Ilyen volt a Deftones a Budapest Parkban (fotógaléria)

2022.06.25. 22:17, Tamás Lékó

deftones-bppark-2022_sad2919a.jpg

Nem volt telt ház, de ezt betudhatjuk annak, hogy elindult már a fesztiválszezon, és a nemzetközi koncertezés nagyon beindult idén. Van is pótolnivalójuk a zenekaroknak rendesen, hiszen sok metálegyüttes koncertjét törölték az utóbbi két évben, így idén nyáron heti egy-két nagynevű zenekart simán megtekinthetünk élőben. Most például egy hét alatt pótolta koncertjét a Korn és a Deftones is, akik tizenegy év után, az alapító-gitárosuk nélkül érkeztek Magyarországra...

...de így is kifogástalan koncertet adtak. Egy picit spórolósnak érzem a nettó 80-85 percet ennyi kihagyás után, és az is jó lenne, ha nem kéne a Budapest Parkban este tízig befejezni a koncerteket, de egyébként nagyon erős buli volt, még úgy is, hogy Stephen Carpenter helyén a Deftones amerikai turnéján már bizonyított másodgitáros, Lance Jackman játszott most egyedül, és a basszusgitáros is új arc (Fred Sabian), hiszen Sergio Vega már nincs a zenekarban.

SZIGETES KONCERTJE ELŐTT ÁTTEKINTETTÜK A DEFTONES TÖRTÉNETÉT.

fotók: Szvacsek Attila

deftones-bppark-2022_sac5573a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5586a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5625a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5634a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5659a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5682a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5687a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5688a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5731a.jpg

deftones-bppark-2022_sac5734a.jpg

deftones-bppark-2022_sad2907a.jpg

deftones-bppark-2022_sad2910a.jpg

deftones-bppark-2022_sad2942a.jpg

deftones-bppark-2022_sad2987a.jpg

deftones-bppark-2022_sad3001a.jpg

deftones-bppark-2022_sad3023a.jpg

deftones-bppark-2022_sad3034a.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/06/25/deftones_a_parkban
Ilyen volt a Deftones a Budapest Parkban (fotógaléria)
süti beállítások módosítása