„Tényleg ennyire nem menő vállalni az érzéseinket?” – EP-premier! Varga Zsuzsa: Zuzuana

2022.07.01. 09:56, srecorder

varga-zsuzsa.jpg

Lassú, de feszes ritmusok, minimál, pszichedelikus áthallások, folyós szintik. Új EP-vel jelentkezik Varga Zsuzsa, amin most először az összes zenét, hangszerelést, szöveget ő írta. „Bátorságpróba. Terápia” – mondja róla. Premier!

zuzuana.jpgVarga Zsuzsa az ezredforduló egyik legnépszerűbb magyar popzenekarának, a Venusnak volt az énekesnője, kiadott több sikeres szólólemezt, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal hat éven át külföldön zenélt. Utána a chilles-űrszintis electro-popot játszó Stopsonic trióval dolgozott énekesként és dalszerzőként, a járvány alatt pedig saját dalokat kezdett el írni. Ennek eredménye lett az egy éve megjelent, még Kovács Péterrel közösen jegyzett, egy rossz korszak lezárásáról, elengedéséről szóló Legszebb rémálmom, amit még szintén a múlt nyáron a színes-táncos Hullámzó című dal követett. Most pedig itt az új EP. Na de miért nem nagylemez? „Azért, mert több irányba is szeretnék kalandozni a jövőben a popon belül, ez a 3 dal pedig egy laza egységet alkot, mind a magányról szól. Ez volt az első nagyobb zenei melóm egyedül, és sok nehézségbe ütköztem. Nehezemre esik a zenei/technikai részletekben elmélyedni, szerencsére a keverésnél voltak profik: Mári Péternek és Biksi Gábornak nagyon sokat köszönhetek. Plusz, aki végig segített: Dodo, hihetetlen sokat számít a szakmai és baráti támogatása. Neki és a Brainchild Gallery-nek köszönhetem a szuperkedves visualizereket, és egyikük készíti a hamarosan megjelenő új klipem, amit A bánat elhagy-ra forgattunk” – mesélte Zsuzsa.

VARGA ZSUZSÁVAL A NAGY ÉVEM PODCASTUNKBAN BESZÉLTÜK ÁT A KARRIERJÉT.

Még idén várható új anyag az énekestől, amivel más arcát tervezi megmutatni. „Ősszel ki akarom hozni a következő EP-t is, sokkal táncosabb ütemekkel, könnyedebb témákkal. Új arcokkal és kihívásokkal kokettálok, vízióim vannak, de a produceri munkában rengeteget kell fejlődnöm. Van pár felkérésem, épp egy drum and bass szám énekébe fogok bele a napokban.” És persze élőben is láthatjuk majd Zsuzsát. „Ami a legjobban hiányzik az életemből, hogy színpadon legyek. Megőrülök ennek a hiányától. Még idén összepakolok egy színpadi produkciót lelkes, munkamániás emberekkel. Nem akarok az az előadó lenni, aki a régi slágereivel haknizik, de ha lesz 7-8 új szám, ahhoz persze leporolok pár régit is tuti, és hatalmas pörgést rendezek.”

És akkor íme a háromszámos EP, vizualizációval megtámogatott YouTube-playlistben és Spotify-on, lentebb pedig Zsuzsa mindhárom számról részletekbe menően mesél.

A bánat elhagy: harc magammal. A szorongásaim és addikcióm kezelése közben a terapeutám bíztatott, hogy írjam meg a csapongásaim. A szöveg értelmezhető úgy is, ahogy jön: elhatalmasodik, vagy épp megy: „elolvad” a bánat. Van nap, amikor könnyen haladok, hiszek magamban, és olyan nap, amikor összeesem, hazugságnak érzek mindent, amit gondolok magamról, mindent, amit leírtam. Ez az életem hullámzása, körforgása, jobb és rosszabb periódusok.

A Durva lenne című dalomat a szakításomról írtam. Ez a 3 évet megért kapcsolat nagyon nehezen indult a bizalmatlanságom és a félelmeim miatt, és mire hittem benne, a másik fél fordult ki belőle. Napsütéses, pálmafás karib-tengeri történet, ami zuhanással végződik. Meseelemeket tettem a szövegbe, ezzel is erősítve, mennyire abszurd és túl szép minden az elején, és mekkora a bukás.

Köszi, hogy: A dalszöveg első sorai közé kiragadott mondatokat raktam mások széptevéseiből, levelezéseiből. Sokat vagyok egyedül, szinte lehetetlen új kapcsolatokat kialakítanom. Ha kapcsolódni próbálok, sokszor olyanokkal találkozom, akiknek elég a társaság illúziója. Időtöltés, unaloműzés az együttlét. Az „ismerkedés” sehova nem vezet, egyszer csak kifullad, ellaposodik, mielőtt bármi igazi történne. Tényleg ennyire nem menő vállalni az érzéseinket?

KÍVÁNCSI VAGY,  MILYEN ZENÉKET HALLGAT ZSUZSA? MUTATJUK!

ITT PEDIG A KEDVENC TAVALYI ZENÉIT FÜLELHETED.

 

Varga Zsuzsa a Facebookon.

headerfotó: Királyhegyi Ádám. borítófotó: Kocsis Judit.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/07/01/varga_zsuzsa_zuzuana_ep-premier
„Tényleg ennyire nem menő vállalni az érzéseinket?” – EP-premier! Varga Zsuzsa: Zuzuana

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5617872587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása