerül a hazai alternatív színtér egyik legjobbja, a Millenniumi Földalatti Vasútvonal is (csodálatos nevüket, csak a szintén Hardy-féle Bizonytalanság veri), akiket sokkal több embernek kellene ismernie. De ez csak pár zenekar, a kötetben említett sokkal több közül. 

Fontos, hogy az akkori pécsi zenekarok nagy része nem egyszerű punkban gondolkodott. Értelmiségi zenei mozgalom volt, zenéjükre leginkább a kísérletező kifejezésmód volt a jellemző, szövegeik inkább költőiek voltak, a hozzáállásuk a különböző fősodorbeli zenei irányzataihoz képest pedig szinte parodisztikus volt (nem áll mindez távol a Kispál és a Borztól és a kilencvenes évek hasonló, második generációs alterjaitól). Ezért is tudott a hatalom nehezebben beléjük kötni. Nehezen megfogható gondolkodás- és érzésvilágot hoztak létre a városban, amivel sokakat el tudtak érni, meg tudtak szólítani. Koszits szavaival: kollektív identitástudatot teremtettek. 

Koszits az egymáshoz megannyi módon kapcsolódó együttesek mellett a legfontosabb pécsi koncert- és akcióművészeti helyszíneket is részletekbe menően bemutatja. Az egyetem, az egykori Doktor Sándor Művelődési Ház és a Nevelési Központ mellett a város legfontosabb kultúrközpontja akkoriban a Pécsi Galéria és annak pincéje volt, ahol a nyolcvanas évek elejétől szabad volt a pálya az alternatív megmozdulások, kiállítás-megnyitókkal egybekötött művészeti akciók, performanszok és kísérleti-zenei dolgok előtt. Az évtized végén pedig megnyíltak azok a pécsi klubok, amelyek működése már nem függött hivatalos szervektől. Ilyen kultikus „intézmény” volt a Kazinczy Kocsma, a Gyár és a Rák is (ezeken a helyeken kezdtek Lovasi Andrásék is). Ki kell emelni, hogy Kálmándy Ferenc és Tóth László, a kötetben látható képek többségét készítő pécsi fotóművészek nagyon elkapták ezeknek a mára már eltűnt koncerttereknek a hangulatát, az ott történtekről nem is beszélve.

A Pécs Underground ’80 a korszak harmincegy kiemelkedő pécsi alakjával készített interjú fejezetével zárul. Nem illik közülük kiemelni senkit. Nehéz eldönteni, hogy ennek a szekciónak a végignyálazása kiknek lehet nagyobb élmény: a nyolcvanas évek pécsi kulturális életét és a szereplőit ismerőknek, vagy azoknak, akiknek ez az egész tök új. A válasz nyilván az, hogy „D”, mindkettő. Ez mondjuk az egész kötetre is igaz. Koszits agyonkutatott, alázatos és szenvedélyes, ugyanakkor nagyon is szórakoztató könyvének kötelezően ott a helye az ellenkulturális mozgalmak iránt érdeklődők polcain (már ha odafér), az egyetemek tananyagaiban és persze a pécsiek szívében.

szerző: Pernecker Dávid

https://recorder.blog.hu/2022/07/02/tobb_mint_punk_pecs_underground
Több mint punk - Pécs Underground ’80

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8317858897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása